2008. december 12., 12:032008. december 12., 12:03
A Demokrata-Liberális Párt (PDL) körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy a szövetség is részt vegyen a nagykoalíció kormányában, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig azt tekinti megváltoztathatatlan feltételnek, hogy az RMDSZ ne legyen kormányon. Mi van? – értetlenkedhet az ember, aki ahhoz szokott, hogy a magyar képviselet soha nem volt igazán fontos a román pártok számára. Az teszi különösen érthetetlenné a nagy pártok konokságát, hogy a magyarok nélkül is kényelmes többséggel rendelkeznek a parlamentben.
Az lenne hát az ok, amit a PDL mond: hogy egyazon politikai családba tartozik az RMDSZ-szel, és ez az alakulat volt az első, amelyikkel megállapodott a közös kormányzásról? Vagy az lenne, amit a PSD állít: hogy a párt székelyföldi szervezetei ragaszkodnak a magyarok mellőzéséhez? Vagy az, amit az RMDSZ mond: hogy a szövetségnek súlya van, mert megbízható partner képét alakította ki magáról? Lehet, hogy ezek az érvek is számítanak. Körömfeketényit. A lényeg azonban máshol keresendő.
Az RMDSZ nem önmagáért kell vagy nem kell a nagyoknak. Az RMDSZ-t csupán eszköznek tekintik az egymás elleni küzdelemben. A PDL és a PSD voltaképpen már a frigyre lépés előkészítésekor arra gondol, hogy a majdani váláskor miként kerülhet a másik fölé. Az RMDSZ pedig a saját zsarolási potenciál megnövelése kapcsán kerül a számításokba. Ha a szövetség részt vesz a kormányban, a PSD nem tudja az esetleges kilépésével megbuktatni a kabinetet.
Igaz ugyan, hogy ez kisebbségbe kerül, de a fennmaradásához szükséges parlamenti szavazatok összevásárlása nem okozhat nehézséget. A képviselők többsége ugyanis fél az előrehozott választásoktól, egyáltalán nem biztos abban, hogy sikerül újabb mandátumot szereznie. Ha viszont csak a két nagy párt kormányoz, a PSD megőrzi azt a képességét, hogy távozásával megbuktassa a kormányt. A magyar szövetség – ha látszólag a vita középpontjában áll is – semmivel sem befolyásolhatja annak kimenetelét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok