Balogh Levente
2026. szeptember 25., 20:102026. szeptember 25., 20:10
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Ám kérdéses, hogy magával a Georgescu-jelenséggel tudnak-e kezdeni valamit, pedig az még fontosabb lenne.
Ami nem annyira durva, mint a másik két vád, amelyek egyikében államellenes bűncselekményekkel is megvádolták: „csupán” egy 1,1 millió eurós csalási ügyről van szó, amelyben az ügyészség szerint támogatás megszerzéséhez szükséges letét fejében csaltak ki pénzt egy üzletembertől, amelynek egy részét Georgescu választási kampányára akarták fordítani.
Az akció újabb jele annak, hogy a romániai társadalom még mindig nem tudja túltenni magát a Georgescu-jelenségen. Ami abban áll, hogy egy, a semmiből felbukkant jelölt konkrétumok helyett egy misztikus-vallásos-soviniszta-ezoterikus katyvasszal kampányolva meg tudta nyerni a 2024-es elnökválasztás első fordulóját, amelyet aztán máig tisztázatlan körülmények között, külföldi – vélhetően orosz – befolyásra hivatkozva érvénytelenítettek.
Híveinek többsége ugyanis nem hogy nem tartja bűncselekménynek a neki felrótt vádpontokat – a rendszer meggyengítése vagy megdöntése érdekében az elégedetlenség fegyveres zsoldosok segítségével történő szítását, továbbá a szélsőjobboldali legionárius mozgalom alakjainak dicsőítését –, hanem egyenesen egyetért velük.
Vagy ha nem is, egyszerűen csak elege van az eddigi rendszerpártokból, amelyek annyit tudnak eredményként felmutatni, hogy miközben európai uniós források tömkelege állt Románia rendelkezésére a szükséges fejlesztésekre, ők összehoztak egy rekordmértékű költségvetési hiányt, majd annak csökkentésére mindenki számára fájdalmas megszorító intézkedéseket kellett bevezetniük.
Mindezek után került most elő a köztörvényes bűncselekmény vádja, amely nem valamilyen „nemes” eszme érdekében elkövetett cselekedetekről szól, hanem egy „egyszerű” átverésről, amelynek célja a törvénytelen úton történő pénzszerzés volt. Legalábbis ez derül ki az ügyészség közleményéből.
Hiszen hiába ütötték el a közhivatalért való indulás lehetőségétől az orosz befolyásra hivatkozva, és hiába vádolják államellenes bűncselekményekkel, miután szabadlábon védekezhet, semmi sem akadályozza abban, hogy az országot járva folyamatosan izzásban tartsa híveit. Hogy a piacokon való találkozókon ezres nagyságrendben kíváncsiak rá az emberek, azt jelzi: ő és az általa képviselt irányvonal népszerűségét nem vagy alig kezdték ki az ellene felhozott vádak.
Ezért vélhetően csak egy alkalmas ürügyre vártak, amely nyomán az új ügy kapcsán esedékes hatósági akciót végrehajthatják – ez lehetett a juhtenyésztők múlt heti tüntetése, amelyre rátelepedett a szélsőjobb, majd erőszakos cselekményekbe torkollt. (Miközben Georgescu újabb pellengérre állítása arra is kiválóan alkalmas, hogy egy kicsit elterelje a figyelmet az újabb kormányalakítási szerencsétlenkedésről).
Abból is látható, hogy Georgescut megpróbálják a lehető legnagyobb mértékben lejáratni, hogy
Hogy az ügy igazságszolgáltatási eljárás mellett egyfajta kommunikációs akció is Georgescu további diszkreditálása érdekében, már csak amiatt is gyanítható, mert a sajtó gyakorlatilag élőben követhette az őrizetbe vétel és a házkutatás menetét, és folyamatosan szivárgott ki, mi mindent találtak nála,
A kérdés csak az, hogy ha a vádak beigazolódnak, és Georgescut sikerül tényleg félreállítani, az mindezek után elegendő lesz-e ahhoz, hogy az általa képviselt szélsőséges irányvonal is veszítsen a varázsából. A gond ugyanis az, hogy az eljárás akár visszafelé is elsülhet, hiszen könnyen előfordulhat, hogy ezzel a nagy hatósági és médianekibuzdulással a hívei nagy részének szemében csak még inkább mártírt faragnak belőle.
Vagyis ebben az esetben is igaz, hogy a kevesebb talán több lett volna, és lehetett volna egy kicsit diszkrétebben, higgadtabban is kezelni az ügyet. Így ugyanis még akkor is úgy tűnik, hogy bizonyos mértékig előre megkomponált koreográfiáról van szó, ha az ember enyhén szólva sem híve Georgescunak.
A szeptember 15-ei gazdatüntetésen is láthattuk, mire képesek az eddigi fősodratú pártokkal, a megcsontosodott establishmenttel szemben álló, elkeseredett hívek. Ők nem azt látják, hogy akár külföldi érdekeket is képviselő felbujtók állhatnak az erőszakba torkolló kormányellenes megmozdulások, vagy akár maga Georgescu mögött, hanem azt, hogy a rendszerpártok számára továbbra sem a gazdasági gondok megoldása és az életszínvonal emelése, a munkahelyteremtés a legfőbb prioritás, hanem az, hogy a legkülönfélébb machinációk révén kerekedjenek a politikai ellenfél fölé, és szorítsák ki a hatalom közeléből.
És itt most nem a Georgescu elleni eljárásokra gondolunk, hanem a PNL–USR–RMDSZ-triász és a PSD közötti ócska iszapbirkózásra, amely miatt már hónapok óta teljes jogkörű kormány nélkül, politikai káoszban sodródik az ország.
Ilyen körülmények között
A bizalom visszaszerzésében és a hitelesség helyreállításában ráadásul az sem segít, hogy Nicușor Dan államfő korábbi ígéretei ellenére még mindig késlekedik a 2024-es elnökválasztás eredményének megsemmisítését megmagyarázó jelentés közzétételével, ami szintén csak az összeesküvés-elméleteknek szolgáltat további táptalajt.
Mindeközben azt is szem előtt kell tartani, hogy az új kormány megalakítása csak szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy esély legyen a helyzet jobbra fordulására. Nem elég csak az új kormányt beiktatni, a teljes jogkörökkel rendelkező kabinet ugyanis fontos ugyan, de nem öncél: az azt alkotó pártoknak és személyeknek minél hitelesebbnek kell lenniük, és jól is kell kormányozniuk, hogy az emberek úgy érezzék, valóban értük dolgoznak.
Mert ha csak a politikai adok-kapok folytatódik, abból – köztörvényes vádak ide, televíziós igazságszolgáltatás oda – csak Georgescu és a hozzá közel álló erők profitálnak.
És hiába állítják félre az exállamfőjelöltet, a Georgescu-jelenség továbbra is élni és virulni fog.
Balogh Levente
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Makkay József
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Balogh Levente
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Páva Adorján
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Makkay József
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Balogh Levente
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Páva Adorján
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
szóljon hozzá!