Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.
A magyar–román határ mentén fekvő Tornyán a Tóth Piroska és Suttyák András által alapított tájházban autentikus környezetben és a hagyományos recept szerint készítenek el mindent, amiből nélkülözhetetlen a szilva.
Közel 25 ezer lejért hirdetnek egy átköltöztethető, tömör fából épült, 8×12 méteres csűrt Brassó megyében. Szilágy megyében egy több mint százéves csűr ára meghaladja a 15 ezer lejt, Kolozsvár környékén 6500 euróért lehet venni ilyen gazdasági épületet.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A magyar népviselet nem csupán múltidéző ruhadarab, hanem élő örökség, amely színekben, mintákban és formákban mesél közösségekről, ünnepekről és identitásról. A népviselet napja alkalmából ennek a gazdag hagyománynak állítanak emléket Torockón.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány az Élő Parázs Program keretében, a romák nemzetközi világnapja alkalmából rendezi meg április 10-én Csíkszeredában a Hargita megyei roma bált.
Átalakulóban van a húsvéti locsolás hagyománya, viszont a városi vagy zártabb falusi közösségek más-más mértékben és intenzitással érintettek – mondta a Krónikának Miklós Zoltán-István néprajzkutató, akivel a húsvéti locsolás hagyományáról beszéltünk.
Van valami különös varázsa annak, amikor egy kisgyerek először vesz a kezébe tojásírót. Videós riportunkban mi is jelen voltunk a Hagyományok Háza tojásírást oktató több foglalkozásán Kolozsváron.
A hagyományos tojásírás mellett reneszánszát éli a növényi alapú tojásfestés. A természetes módszer nemcsak környezetkímélő, hanem a kreativitásnak is teret ad, különleges színárnyalatú tojásokat is kaphatunk.
Kvízesttel és táncházzal idézi meg Kallós Zoltán örökségét a kolozsvári Népzenész Klub márciusi különkiadása. A rendezvény a Kallós 100 emlékév programsorozathoz kapcsolódva várja a csapatokat és a népzene, néptánc iránt érdeklődőket.
Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.
Gyula neve ma már nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl is széles körben ismert: a történelmi fürdőváros gasztronómiája, hungarikumai, kézműves termékei és vendégszeretete egyre több erdélyi látogatót vonzanak.
Pécskán magyar, román, szlovák és szerb recept szerint készítik a „disznóságokat”, és amennyire különbözik a sertés feldolgozásának a módja, legalább annyira hatással is vannak egymásra az együtt élő nemzetiségek gasztronómiai szokásai, hagyományai.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
Három évtized néptánccal, önkéntes munkával, ezer kilométeres turnékkal, barátságokkal, újrakezdésekkel és generációkat összekötő közösséggel – a Szarkaláb Néptáncegyüttes november 21-én ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.
A kisiratosi Szalai családnál „forró drót” van Márton-nap előtt, mert a híresen jó lúdjaikból jó előre rendelnek az ismerősök, barátok, de a jó libasült receptjét a Krónika olvasóival is megosztották.