2009. január 28., 00:402009. január 28., 00:40
A Timosenko–Juscsenko párosnak amúgy Gyurcsány Ferenc is fogalmazhatja a köszönőlevelet, hiszen a gázválság nyomán kialakult helyzetben most lehetőséget kapott arra, hogy Magyarországot a Nabucco-ügy motorjaként tüntesse fel, és a tanácskozás rendezőjeként, a folyamat beindítójaként tetszelegjen, besöpörve ezzel a nemzetközi közösség elismerő hátbaveregetéseit – és persze esetleg egy-két százalékkal többet az MSZP-nek az EP-választásokon. A vezeték megépítéséhez azonban a mostani tanácskozás csupán szükséges, de nem elégséges feltétel. Már csak azért sem, mert Putyin orosz kormányfő és Medvegyev (a névazonosság nem véletlen!) Gazprom-vezér kijelentései ellenére, hogy a Nabuccót nem tekintik a Déli Áramlat vetélytársának, az orosz földgázcég illetékesei lelkesen ügyködnek az üzbég és türkmén gázkészletek felvásárlásán, hogy kifogják a szelet az EU vitorlájából. Azerbajdzsán és Kazahsztán elvileg támogatja a kezdeményezést, de kérdés, lesz-e elég gázuk – főleg, hogy Kína is érdeklődik. Irán viszont lelkesen pumpálná a gázt – viszont komoly dilemmát jelent, hogy ennek elfogadásával támogatnák az iszlamista rendszert. (Persze eljöhet még a gázínségnek az a foka, amelyben Teherán mégsem lesz annyira gonosz és antidemokratikus partner). Ráadásul Törökország az EU-csatlakozása érdekében zsarolna azzal, hogy nem engedi át területén a vezetéket. Szóval hasznos, hogy végre érdemben is tárgyalnak a vezetékről, és ezt épp Budapesten teszik – de messze még az az idő, amikor a politikusok tényleg a Nabuccón át érkező gáz lángjánál sütögethetik a pecsenyéjüket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok