2009. február 17., 10:262009. február 17., 10:26
Erdély fővárosának lakossága – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – hosszú időre Emil Boc és demokrata-liberálisai kezébe helyezte sorsát, bizalmat szavazva annak a Sorin Apostunak, aki jóformán semmiben sem hasonlít főnökéhez: szálfa termetű, technokrata és kevésbé politikus. Persze az egykori városházi igazgató sikeréhez az előbbi kvalitások mellett jól fogott a miniszterelnöki hátszél, no meg az is, hogy az amúgy rémunalmas kampány hangulatát ezúttal nem zavarták nacionalista felhangok. Talán ennek köszönhető, hogy a szavazópolgárok 70 százaléka számára a mostani választások tétje egyenlő volt a nullával, és nem is vette a fáradságot, hogy elmenjen szavazni. Hatványozottan tetten érhető ugyanez az apátia a kincses város 60 ezres magyar közössége esetében, amelynek kevesebb mint öt százaléka ütötte a pecsétet a két magyar polgármesterjelölt valamelyikének neve mellé. Politikai alapállás kérdése, hogy az MPP-s Gergely Balázs által begyűjtött 2800 voks sok-e vagy kevés az alakulata által a tavalyi helyhatósági választásokon szerzett 1800 szavazathoz képest, a valóság azonban kíméletlenül arról árulkodik, hogy Kolozsváron az RMDSZ és a polgári párt egyaránt képtelen mozgósítani potenciális szavazóbázisát. (Tavaly júniusban a két alakulat városi listája együttvéve nem érdemelte ki a kolozsvári magyarság felének bizalmát). Persze ki lehet magyarázni a magyaroknak a politikától való távolmaradását azzal, hogy immár nem fenyegette őket Funar réme, hogy csúsztak a havas-jeges kolozsvári járdák, hogy számukra nem volt tétje a vasárnapi megmérettetésnek. Attól azonban még tény, hogy Gergely Balázs „városházi kalandozása” belső erőpróbának volt jó csupán, ugyanez az eredmény pedig a most távolmaradó RMDSZ-t arra kell, hogy intse: meglehet, a következő helyhatósági megmérettetésen már nem lesz mivel sáfárkodnia a román pártokkal folytatott alku során. Végül is a két magyar politikai alakulat közös érdeke, hogy visszaszerezze kincsét, a közösség bizalmát, amelynek többsége számára jelenleg egyik sem képes hiteles, vonzó programot felmutatni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok