2008. december 04., 09:002008. december 04., 09:00
Politikáját mindeddig azok a személyek határozták meg, akik már 1990-ben ott sürögtek megalakulása helyszínein. Úgy tűnt, ha valaki egyszer bekerül a törvényhozásba, nem konfrontálódik a szövetség legbefolyásosabb politikusaival, és nem vált saját elhatározásból pályát, bízhat abban, hogy a parlamentből megy majd nyugdíjba. Távozniuk eddig elsősorban azoknak kellett, akik a belső ellenzékkel kacérkodtak. Közülük egyesek józan belátásból orientálódtak önkormányzati tisztségek felé, másokat a választási centrifuga perdített ki a frakcióból.
Mielőtt még megünnepelnénk a szövetségi vezetés ébredő bölcsességét, nézzük meg, milyen mértékben alakította a megújulás szükségességének a felismerése a mostani változásokat? Ha ugyanis ezt vesszük alapul, már kevesebb ok van a büszkeségre. A változásokkal ugyanis jórészt az új választójogi törvény tréfálta meg a szövetséget. Az újraelosztás arányosító tényezői rendre áthúzták a számításokat, azoknak pottyantottak mandátumot az ölébe, akik, ha pártlistás szavazás lett volna, aligha szerepelnek befutó helyen. A Kolozs megyei Pálffy Zoltán vagy Kötő József például nem is vágyott parlamenti mandátumra. Csak a nevüket adták, hogy a szövetség a mócvidéken és az afrikai, közel-keleti választókörzetben is összegyűjthesse a szavazatokat. És nem ők az egyedüliek. A most kipróbált választási rendszer azt bizonyította, nem az összegyűjthető szavazatok száma, hanem inkább az ellenjelöltek versenyképessége befolyásolja, hogy egy párt mely választókerületben szerez mandátumot.
Az orosz ruletteffektust tehát az egyéni választókerületes rendszer sem száműzte a romániai politikából, csak ez most nem a regáti megyékben, hanem Erdélyben és Afrikában termett mandátumokat. Az esetleges megújulás pedig akkor lesz hiteles, ha tényleges politikai akarat van mögötte, és a vezetők visszavonulásával kezdődik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok