2009. január 12., 10:432009. január 12., 10:43
És hogy nem várható, hogy a politikai adok-kapok idén más hangvételben zajlódjék, mint eddig, arról Markó Béla is sietett biztosítani a közvéleményt: mintegy replikaként máris közölte, hogy az RMDSZ számára nem prioritás a Tőkéssel folytatandó párbeszéd. Ami gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy az RMDSZ továbbra is elveti a dialógust ellenzékével, amelynek Tőkésen kívül továbbra sincs emblematikus figurája, miután a Magyar Polgári Párt azáltal, hogy a parlamenti választásokon nem szerepelt, gyakorlatilag leszerepelt, és csupán néhány hónappal megalakulását követően máris belső feszültségek bomlasztják.
A nemzeti összefogásra való felhívást mindezek fényében nehéz másnak tekinteni, mint a gyengébbik, nemhogy győzelemre, de még a küszöb átlépésére sem esélyes oldal próbálkozását arra, hogy mégiscsak mandátumhoz jusson. Öt évvel ezelőtt Medgyessy Péter akkori miniszterelnök akkor dobta be a köztudatba a közös, négypárti lista ötletét Magyarországon, amikor az MSZP népszerűsége a felmérések szerint a padlón volt, és az EP-választásokon elszenvedett vereség végül igazolta is a kormányfő aggodalmait.
Hasonló a helyzet most is – azzal az eltéréssel, hogy a romániai magyarság számaránya miatt nemigen van esély arra, hogy mindkét alakulat bekerüljön az európai törvényhozásba. (Bár az előrejelzések szerint a román szavazók körében minimális lesz az érdeklődés az EP-voksolás iránt, viszont, mivel mi is a romániai társadalom tagjai vagyunk, kétséges, hogy arányaiban annyival több magyar szavazna, hogy két párt is mandátumhoz jusson).
Tőkés mostani gesztusa ugyanakkor arra mindenképpen jó, hogy fenntartsa magáról azt a képet, miszerint ő az integratív politikus, aki közelíteni kívánja egymáshoz a két oldal képviselőit, ám az RMDSZ elutasítása miatt ez irányú erőfeszítései rendre kudarcot vallanak. Ezáltal a közös lista megszületésének esélye ugyan továbbra is elenyésző, de saját, egyéni képviselői mandátumának megőrzése korántsem esélytelen.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.