Románia csak felvevőpiacnak kell

Az eufóriának, az ország külpolitikai téren elért sikereinek kétségkívül megvolt, és ma is megvan az alapja. Donald Trump amerikai elnök megválasztását követően – júniusban – Klaus Johannist fogadta a kelet-közép-európai országok vezetői közül elsőként a Fehér Házban, ugyanabban a hónapban a román államfő Berlinben tett hivatalos látogatást. A múlt héten pedig Johannis látta vendégül Franciaország nemrég megválasztott államfőjét a Cotroceni-ben.

A világ bármelyik országa megirigyelné a hasonló diplomáciai teljesítményt, elvégre mindenki szeretne szoros, és ami a legfontosabb: saját politikai, gazdasági érdekeit előremozdító kapcsolatot kialakítani a világ nagyhatalmaival. És itt el is érkeztünk a probléma lényegéhez, néhány hónap távlatából ugyanis elmondható, hogy Bukarest diplomáciai babérjai a valóságban nem, vagy csak nagyon kis mértékben szolgálják az ország érdekeit.

Eddig sem volt titok, hogy Amerika egyszerű hídfőállásként tekint Romániára (is) a világhatalmi játszmák színterén, ezért létesített nálunk rakétavédelmi pajzsot. Ám ezen túlmenően sem az amerikai vízumkötelezettség évek óta lebegtetett eltörlése, sem az új befektetések idecsalogatása terén nem sikerült áttörést elérnie Bukarestnek. Ugyanez a helyzet Francia- és Németország esetében, amelynek vezetői például nyilatkozatok szintjén teljes mellszélességgel támogatják Románia schengeni csatlakozását, ám pillanatig sem képesek lobbizni érte.

A magyarázat egyre nyilvánvalóbb: valamennyi nagyhatalom nem egyenrangú partnernek, mindössze felvevőpiacnak tekinti Romániát. Washington is, Berlin is és Párizs is egyformán azért igyekszik magához édesgetni és fontos szövetségesként láttatni Bukarestet, hogy a román kormány minél többet költsön el nála a nagyszabású haderőfejlesztésre szánt eurómilliárdokból, kihasználva, hogy Románia összterméke két százalékát fordítja ezentúl védelemre.

Ennek az irdatlan költekezésnek a hasztalanságáról már cikkeztünk, ráirányítva a figyelmet többek közt, hogy luxus közel félszáz F-16-os vadászgépet és megannyi rakétát vásárolni, amikor a kórházaknak nincs pénzük kötszerre, az állam pedig maholnap nem tudja előteremteni a nyugdíjra valót. Az amerikaiak, a németek és a franciák szó szerint versengenek azért, hogy a román hadsereg tőlük vásároljon haditechnikát, ez lapul Johannis washingtoni és berlini fogadtatása, illetve Macron nemrégi bukaresti látogatása mögött.

Ugyanakkor paradoxon, de Románia maga alatt is vágja a fát a nagyhatalmakhoz való dörgölőzésben. Nem titok, hogy a nyugat-európai országok féltékenyek, és nem nézik jó szemmel, hogy a bukaresti hatóságok több mint két évtizede teljesen szervilisek Washingtonnal (lásd például a CIA-börtönök ügyét) szemben, ráadásul most is többnyire tengerentúli fegyverekre költik a pénzt, ahelyett, hogy az uniós piacot (hadiipart) helyeznék előtérbe.

Az igazán szomorú viszont az, hogy Románia a saját hadiiparát is semmibe veszi, ahelyett ugyanis, hogy a Vidombákon létesített (és nem mellékesen Francois Hollande volt francia államfő jelenlétében tavaly ősszel felavatott) Airbus helikoptergyártól rendelt volna gépmadarakat, az amerikai Bellnek tett ajánlatot. Mi ez, ha nem a nemzetgazdasági érdekek aláásása? Ha tehát ezentúl bárki Romániának a világpolitikában learatott fergeteges sikereiről hozsannázik, ne feledjük, az nem más, mint drága pénzen vásárolt buksisimogatás.