2009. január 27., 10:172009. január 27., 10:17
A polgáriak kapva kaptak az RMDSZ visszavonulásán, belátták: a kincses városi elöljárói székért folytatott kampány kincsesbánya a tavalyi helyhatósági választásokon szerény kolozsvári eredményt elért MPP számára. Gergelynek és polgári csapatának a következő egy hónapban annyi lehetősége lesz a magyarság előtti megnyilvánulásra, mint eddig még soha. Ráadásul a politikai tőke kovácsolása közepette az MPP jelöltje abban a kivételes helyzetben lesz, hogy „etnikai alternatíva” híján egyesegyedül szólíthatja meg a magyar lakosságot, miközben az RMDSZ részéről az a legkevesebb, hogy lelkiismeret szerinti szavazásra buzdítsa szavazótáborát, hatalmas presztízsveszteség lenne ugyanis a szövetség számára, ha valamelyik román jelöltet ajánlaná hívei figyelmébe.
Miközben az MPP csak jól jöhet ki a kolozsvári versenyből, ugyanez egyáltalán nem mondható el az RMDSZ-ről. Örökérvényű szabály a politikában, hogy egy pártnak állandóan „lázban” kell tartania választóit, márpedig ez hatványozottan érvényes a szövetség kolozsvári szervezetére, amelynek tanácsosjelöltjeire 2008-ban kevesebben ütötték a pecsétet, mint négy évvel azelőtt, ezáltal egy fővel csökkent a városi képviselőtestület RMDSZ-es frakciója. Másrészt a román demokraták szavahihetőségét ismerve megtörténhet, hogy az RMDSZ két szék között a pad alá kerül, és a választásoktól való távolmaradásán kívül féltve őrzött pozícióit is elveszíti. Különösen, ha tudjuk: központi mintára egyre több megyében körvonalazódik demokrata–szocdem nagykoalíció.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.