2009. február 11., 07:442009. február 11., 07:44
Határon innen és túl Marian Cozma tragédiája döbbentett rá minden békeszerető, jóérzésű embert arra: nagyon nincs az rendjén, ha késekkel, kardokkal felfegyverkezett bandák alkothatnak maffiát, grasszálhatnak a nyílt utcán, garázdálkodhatnak szórakozóhelyeken, szedhetnek védelmi pénzt. Az enyingi, veszprémi klánok ténykedése nem helyspecifikus, a gaztetteikről szóló híradások nyomán ugyanúgy végigfut a hideg minden romániai polgár hátán. Ezekbe a bűnözőkbe botlunk Bukarestben és Craiován, Kolozsváron és Brassóban, és hasonló cipőben járunk a tekintetben is, hogy az alvilággal szemben a magyar és a román rendőrség egyaránt képtelen felvenni a harcot. Hajmeresztő, hogy miközben Enying, Siófok lakossága a Sztojka-féléktől retteg, a magyar rendőrség szerint a Balaton-parti városokban nem rosszabb a közbiztonság, mint máshol. Odaát arról folyik a vita, létezik-e cigánybűnözés, hol hibádzik a roma közösség integrációját célzó oktatás- és szociálpolitika. Eközben nálunk a román rendőrség ma is bottal üti a brassói rablógyilkos vagy a ciorogârlai fegyverrablók nyomát, a Boc-kormány harmadik belügyminisztere a bűnözés elleni „erőteljes” fellépést ígéri. Hát ne röhögjük szembe? Csoda, hogy a bűnüldöző szervek ilyen fokú hozzá nem értése mellett magyarok és románok százai beveszik a bukaresti és budapesti média maszlagát, és abban bíznak, hogy majd jönnek Arkan szerb gerillavezér tigrisei, és szétcsapnak a honi maffiózók között? Az elmúlt napokban láttuk: a tehetségét magyar földön kamatoztató román kézilabdázó halála olyan szolidaritást váltott ki a határ két oldalán, amelyre utoljára talán a ’89-es forradalom idején volt példa. Ezzel egy időben a veszprémi tragédia százezrek fejében gyújtott meg lármafát: itt az ideje a társadalmi összefogásnak, amely hatékonyabb tud lenni száz csendőrosztagnál. Tulajdonképpen ez az egyetlen, amitől retteg az alvilág, és ez is a lényeg: féljen a maffia, ne mi. Ha ez sikerül, Marian Cozma halála nem volt hiábavaló.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok