Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak

Másodszor is elkövették a gyalázatot az úzvölgyi katonatemetőben a békés román–magyar együttélés elmérgesítésében érdekeltek, és akárcsak az első temetőfoglalás alkalmával, ezúttal is a román államon és igazságszolgáltatáson a sor, hogy érvényt szerezzen a törvénynek. Aminek a sírkert eredeti állapotának helyreállításán túlmenően maga után kell vonnia a temetőt feldúlók felelősségre vonását is.

Gyakorlatilag borítékolható volt, hogy a Nemzet Útja (Calea Neamului) szélsőségesen nacionalista román szervezet nem nyugszik bele a négy évvel ezelőtt törvénytelenül elhelyezett betonkeresztek – jogerős bírósági ítélet alapján végrehajtott – eltávolításába, és folytatja a dormánfalvi önkormányzat által 2019-ben elindított törvénytelen – és erkölcstelen, tegyük hozzá gyorsan – akciót. Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították már a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar miniszterelnök előadását megzavaró tusványosi performansz vagy a magyar köztársasági elnök nagykárolyi látogatása, Kölcsey Ferenc szobrának felavatása során tanúsított gyűlölködő megnyilvánulásaik alkalmával.

Céljuk a kezdetektől fogva nyilvánvaló: hergelni a magyarok ellen, primitív módon bizonygatni, hogy Erdély, Székelyföld „román föld”, és folyamatosan provokálni, provokálni, provokálni. A Calea Neamului lett napjaink Vatra Româneascája, amely fittyet hány a törvényekre, a gyűlöletkeltés és uszítás során nem törődik a következményekkel, sőt e téren bátorítva is érzi magát a román állam, a rendvédelmi szervek – passzív?, aktív? – hozzáállása nyomán. Elég csak emlékeztetni arra, hogy a Szatmár megyei csendőrség csendőrség egyetlen bírságot szabott ki 500 lej értékben a nagykárolyi szoboravatón történt román nacionalista tüntetés nyomán.

Mint láttuk, a román rendvédelmi szervek – rendőrség, csendőrség – a szombati úzvölgyi „fakeresztplántálás” során is ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint oly sokszor: úgymond nem tapasztaltak incidenst, csendben asszisztáltak a birtokháborításhoz, az első világháborús sírkert újbóli feldúlásához. Merthogy nem árt tisztázni: amit Tîrnoveanuék műveltek a Csíkszentmártonhoz tartozó úzvölgyi sírkertben, az gyakorlatilag ugyanaz, mintha valaki behatolna valakinek a portájára, kertjébe, és ott a saját feje után elhelyez 150 fakeresztet, zászlórudat, akármit. Ezért is sajnálatos, hogy a betonkeresztek eltávolításának elrendelésén túlmenően a táblabíróság nem rótt ki tetemes büntetést is a sírkertet törvénytelenül, önkényesen a saját közvagyonává nyilvánító, majd a temetőben román parcellát kialakító dormánfalvi önkormányzatra, élen a polgármesterrel.

Sokatmondó egyébként, hogy a Bákó megyei város elöljárója ezúttal távol tartotta magát az újabb temetődúlástól, amelyben érdekes módon nem vett részt a magyarellenes megnyilvánulások terén Tîrnoveanuékkal egy követ fújó, az úzvölgyi provokációkban korábban oroszlánrészt vállaló Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) sem. Ez vagy azt jelenti, hogy a Csíkszentmárton számára kedvező bírósági ítéletbő okulva George Simionék számára már túl sok lett volna egy újabb úzvölgyi randalírozás, vagy azoknak van igazuk, akik szerint az AUR jövőre mindenképpen képviselethez szeretne jutni az Európai Parlamentben, ezért szeretne szalonképesnek mutatkozni a nemzetközi közvélemény előtt.

De ha már itt tartunk, hogy ki volt ott és ki nem a szombati „fakeresztültetéskor”, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a Hargita megyei önkormányzat újabban influenszerré avanzsált elnöke jobban tette volna, ha a román nacionalisták akciózása napján távol tartja magát az úzvölgyi sírkerttől, és különösen nem másodmagával, a feleségével látogat oda. Mindez dupla felelőtlenség volt az úzvölgyi ügyben önmagát előszeretettel exponáló elöljáró részéről, különösen annak ismeretében, hogy nemrég, a betonkeresztek eltávolítása apropóján még éppen ő szólította fel a székelyeket, hogy ne menjenek a sírkert környékére…

Summa summárum, Csíkszentmárton önkormányzata az egyetlen helyes utat követi, amikor ismét jogi úton kíván elégtételt venni a román nacionalisták által elkövetett gyalázat miatt, és a bíróságon követeli a világháborús sírkert eredeti állapotának helyreállítását. Aminek azzal kell együtt járnia, hogy a dormánfalviak betonkeresztjeihez hasonlóan felszedik Tîrnoveanuék fakeresztjeit is, a fekete öves provokátorokat pedig példásan megbüntetik.

Az úzvölgyi temetőügyben született eddigi bírósági ítéletek reménnyel szolgálnak arra, hogy a román igazságszolgáltatás képes pártatlanul ítélkezni, és véget vetni a törvénytelenségnek. Már csak azért is bízunk abban, hogy ez így lesz a továbbiakban is, mert nem csupán az első világháborúban elesett, az úzvölgyi sírkertben nyugvó katonák emlékezete előtt méltatlan a román szélsőségesek által művelt undorító cirkusz, hanem mert alaposan mérgezi többség és kisebbség viszonyát Romániában. Éppen ezért kötelessége a román államnak megálljt parancsolni a Tîrnoveanu-féléknek.