
Bekövetkezett, amitől mindenki félt, a román kormány zöld utat adott a verespataki ciántechnológiás aranykitermelésnek.
2013. augusztus 28., 19:422013. augusztus 28., 19:42
2013. augusztus 28., 19:422013. augusztus 28., 19:42
Hiába a környezetvédők aggódása a Nyugati Érchegység élővilágáért, hiába a kétezer éves épített kulturális örökség, hiába az alig 13 éve történt nagybányai ciánkatasztrófa emléke, a haszna érdekében minden fronton gátlástalanul nyomuló kanadai RMGC megkapta a kormány jóváhagyását a bányászásra. (Hátra van még ugyan a parlament rábólintása, de ne legyenek illúzióink: a kétharmados többséggel rendelkező szocialista-liberális koalíció képviselői engedelmesen, erkölcsi aggályok nélkül fogják megnyomni a megfelelő gombot a szavazásnál.)
Victor Pontát és minisztereit jó politikushoz illően az sem nagyon zavarja, hogy annak idején ellenzékben még a leghangosabb ellenzői voltak a verespataki projektnek. Kormányzati felelősség nélkül persze könnyű volt ígérgetni a zöld szavazatokra hajtva, hatalomra kerülve azonban be kell tömni az egyre nagyobb költségvetési lyukat és vissza kell fizetni a külföldi hitelek törlesztőrészleteit. És amikor üres a kassza, akkor az abba befolyó pénznek nincs (cián)szaga. Mostanáig is csak azért húzódott el az ügy, mert Bukarest egyfajta zsarolásként a lehető legmagasabbra srófolta saját részesedését a kitermelő cégben.
Minket viszont nagyon is zavar. Egyrészt azért, mert a bukaresti kormány mit sem törődik egy erdélyi falu sorsával, hidegen hagyja a hegyek, erdők vagy római tárnák lerombolása. Másrészt, mert az erdélyi arany nagyobb része a határokon túlra, kisebb hányada pedig Bukarestbe kerül. Csak éppen itt nem marad semmi se belőle, mondjuk néhány erdélyi autópálya építési költségeinek formájában.
Sem beleszólásunk, sem közvetlen hasznunk nincs a verespataki aranykitermelésből, ha viszont egyszer szakad majd a zagytározó gátja, a mi nyakunkba ömlik a cián. Többek közül ezért is volna szükség autonómiára: legalább mi, erdélyiek dönthetnénk el, hogy aranyat és/vagy ciánt akarunk magunknak az erdeink és hegyeink helyett.
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
Történelmi fordulóponthoz érkezett a hírfogyasztás. A kérdés már nem csak az, hogy hol olvassuk a híreket, hanem akarunk-e még egyáltalán szembenézni velük.
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
szóljon hozzá!