Még a legelérzékenyültebbek is nagyot néztek, amikor a határhoz közeli magyarországi község polgármestere meghatódva magához szólította a román családnévvel rendelkező Katalint az állampolgársági okmányok ünnepélyes átadása végett, a hosszú széksorok közül pedig feszengve kikászálódott egy, odahaza Cătălinként éldegélő fiatalember.
2013. augusztus 29., 19:142013. augusztus 29., 19:14
2013. augusztus 29., 19:152013. augusztus 29., 19:15
Az elöljárón látszott, nem először szembesül ilyen visszás helyzettel: mosolyogva kezet szorított a fiúval, s néhány keresetlen, barátságos szóval gratulált Magyarország legújabb állampolgárának. A helyi kultúrpalota nagytermében – ahol havonta 150-200 \"könnyen honosult\" teszi le az állampolgársági esküt – egyébként igen sok román szót lehetett hallani. Persze ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen sajnos tisztában vagyunk vele, hogy, főleg a szórványban, sok \"mégmagyar\" egymás között is románul beszél egymással. Azt se felejtsük, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás során milyen feltételeknek kell megfelelni: a kérelmező vagy felmenője bizonyítottan magyar állampolgár volt vagy valószínűsíthető magyarországi származása, illetve igazolni tudja magyar nyelvtudását.
Utóbbit ott ellenőrzik, ahol a kérelmet benyújtják: ezt a magyarországi anyakönyvvezetők, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai, a magyar külképviseletek tisztviselői vagy a Kormányablakok mögött ülő hivatalnokok teszik meg – értelemszerű, hogy a \"vizsgáztatás\" szubjektív módon történik, és például az is nagyban befolyásolhatja, hogy éppen kinek mennyi ideje van erre.
Cătălinról mi csak annyit tudunk, hogy nem Katalin, de már magyar állampolgár. Mégis, tegyük fel, hogy ízig-vérig román atyafi, ahogyan a felmenői is azok voltak a \"magyar világban\" – mielőtt felháborodottan szentségtörést kiáltanánk, gondoljunk csak bele, ha ez a fiatalember (és vélhetően több ezer társa) csak egy kicsit is átgondolja, átértékeli magában a magyarsághoz való viszonyát, nem válhat valamilyen módon a mi hasznunkra is? Még akkor is, ha csak tíz év múlva tér haza Kanadából.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!