2009. február 12., 00:502009. február 12., 00:50
Tény ugyanakkor, hogy még az RMDSZ–EMNT-lista sem fedi le a romániai magyarság egészét, mint ahogy az is tény, hogy a megegyezés elsősorban az RMDSZ számára járhat kedvező eredményekkel. Hiszen az összefogás jogi keretét a szövetség logójával ellátott lista jelentené, ráadásul a megállapodásból kizárnák a kisebbik romániai magyar pártot, az MPP-t. Márpedig az, hogy a Tőkés-féle oldal csatlakozik a Markó-táborhoz, elvileg úgy is interpretálható, hogy a püspök-képviselő is elfogadja azt az RMDSZ-es retorikát, amely megkérdőjelezi a polgári párt legitimitását. Az MPP nélküli majdnem összmagyar listát akkor nevezhetjük valóban közös listának, ha annak összeállításakor, illetve a képviselők tennivalóinak meghatározásakor nem csupán a hozzá nevét adó RMDSZ, de az arcát adó Tőkés és a köré tömörülő szervezetek szempontjai és szabályai is érvényesülnek, és az együttműködés mikéntjét minden részletre kiterjedő, írásos szerződésben rögzítik. Ellenkező esetben tulajdonképpen annyi történik, hogy az RMDSZ „lenyúlja” Tőkést, hogy húzónévként a szövetséggel nem szimpatizáló polgárok voksait is behozza, majd a választások után learatja a babérokat – anélkül, hogy az EMNT érdemben bármit tehetne. Az MPP kihagyása nyomán azonban még így is kétséges, mennyire bír majd mozgósító erővel egy ilyen lista. Az ok, amiért az EMNT is belemenne a párt kigolyózásába, minden bizonnyal az elnök Szász Jenő személyében keresendő: a jelek szerint egyre inkább elszigetelődő politikust sem Markó, sem Tőkés nem szívleli, így amíg ő áll az alakulat élén, az MPP nem igazán szalonképes. A pártban emiatt lappangó konfliktusok sem az MPP helyzetének szilárdságát sugallják, így a koalícióba való bevétele csak gyengítené annak stabilitását. Márpedig ezen nem szabadna múlnia a valódi összmagyar képviseletnek – már csak azért sem, mert a vonatkozó törvény értelmében a választási szövetségeknek is ugyanúgy 5 százalékos küszöböt kell teljesíteniük, mint a pártoknak.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.