Bekövetkezett, amitől mindenki félt, a román kormány zöld utat adott a verespataki ciántechnológiás aranykitermelésnek.
2013. augusztus 28., 19:422013. augusztus 28., 19:42
2013. augusztus 28., 19:422013. augusztus 28., 19:42
Hiába a környezetvédők aggódása a Nyugati Érchegység élővilágáért, hiába a kétezer éves épített kulturális örökség, hiába az alig 13 éve történt nagybányai ciánkatasztrófa emléke, a haszna érdekében minden fronton gátlástalanul nyomuló kanadai RMGC megkapta a kormány jóváhagyását a bányászásra. (Hátra van még ugyan a parlament rábólintása, de ne legyenek illúzióink: a kétharmados többséggel rendelkező szocialista-liberális koalíció képviselői engedelmesen, erkölcsi aggályok nélkül fogják megnyomni a megfelelő gombot a szavazásnál.)
Victor Pontát és minisztereit jó politikushoz illően az sem nagyon zavarja, hogy annak idején ellenzékben még a leghangosabb ellenzői voltak a verespataki projektnek. Kormányzati felelősség nélkül persze könnyű volt ígérgetni a zöld szavazatokra hajtva, hatalomra kerülve azonban be kell tömni az egyre nagyobb költségvetési lyukat és vissza kell fizetni a külföldi hitelek törlesztőrészleteit. És amikor üres a kassza, akkor az abba befolyó pénznek nincs (cián)szaga. Mostanáig is csak azért húzódott el az ügy, mert Bukarest egyfajta zsarolásként a lehető legmagasabbra srófolta saját részesedését a kitermelő cégben.
Minket viszont nagyon is zavar. Egyrészt azért, mert a bukaresti kormány mit sem törődik egy erdélyi falu sorsával, hidegen hagyja a hegyek, erdők vagy római tárnák lerombolása. Másrészt, mert az erdélyi arany nagyobb része a határokon túlra, kisebb hányada pedig Bukarestbe kerül. Csak éppen itt nem marad semmi se belőle, mondjuk néhány erdélyi autópálya építési költségeinek formájában.
Sem beleszólásunk, sem közvetlen hasznunk nincs a verespataki aranykitermelésből, ha viszont egyszer szakad majd a zagytározó gátja, a mi nyakunkba ömlik a cián. Többek közül ezért is volna szükség autonómiára: legalább mi, erdélyiek dönthetnénk el, hogy aranyat és/vagy ciánt akarunk magunknak az erdeink és hegyeink helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!