2009. február 26., 10:492009. február 26., 10:49
Arra ugye valamennyien emlékszünk, hogy a Năstase-kormány idején beindult sztrádaépítés 2005-ben több mint egy évig szünetelt, miután a hatalomra jutott Tăriceanu-kabinet újratárgyalta a szerződést az amerikai Bechtellel. Nem mellékes, hogy akkoriban Radu Berceanu irányította a közlekedési minisztériumot, az pedig végképp tanulságos, hogy a vezényletével lefolytatott alkudozásnak az lett a vége, hogy a 415 kilométeres autópálya kivitelezésének eredetileg 2012-re kitűzött határidejét egy évvel kitolták, a 2,2 milliárd eurós összköltség pedig több mint a duplájára ugrott. Aztán következett a sorban a liberális Ludovic Orban, aki nagy bőszen a szerződés felbontásával fenyegette meg az amerikaiakat, majd amikor nem tudott engedményeket kicsikarni tőlük, egyszerűen „kiéheztette” őket, mire a Bechtel tavaly szélnek eresztette útépítőit. Végül ismét visszaérkeztünk a demokrata Berceanuhoz, aki folytatja korábbi sztrádahátráltató politikáját, sőt rátesz egy lapáttal: a jelenlegi kormány számára nem prioritás az autópálya, felejtse el mindenki a kampányígéreteket. (Csendben jegyezzük meg, hogy az azóta hatalomra jutott Emil Boc és Mircea Geoană a novemberi választások előtt uszkve 1800 kilométernyi sztráda átadását ígérte 2012-ig). De akkor mi lehet fontosabb a román államnak a gazdaság élénkítését, a befektetők vonzását, munkahelyek teremtését ösztönző infrastrukturális fejlesztéseknél? Sajnos az észak-erdélyi sztráda elmúlt ötéves története azt bizonyítja: a román politikusok számára a hazai úthálózat korszerűsítésének, bővítésének kérdése nem több a választók beetetésénél. Sőt ennél is szomorúbb, hogy alkalmatlanok az ágazat hatékony, a korrupció gyanújától mentes adminisztrálására, amire a legeklatánsabb példa az, hogy Romániában negyven százalékkal drágább egy kilométer sztráda leaszfaltozása a többi európai államokban alkalmazott árfekvéshez képest. Ráadásul ott meg is épülnek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok