A sokak számára istenkáromlásnak tűnő kijelentésben már csak azért is van igazság, mert a hazai közéletben a rendszerváltás óta soha nem volt anynyira vitatéma az ortodoxia helyzete, mint most. A hogyan tovább kérdésének feszegetése során nem szabad elfelejtenünk, hogy a lakosság 83 százaléka ortodox vallású, az egyház pedig a rendszerváltás óta toronymagasan vezeti az intézmények népszerűségi listáját. Érdemes visszaemlékezni, mekkora hisztériát váltott ki Teoctist halála körülményeinek boncolgatása. Arról nem beszélve, mekkora tabunak számít a román társadalomban megkérdőjelezni az idők folyamán megkövesedett, az ortodoxia mindenek felettiségét hirdető szabályok időszerűségét, vagy felemlegetni a néhai pátriárka múltjának ködös részleteit. Efölött maga Traian Băsescu is hajlamos volt szemet hunyni azáltal, hogy post mortem a legmagasabb állami kitüntetést adományozta Teoctistnak, holott tavaly éppen ama tudományos jelentés alapján ítélte el a kommunista rendszert, amely lerántja a leplet a Ceauşescu-rezsimmel együttműködő egyházfőről. A következetlenség érhető tetten a pátriárkaválasztást befolyásolni kívánó politikusok körében is. A szociáldemokraták azáltal remélnek „bűnbocsánatot” elvtárselődeik bűneire, hogy kivonnák a papságot az átvilágítás alól. Ugyancsak az ortodoxia kegyei után sóvárogtak a szenátorok is, amikor politikai színezettől függetlenül áldásukat adták a Nemzet Megváltása katedrálisa építési költségének fele-fele arányban történő fedezésére. Éppen a fenti aknamunkáknak köszönhetően hiúsult meg a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács terve, miszerint az egyházfőválasztásig átvilágítja a szinódus tagjait, hogy minden gyanú elháruljon a jövendő pátriárka múltjáról. Félő tehát, hogy a múlt továbbra is homályba vész, és számos ortodox főpap reverendája alatt rejtve marad az egykori titkosrendőri rangjelzés.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.