Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

2023. november 27., 20:452023. november 27., 20:45

2023. november 27., 21:322023. november 27., 21:32

Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak – hozzájuk hasonlóan pedig más települések polgárai – számára örök tanulságként kellene szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a levitézlett polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.

Nagybánya polgármesterének szökése alaposan rávilágít a Románia haladását évtizedek óta visszahúzó rendszerszintű problémákra, amúgy pedig a Cherecheș-jelenség mélyebb társadalmi válságra is ráirányítja a figyelmet. A rengeteg kérdőjel közül az első mindenképpen az elöljáró büntetőpere kapcsán tehető fel. Jó, tudjuk, hogy Justitia malmai lassan őrölnek Romániában, Cătălin Cherecheș pedig mindent elkövetett, hogy kibújjon a felelősségre vonása alól, minden lehetséges jogi eszköz bevetésével, időhúzással. Arra azonban még így sincs magyarázat, miért kellett eltelnie a vádemelés, valamint a jogerős bírósági ítélet között több mint hét évnek. Holott az elhúzódó perek felgyorsítására már korábban felszólította a bukaresti hatóságokat az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Persze a legtöbb kérdőjel a polgármesteri széket több mint 12 éven át elfoglaló, politikai pályafutása során jóformán minden román pártban megforduló politikus szökésével kapcsolatban meredezik. Miért nem tartotta megfigyelés alatt a rendőrség, a titkosszolgálatok a már alapfokon letöltendő szabadságvesztésre ítélt, éppen ezért hatósági felügyelet alá vont polgármestert a jogerős verdikt kihirdetésének közeledtével, amikor fokozottan fennállt a menekülés veszélye? Külföldre szökött egykori miniszterek, parlamenti képviselők, tanácselnökök, polgármesterek megannyi példája a megmondhatója, hogy senki, még a „fénykorában” önmagát törvénytisztelő polgárnak mondó, az igazságszolgáltatás „mindenekfelettiségéről” papoló közméltóság esetében sem szabad kizárni azt, hogy ha érdekei úgy kívánják, azonnal hajlandó faképnél hagyni tisztséget, pártot, országot.

Több mint gyanús, hogy az illetékes hatóságok vezetőinek fejében nem gyulladt ki a piros lámpa, különös tekintettel a polgármester anyósáék által mindössze pár héttel ezelőtt végrehajtott megvesztegetési botrányra, amelyet minden bizonnyal Cherecheș rendezett meg a színfalak mögött. Végül, de nem utolsósorban ki hiszi el a rokona személyi okmányát felmutató polgármestert a petei átkelőn átengedő román határőrnek, hogy nem ismert rá az országos hírnévre szert tett, az országból taxival (!) menekülő politikusra, akinek korrupciós ügyéről és egyéb botrányairól voltak tele a híradások az elmúlt hetekben? Ráadásul egy olyan személyről van szó, aki az ellene foganatosított kényszerintézkedés miatt csak különleges jóváhagyással hagyhatta volna el az országot.

A súlyos mulasztás nyomán több vidéki főrendőrrel, vezető beosztású belügyi titkosszolgával együtt menesztették ugyan a határrendészet országos parancsnokát, az intézményük megítélésén ejtett szégyenfoltot azonban jó ideig nem lesznek képesek lemosni a rendvédelmi szervek. Különösen érvényes ez a határőrségre, amelynek a Cherecheș-ügyben tanúsított súlyos inkompetenciája (miközben nem zárható ki a korrupció sem) hatalmas pofont jelent a schengeni övezetbe igyekvő Románia számára, amely az osztrák vétót cáfolandó hosszú ideje bizonygatja, mennyire képes ellátni a szigorú határőrizet biztosításával járó feladatokat.

Az egészben ugyanakkor az állampolgárok szemszögéből az az igazán riasztó, hogy a román hatóságok sok esetben nem képesek rács mögé juttatni a bűnösöket, és nem tudják megvédeni az ártatlanokat. Eklatáns példa erre a november elején Nagyszebenben a saját otthonában rablógyilkosság áldozatává vált üzletemberrel szembeni bűncselelekmény feltárása. A nyomozó hatóságoknak csupán két hét elteltével sikerült azonosítaniuk a három elkövetőt, akik közül kettő addig Nagy-Britanniába szökött, ott fogták el, egy harmadik tettesnek bottal ütik a nyomát. De ez még nem minden: a nyomozás közben egy ártatlan Dolj megyei kőművest összetévesztették az egyik rablógyilkossal, civil rendőrök rárontottak, amikor a szerencsétlen hazatért a műszakból, majd szó nélkül ütni-verni kezdték. Elszállították Szebenbe, és csak maratoni kihallgatást követően, másnap jöttek rá, nem a megfelelő embert fogták el, semmi köze az ügyhöz, így egy fél szájjal eleresztett elnézéskérés közepette hazaengedték. Az ártatlanul bántalmazott, meghurcolt, rendőrségre citált, vallatott férfi most joggal indít pert a rendőrség ellen, hiszen ilyen tévedést, túlkapást büntetlenül nem lehet megúszni jogállamban.

A lassan ugyan, de valahogy mégis csak működő román igazságszolgáltatásnak köszönhetően ugyanez elmondható Cătălin Cherecheșről is, aki előbb-utóbb elnyerte méltó büntetését. Most még röhög hazája intézményeinek, köztisztviselőinek inkompetenciáján, a sajátjához hasonló korruptságán, aztán a bukaresti hatóságok kezdeményezése nyomán az olaszok remélhetőleg hamarosan kiadják Romániának, hogy itthon tölthesse le büntetését. Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak – hozzájuk hasonlóan pedig más települések polgárai – számára örök tanulságként kellene szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a levitézlett polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.

Ha eddig nem tették meg, ezúttal remélhetőleg belátják: ország-világ előtt röhögtették magukat azzal, hogy még akkor is Cătălin Cherecheșre szavaztak, amikor előzetes letartóztatásban volt. (El ne feledjük: Cherecheș elődjét, Cristian Anghel egykori polgármestert szintén korrupció miatt ítélték letöltendő börtönre). A velejéig korrupt, a városfejlesztést egyéni érdekeinek, gyarapodásának alárendelő, saját hozzá nem értését gyakran a magyarokkal szembeni kirohanásaival leplezni próbáló politikus napja leáldozott ugyan, de még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a máramarosi megyeszékhely megszabaduljon az általa meghonosított káros, mérgező hatásoktól is.

A jövő évi helyhatósági választás jó alkalom lesz a nagybányaiak számára, hogy lezárják a több mint egy évtizedes sötét korszakot, és új fejezetet nyissanak a jobb sorsra érdemes város történetében. Tulajdonképpen önmagukról állítanak majd ki bizonyítványt, elvégre, mint tudjuk, minden nemzetnek/népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel, egy település lakossága olyan, mint a polgármestere.

Nagybánya is sokkal jobbat érdemel egy Cherecheșnél.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A sodródás lett a román külpolitika fő irányvonala?

A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.

Balogh Levente

Balogh Levente

A Donroe-elv, avagy Amerika az amerikaiaké, de főleg az Egyesült Államoké

Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.

Somogyi Botond

Somogyi Botond

Trump és Venezuela: ki sem lóg a lóláb...

Aki egy picit is elfogult volt Donald Trumppal szemben, és azt gondolta, hogy az amerikai elnök a béke és háború kérdésében merőben más, mint elődjei, az szombat hajnaltól valószínűleg másképp gondolja.

Balogh Levente

Balogh Levente

Most zárult le egy generáció fiatalsága

Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha nem lett volna elég a válságból, az alkotmánybírák gondoskodtak újabbról

Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Benes-dekrétumok: bebetonozott jogfosztás a jogállamiságra olyannyira finnyás EU-ban

Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Hirdetés