Közpénzből lőtt illúziók: a romániai futball csapdája és az erdélyi valóság

Néhány példa:

• 2020 és 2025 között Pitești polgármesteri hivatala 10,85 millió eurót utalt az FC Argeș számlájára, ami rekordösszeg e téren.
• De nincs sokkal elmaradva a Poli Iași sem, amely az említett időszakban bezsebelt 9,8 millió eurót úgy emésztette fel, hogy közben kiesett az élvonalból.
• Az erdélyi „éllovas” Kolozsvári U 8,9 millió euró közpénz segítségével vált Liga 1-es felsőházi csapattá és európai kupaszereplővé,
• miközben az Aradi UTA 5 millió eurós megtámogatása csupán alsóházi gyökérverésre volt elegendő.

Romániai futball: a zsoldosok luxusa és a szülők különadója

A rendszer legfelháborítóbb igazságtalansága a helyi közösségek szintjén ütközik ki. Miközben egy-egy romániai, erdélyi önkormányzat

A helyi polgár duplán fizet: először az önkormányzati adók formájában – amelyből a városháza gálánsan fedezi a 28-30 éves idegenlégiósok havi 5-8-10 ezer eurós apanázsát –, másodszor pedig a saját családi kasszájából.

Hiszen Erdély-szerte mindennapos tapasztalat, hogy a szülők vásárolják meg a nagynevű helyi klubnál hivatalosan „leigazolt” gyerekek felszerelését, ők állják a hétvégi tornák nevezési díjait, a szállást, tankolják a kisbuszt, sőt sok helyen ők dobnak össze havi tiszteletdíjat az edzőnek, hogy egyáltalán legyen, aki foglalkozzon a fiatalokkal.

Elég kisétálni bármelyik lakótelepi pályára: a labdát kergető gyerekek hátán javarészt nem a helyi klubok mezei virítanak. Nem a közpénzből fizetett légiósokért rajonganak, hanem Bellingham, Haaland, Mbappé vagy Yamal vagy éppen Szoboszlai-feliratú trikóban futballoznak.

A középszerű, nemzetközi szinten láthatatlan felnőtt csapatok nem jelentenek vonzó mintát: a városmarketingre költött milliók így sem gazdasági értéket, sem valódi helyi kötődést nem teremtenek.

Erdélyi taktikák

Pedig talán Kolozsvár vagy éppen Arad rendelkezne azzal a potenciállal, amely megfelelő alapot, merítési lehetőséget adhatna a tehetséggondozásnak, a piacképes gazdálkodásnak és a versenyképességnek egyaránt.

A kincses városban az U és a CFR közti helyi rivalizálás eleve hasznosítható hőfokon tartja a futball-lázat. Belföldi szinten az élvonalbeli rájátszás elérése, az európai kupaszereplés kiharcolása valamelyest visszaigazolhatja a befektetett pénzt, viszont ahogy megmérettetnek nemzetközi szinten, mindkét „taktika” csődöt mond.

Merthogy a két csapat teljesen más üzleti mintát követ.

A kolozsvári városháza és a megye 2020 és 2025 között közel 9 millió eurónyi közpénzt pumpált a klubba. A vezetőség szerint az évente megítélt támogatás „csupán” az összköltségvetés alig harmadát fedezi.

A masszívan becsatornázott közpénz eddig a belföldi élcsapattá váláshoz segítette hozzá az együttest. Ami kétségtelenül mérhető megvalósítás. Viszont a romániai futball általános szintjét, az összképet tekintve egyáltalán nem biztos, hogy mindenki számára megnyugtató magyarázattal szolgál: az adónk jó helyre került.

A felnőttcsapat ugyan nemzetközi kupaindulást érő helyre ért, de a siker ára a teljes politikai kiszolgáltatottság: ha a városi tanács elzárná a csapot, a kolozsvári kártyavár minden bizonnyal összeomolna.

Amíg utóbbiak jöttek, senkit nem érdekelt, hogy meddig fenntartható mindez. A piaci alapok hiánya azonban megbosszulta magát: a gigantikus adósságállomány és a kieső európai bevételek miatt a klub ismét csődvédelem alatt áll.

A városvezetés évről évre rengeteg pénzt fordít a nagy múltú egyesületre, a pályán kívül mégis állandó a belső feszültség a tulajdonos és a szurkolók között, az adósságok egyre csak halmozódnak, a pályán pedig az eredmény évről évre a bajnoki alsóház.

a modern, közpénzből felhúzott nagyszebeni stadion és az önkormányzati támogatások ellenére a klub kiesett az élvonalból, azonnal csődvédelembe zuhant, amint elapadtak a televíziós jogdíjak, a csapat már rajthoz sem állt a másodosztályban. Az önkormányzat pedig most peres úton próbál milliókat kimenteni az elsüllyedt hajóból.

Az akadémia feladata az utánpótlás-nevelés, a profi együttesnél pedig azt kell bebizonyítani, képesek-e saját nevelésű játékosokat beépíteni és/vagy értékesíteni.

A székelyföldi focira költött rengeteg közpénz – főleg forint – értelmét, „megtérülési” hányadát minden bizonnyal másképp látják Budapesten, illetve Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. De egy biztos: az ottani megvalósításokat nem csupán a felnőttcsapatok pillanatnyi teljesítményén keresztül kell láttatni.

A székelyföldi példa azért működhet hiteles ellenpontként a romániai általános viszonyok között, mert az állami forrásokat nem külföldi zsoldosok fizetésére égették el, hanem az alapokba (pályák, kollégiumok, gyerekek, képzett edzők) fektették.

A jövőbeli kihívás itt már nem a feltételek hiánya, hanem az, hogy a felépített infrastruktúrából hány saját nevelésű játékos jut el a profi felnőtt élvonalig: akár a helyi csapatban, akár más együttesnél, magasabb szinten.

Ha pedig neadjisten a másodosztályba visszaesett helyi csapatban nyílik nagyobb, több esély a fiatalok előtt, akkor hát ott – de legalább otthon, a közönség, a szurkolók, a barátok, a család büszkeségére.

Ilyen körülmények között megéri-e támogatni a helyi futballt? Igen – de kizárólag radikális szemléletváltással:

• Zéró lej felnőtt bérekre: egyetlen lej közpénz sem mehet felnőtt, hivatásos sportolók fizetésére vagy menedzseri jutalékokra.
• Közösségi infrastruktúra: a forrásokat kizárólag köztulajdonban maradó létesítmények, edzőpályák és tornatermek építésére szabad fordítani, amelyekhez a lakosság és a diáksport is hozzáfér.
• Kiváló utánpótlás-nevelés: a támogatások kizárólag a gyermekek versenyeztetését, felszerelését és a szakképzett utánpótlásedzők tisztességes bérét biztosíthatják – magas szinten, szigorú szakmai ellenőrzés mellett.

Amíg a polgármesteri hivatalok a helyi közösség valódi jövője helyett a hétvégi bajnoki pontokért fizetnek zsoldosokat, addig a romániai labdarúgás nem sportágként vagy gazdasági ágazatként, hanem a politika legdrágább és legfeleslegesebb pótcselekvéseként fog működni.