
Bekövetkezett, amitől mindenki félt, a román kormány zöld utat adott a verespataki ciántechnológiás aranykitermelésnek.
2013. augusztus 28., 19:422013. augusztus 28., 19:42
2013. augusztus 28., 19:422013. augusztus 28., 19:42
Hiába a környezetvédők aggódása a Nyugati Érchegység élővilágáért, hiába a kétezer éves épített kulturális örökség, hiába az alig 13 éve történt nagybányai ciánkatasztrófa emléke, a haszna érdekében minden fronton gátlástalanul nyomuló kanadai RMGC megkapta a kormány jóváhagyását a bányászásra. (Hátra van még ugyan a parlament rábólintása, de ne legyenek illúzióink: a kétharmados többséggel rendelkező szocialista-liberális koalíció képviselői engedelmesen, erkölcsi aggályok nélkül fogják megnyomni a megfelelő gombot a szavazásnál.)
Victor Pontát és minisztereit jó politikushoz illően az sem nagyon zavarja, hogy annak idején ellenzékben még a leghangosabb ellenzői voltak a verespataki projektnek. Kormányzati felelősség nélkül persze könnyű volt ígérgetni a zöld szavazatokra hajtva, hatalomra kerülve azonban be kell tömni az egyre nagyobb költségvetési lyukat és vissza kell fizetni a külföldi hitelek törlesztőrészleteit. És amikor üres a kassza, akkor az abba befolyó pénznek nincs (cián)szaga. Mostanáig is csak azért húzódott el az ügy, mert Bukarest egyfajta zsarolásként a lehető legmagasabbra srófolta saját részesedését a kitermelő cégben.
Minket viszont nagyon is zavar. Egyrészt azért, mert a bukaresti kormány mit sem törődik egy erdélyi falu sorsával, hidegen hagyja a hegyek, erdők vagy római tárnák lerombolása. Másrészt, mert az erdélyi arany nagyobb része a határokon túlra, kisebb hányada pedig Bukarestbe kerül. Csak éppen itt nem marad semmi se belőle, mondjuk néhány erdélyi autópálya építési költségeinek formájában.
Sem beleszólásunk, sem közvetlen hasznunk nincs a verespataki aranykitermelésből, ha viszont egyszer szakad majd a zagytározó gátja, a mi nyakunkba ömlik a cián. Többek közül ezért is volna szükség autonómiára: legalább mi, erdélyiek dönthetnénk el, hogy aranyat és/vagy ciánt akarunk magunknak az erdeink és hegyeink helyett.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
Javában zajlik a foci-világbajnokság. Meglehet, a fanatikus futballrajongók sem kelnek fel valamikor éjjeli, hajnali órában megnézni félálomban egy-egy meccset, legfeljebb az estieket követik. A legalkalmasabb reggelente megnézni az összefoglalókat.
Nemcsak az állóvizeket kavarta fel, hanem valóságos örvényt idézett elő Nicușor Dan azzal, hogy a Nemzeti Liberális Párt megkérdezése nélkül miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki a PNL egyik alelnökét, Adrian Veșteát.
Románia jelenleg nem képes szavatolni polgárainak biztonságát – ez a szomorú következtetés szűrhető le az egy hete bekövetkezett galaci drónincidensből és a pénteki konstancai robbanásból.
Egy botrány sohasem jön jól, de az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség számára most még az átlagosnál is károsabb, hogy Demeter Andrásnak trágár kifejezések és a román nemzeti érdekkel kapcsolatos kijelentések kapcsán le kellett mondania.
A választók kitessékelték a demokrácia ajtaján, ám a rendszer ünnepélyesen visszavezeti őt a hátsó bejáraton – egyenesen a díszterembe, a miniszterelnöki székbe.
Hát ez nagyon megérte – vonhatjuk le nem kevés iróniával a következtetést a Szociáldemokrata Párt kormánybuktató kalandja után a legfrissebb felmérések fényében.
Volt egy idő, amikor közszájon forgott a román bonmot, miszerint Romániában azért tartanak választásokat, hogy kiderüljön: kivel fog együtt kormányozni az RMDSZ.
szóljon hozzá!