Sokakat meglepett, hogy a román miniszterelnök, de főleg annak politikai felettese, a kormányzó szociáldemokraták (PSD) elnöke mennyire normális hangot ütött meg az elmúlt időszakban a magyarokkal kapcsolatban.

Mihai Tudose a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében kapacitálta megoldáskeresésre tanügyminiszterét (egyúttal elmarasztalva a külügyminiszterét a budapesti kormánnyal történt „feleselése” miatt), ugyanebben a témában pedig Liviu Dragnea olyan kijelentést tett, amelyet román politikus szájából ritkán hallani.

Mégpedig azt, hogy Románia nem alkalmazhat kettős mércét az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, és nem hagyhatja megoldatlanul a marosvásárhelyi iskolaügyet, miközben aggodalmának ad hangot a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó új ukrán oktatási törvény miatt.

Ezek az állásfoglalások – mindamellett, hogy a katolikus gimnázium helyzetére közel sem született megnyugtató megoldás – főleg az előzmények, bukaresti politikusoknak a romániai nemzeti kisebbségekhez való viszonyulása ismeretében kirívóak.

Ráadásul mindezt tetézi, hogy a parlament egyik szakbizottsága sürgősségi eljárásban áldását adta a közigazgatási törvény kisebbségek számára kedvező módosítására, ami jelentős előrelépést jelentene az anyanyelvhasználat terén.

Mi történhetett? A szocdemek Dragnea-fémjelezte vezetősége paradigmaváltást kíván végrehajtani a kisebbségi politizálás terén? Vagy hogy bukaresti véleményformálók és az ellenzéki liberálisok hőbörgését parafrazáljuk: a PSD valóban eladta a magyaroknak Erdélyt? Sajnos szó sincs ilyesmiről.

Dragnea politikai és (jogerős ítélete és az ellene zajló bűnvádi eljárás okán) személyes érdekei alapján elsősorban a korrupcióellenes ügyészség (DNA) elleni leszámolásra igyekezett felhasználni a vásárhelyi iskola kálváriáját.

Az is igaz, hogy a PSD elnöke szeretné szorosabbra fűzni pártja együttműködését az RMDSZ-szel, amelynek esetleges kormányzati részvételét mindenekelőtt a Călin Popescu-Tăriceanu vezette ALDE sakkban tartása érdekében lebegteti előszeretettel.

A probléma viszont az, hogy a szocdem alakulat második és harmadik vonala, főként az erdélyi pártszervezetek hallani sem akarnak a magyaroknak szánt engedményekről, attól tartanak ugyanis, hogy ezek a sokak által hazaárulásként beállított gesztusok tetemes szavazatvesztést vonnának maguk után.

Arról nem beszélve, hogy néhány bukaresti sajtóorgánum kifejezetten a magyarok ellen hergeli a PSD honatyáit és szavazóit, a kormánypárt éppen eme nacionalista hőzöngés miatt állt el a Grindeanu-kabinet megbuktatása idején az RMDSZ-nek tett ígéreteinek betartásától.

A nagyromán egyesülés centenáriumának közeledtével fokozódó hangulatkeltés közepette tehát a román kormánypárt és feje akkor sem tenne kisebbségbarát lépéseket, ha erre amúgy őszinte késztetést érezne.