2008. december 10., 12:272008. december 10., 12:27
„Ugye, nem is az igazi Mikulás volt a főtéri Mikulás-kuckóban? Mert ugye az igazi Mikulásnak rendes szakálla van, nem bundaszakálla, mint ennek?!” – méltatlankodott a pici lány. Fiatal anyuka ismerősömnek azonban lélegzetvételnyi időt sem hagyott, mert folytatta a sort az óvodai Mikulással, akinek vattából volt a szakálla, és azokkal a Mikulás-bábukkal, amelyek egyik-másik üzlet előtt karácsonyi dallamokra billegnek vendégcsalogatóként.
Sőt sorra vette a rokonság azon részét, akiknél „ajándékot hagyott a Mikulás”, és egyenként rákérdezett: „Anyuka, melyik az igazi Mikulás: aki nagyapáéknál felejtette az ajándékot, vagy aki tévedésből keresztmamáékhoz vitte az én ajándékomat? Vagy az lenne az igazi, aki nálunk járt?… De annak sem volt olyan szakálla, mint a bácsiknak, ráadásul a piros köpönyeg alatt farmert viselt. Anya, ugye nem visel farmert az igazi Mikulás?!”
Anyuka sápadozott a rengeteg kérdéstől, és segélykérően pislogott felém, menteném ki a kellemetlen helyzetből. Nekem viszont az jutott csak eszembe, amit hajdanán a saját gyerekeimnek mondtam, amikor ők kerekperec kijelentették: „Nincs is Mikulás!” Így hát a kislánynak is azt mondtam, amit a gyerekeimnek hajdanán, és amit nektek is most kedves kispajtások, akik talán olvassátok e sorokat, és esetleg kételkedtek a Mikulásban.
A Mikulás olyan, mint a Jóisten: nem látjuk, mégis hiszünk benne. Hiszem azt, hogy ő abból a jó világból való, amit úgy neveznek a felnőttek: örökkévalóság. Ő éppen olyan, amilyennek ti képzelitek el. Ha hosszú fehér szakállas öregapónak gondoljátok, akkor olyan; ha viszont fiatal, belevaló, farmernadrágos fickónak, akkor olyan. Fontos viszont tudni, hogy az igazi Mikulás soha nem mutatkozik fizikai valóságában senki előtt.
Ő ugyanis titokban jár-kel a világban, és minden tisztára subickolt kiscipőbe ajándékot pottyant, amíg ti arról álmodtok, milyen is ő valójában. Ha netán az idén vatta- vagy bundaszakállú, vörös köpenyes fickó járt nálatok, az csak egy kis tévedés volt a felnőttek részéről, akik ilyennek képzelik el a Mikulást. De higgyetek benne, és jövőre hozzátok is eljön az egyetlen, jóságos, igazi Mikulás.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.