2009. február 12., 00:402009. február 12., 00:40
Az ötlet zsenialitása abban rejlik, hogy ezzel a lépéssel sikerül valamelyest átvenni a kezdeményezést a közbeszéd tematizálásában, és amíg a közvélemény azon csámcsog, hogy a miniszterelnök felszólította az állami intézményeket, mondják le Magyar Hírlap-előfizetéseiket Bayer Zsolt amúgy valóban éles hangú írása miatt, addig sem a kormány tehetetlenségéről és felelősségéről van szó. Igaz, ettől a romák helyzete még nem változik, de legalább sikerül némileg visszafogni az állami kiadásokat, ami ilyen válságos időszakban kész áldás. A Bayer-írás állatoknak nevezi a veszprémi gyilkosság elkövetőit – azt már persze elfelejtik megemlíteni, hogy a móri mészárlás tetteseit is ugyanígy minősíti –, és keresetlen hangnemben fogalmazza meg, mennyire álságosan viszonyul ma a média és a politikum a romakérdéshez. Mekkora terhet jelent, és mekkora akadályt a probléma megoldásában az úgynevezett „politikai korrektség” kóros kényszere, amelynek az a lényege, hogy tilos kimondani, mi is történik valójában, mert politikusok, véleményvezérek és publicisták szerint az máris rasszizmusnak és uszításnak minősül. Ennek nyomán aztán az a helyzet áll elő, hogy a kormányoldal ideológiáját képviselők – akik rendszerint a szabadság és egyenlőség bajnokaiként szeretik emlegetni saját magukat – lelkesen korlátozzák a szólásszabadságot, amikor megpróbálják rákényszeríteni a társadalomra saját terminológiájukat és gondolkodási sémájukat, aki pedig nem hajlandó idomulni a narratívájukhoz, rasszistának bélyegzik. Ez bizony ugyanolyan kulturálatlan gyakorlat, mint egy hátrányos helyzetű közösséget kollektíve megbélyegezni a közösség néhány tagjának bűncselekményei miatt. Ami amúgy a Bayer-írásból nem olvasható ki egyértelműen – de a kormányfőt kulturkampfos igyekezetében ez már a legkevésbé sem zavarja. A lényeg, hogy bojkottálni lehet – és elterelni a figyelmet a valós problémáról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok