2009. január 30., 00:102009. január 30., 00:10
Annak idején ugye Romulus Mailat brutális cselekedete fordította a romániai bevándorlók ellen a félsziget lakosságát, napjainkban pedig hasonszőrű, ugyancsak rablásra és nemi erőszakra vetemedő társai tematizálják a közvéleményt. Akik – nem okulva abból, hogy Mailatot alapfokon 29 év börtönnel sújtotta a római bíróság – képtelenek voltak úrrá lenni ösztöneiken, és borgőzős mámorban, „szórakozásból” tették tönkre egy fiatal pár életét. Tettük a lehető legroszszabbkor jött a több mint egymillió fős itáliai románság számára, amelynek tagjaira így is egyre többen néznek ferde szemmel a recesszió miatt munkahelyüket joggal féltő olaszok közül. Ráadásul – az egy évvel ezelőtti bűncselekmény-hullámhoz hasonlóan – ezúttal sem kellett sokáig várni a retorziókra, hiszen szélsőségesek román vállalkozó tulajdonában lévő üzletet gyújtottak fel, Silvio Berlusconi kormányfő egyik minisztere pedig kémiai kasztrálással fenyegeti a bűnelkövetőket. A bukaresti diplomácia nem tehetett mást, mint sajnálkozásának hangot adva arra kérte a római kormányt: tegyen meg mindent, hogy a román állampolgárok által elkövetett bűncselekmények egyúttal ne bélyegezzék meg az egész román népet is. „A bűnelkövetésnek nincs állampolgársága” – üzente Rómának Cristian Diaconescu külügyminiszter, aki, okulva elődje, Adrian Cioroianu nagy port kavart kijelentéséből, nem kívánta sivatagi koncentrációs táborokba a bűn útjára lépett honfitársait. Viszont Románia most kénytelen lenyelni minden békát Olaszországtól, hiszen továbbra is képtelen feltartóztatni állampolgárai exodusát, a hazacsalogatás perspektívája pedig választási lufi volt csupán – lásd Mircea Geoană 25 ezer eurós mézesmadzagát. Arról nem beszélve, hogy a román hatóságok itthon még intézményes körülmények között, az árvaházakban sem képesek megelőzni a szexuális bűncselekményeket. Holott ezeknek a kiskorúaknak a megnevelése igazán nem az olasz hatóságokra tartozik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok