JEGYZET – Egy megyei mufti, kihasználva a főnök távollétét, úgy érezte, itt az idő: most vagy soha! Nosza rajta tiszta vizet a pohárba, és közölni mindenkivel, mennyi az annyi!
2017. április 22., 22:242017. április 22., 22:24
Célba vette a komolyzenészeket és egy-két hátborzongató kijelentés után ki is tette a pontot. Úgy érezte, végre mindenki előtt világos lesz, melyik szónak mennyi a súlya. Példának okáért: a politikusi levegőbe eregetett szavakat semmiképpen sem szabad ugyanolyan mérlegre tenni, mint a muzsikaszót. És egyáltalán: hogy jönnek ahhoz holmi filharmonikusok, hogy hetente mindössze egy koncertet szolgáltassanak?! Hogy naponta próbálnak néhány órát arra a heti egy alkalomra?!
Na és! Gondolt valamelyikük vonóhúzogatás vagy billentyűütögetés közben arra, mennyit kell gyakorolnia egy politikusnak ahhoz, hogy aztán négy esztendőn át akár egyetlen hangosan kiejtett szó nélkül elbóbiskoljon a fővárosi bársonyszékben?! Mennyit kell előzőleg hajlongania, jópofiznia, dicsérnie agyba és főbe pártjának helyi és központi főnökét? Igen bizony, nem semmi a felkészülés a mandátumra, akár tövig elkophat bele az ember nyelve! De ha ezek a fizetésükért szavakkal nem, csak hangokkal szolgálnak, akkor viszont tessék kiállni a placcra, és húzni minden nap legalább egy órácskát. Ahogy Bécsben is teszik – tette hozzá a döntőnek szánt érvet. Itt is úgy kell, ne a koldusok kántáljanak naphosszat!
Hiteles forrásokból tudom, hogy az illető mufti soha még az üres hangversenyterembe sem tette be a lábát, nemhogy egy koncerten részt vett volna. Ezért emlegethette a bécsi utcazenészeket úgy, mintha a világhírű szimfonikus zenekar tagjai nyekergették volna – koldusok helyett – a nyirettyűjüket! Nagyon felháborodtam, és azon kezdtem agyalni, vajon kinek ígérte oda azt a főigazgatói széket, amiről évad végén felállni készül a nyugdíjba vonuló jelenlegi menedzser? Aki – egyáltalán nem mellékesen – nyolc éven át keményen dolgozott azért, hogy a zenekart az országos élvonalba emelje.
És hirtelen rájöttem, hisz épp Bécs szolgáltatta a jelszót: őmuftisága láthatott egy olyan plakátot, hogy Mozart-fesztivál. És eszébe jutottak az Ausztria-szerte bőségesen, kilóra is kapható finom Mozart csokigolyók. Márpedig ő vigyáz az alakjára, neki senki ne akarjon bonbonokat osztogatni. Ha nem hajlandók a sétálók kedvére tenni az utcasarkokon, mint Bécsben, akkor ahhoz sincs joguk, hogy csokival kábítsák a népet. Most már csak az a kérdés, megérti-e, ha valaki felvilágosítja: a muzsikaszót se konkrétan, se átvitt értelemben nem kilóra mérik!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.