Nézzünk félre, doktor úr?

„Ne avatkozzatok be!” Hetedikesek, talán nyolcadikosok lehettünk, amikor a diákjait Newton törvényén túl viselkedési, életvezetési tanácsokkal is ellátó fizikatanárnőnk, Gizi néni arról próbált kiokítani bennünket, mi a dolga a gyereknek, ha otthon balhé van. A jó tanácsnak szánt javaslat úgy szólt, hogy ha a szülők között nézeteltérés van, vitatkoznak, veszekednek, netán durvább formát is ölt a perpatvar, a gyerekeknek nem kell beleszólni, beavatkozni. Húzódjanak a szobájukba, az udvar hátsó részére, hagyják, rendezzék le egymás között a felnőttek.

Nem szóltunk közbe, nem mondtunk ellent, hogy de tanárnéni, ezt mégse lehet, pedig voltunk páran az osztályban, akinek – hogy is írjam körül – nem volt felhőtlenül boldog, idilli a családi élete. Persze megbeszéltük a szünetben, hogy ez az elvárás úgy marhaság, ahogy van, de több szót nem pazaroltunk rá. Melyik tinédzser szereti kiteregetni a másik előtt a családi szennyest? Évekkel később szereztünk tudomást róla, hogy egyik osztálytársunk, Zsolt adott pillanatban olyannyira nem tűrte már „a családon belüli erőszak elharapózását” (értsd: alkoholista apja rátámadt az édesanyjára), hogy torkon ragadta, és felkente a falra.

Könyvtárnyi szakirodalma van, milyen sebeket ejt a gyerek lelkében az ilyen családi „örökség”, milyen traumát hordoz magával egész életén át. Pszichológusok, terapeuták minden bizonnyal tudni vélik a választ – feltehetően jobban, mint Gizi néni –, mit tehet, mit kellene tennie a gyereknek hasonló helyzetben, miként tudja ezt feldolgozni még évtizedekkel később is. Közéjük tartozik a traumák nagy ismerőjeként is számon tartott Máté Gábor orvos, író, pszichoterapeuta, aki – részben saját élettapasztalata, részben tanulmányai – alapján világszerte tart előadásokat, ír könyveket, és visszatérő témája a gyermekkor hatása az ember testi-lelki egészségének alakulására.

A Kanadában élő szakember – aki szerint a test és a lélek elválaszthatatlan – először járt Erdélyben a napokban, és Kolozsvárt két előadást is tartott, az egyikről mi is beszámoltunk. Ugyanakkor egy másik tudósítás szerint az elismert orvos elég meghökkentő választ adott a hallgatóság részéről feltett egyik kérdésre, amely úgy szólt: hogyan lehet meggyőzni a szülőket, hogy járjanak terápiára. „Nem kell senkit megmenteni, a másik ember baja sohasem a miénk; ám, ha bármi is zavar a szüleink viselkedésében, nekünk kell pszichológushoz fordulnunk. Mert mindenki a saját sorsáért felelős” – idézte Máté Gábor „útmutatását” a Maszol portál.

Ha a válasz valóban így hangzott el, akkor az nagyon szomorú, mert nem sokban különbözik Gizi néni „jó tanácsától”. Annál cinikusabb, közömbösebb alapállásra nem helyezkedhet valaki annál, mint hogy „a másik ember baja sohasem a miénk” és „mindenki a saját sorsáért felelős”. Ugyanis ez teljesen ellentmond annak, hogy miként kell működnie az emberi kapcsolatoknak, legyen szó családról, munkahelyről, lakótársulásról, tágabb közösségről. Tudniillik annak a levét isszuk naponta, hogy a társadalom ijesztően közömbössé vált, az emberek kis túlzással lesza.ják egymás baját.

Leszólhatnak, megtámadhatnak egy védtelen nőt az utcán, a buszon, senki nem avatkozik közbe, fiatalok vegzálhatnak időseket – vagy fordítva –, a többség elfordítja a fejét, mert úgymond nem rá tartozik, mi köze hozzá. Pedig ha folyamatosan elfordítjuk a fejünket, amennyiben nem érdekel minket a másik ember baja, merthogy úgymond „nem a miénk”, és teljesen kihal belőlünk az empátia, rosszabbá válunk az állatoknál, hiszen még azok is segítik egymást.

Mivel az ember társas lény, nem pedig egy családtagjaitól, hozzátartozóitól, barátaitól, sőt vadidegenektől elszigetelt individuum, különösen meghökkentő hallani egy világhírű orvos, egy terapeuta szájából olyasmit, hogy „mindenki a saját sorsáért felelős”. Ráadásul aki többször nyíltan feltárta gyerekkorában szerzett traumáit, többek között azt, amelyet amiatt szerzett, hogy a világháború idején Budapesten hat hetet külön töltött az édesanyjától, aki ezzel megmentette a fia életét. Ennyit arról, hogy „nem kell senkit megmenteni, a másik ember baja sohasem a miénk”…

Amúgy a doktor úr világszerte ismert tézise teljesen helytálló, miszerint a lélek egészsége nem választható el a test egészségétől.

És egyébként Zsoltnak is igaza volt...