2009. február 05., 10:172009. február 05., 10:17
Az ott elhangzottak alapján ugyanis végleg leszámolhatunk azzal az illúzióval, amellyel az uniós csatlakozás előtt áltattuk magunkat, és amely szerint az EU-ba való belépést követően a kisebbségi problémák szinte egy csapásra, maguktól megoldódnak a nagy, közös ultramarinkék-csillagos boldogságban. A helyzet egyértelmű: az EU régi és új tagállamainak többsége a toleranciáról és az emberi jogok fontosságáról szóló lózungok ismételgetése mellett továbbra is ódzkodik a kisebbségek kollektív jogainak, önrendelkezésének elismerésétől. A nagy, közös multikulti jegyében síkraszállnak amellett, hogy a muzulmán bevándorlók mecseteket építhessenek, és a szexuális kisebbségek, valamint az állatok jogai is gyakorta kerülnek a figyelem középpontjába, ám az őshonos kisebbségi közösségek jogkövetelései rendre leperegnek az egyéni polgárjogok elsőbbségét hirdető illetékesekről. Már az problémát jelent, hogy megértessük: az ázsiai vagy afrikai bevándorlókat nem lehet egy kalap alá venni azon közösségekkel, amelyek évszázadok óta Európában élnek, és rendszerint nem önszántukból lettek egy idegen állam polgárai. Ebben a helyzetben a kisebbségi csoportok identitásának megőrzéséért vívott küzdelem fő frontvonala továbbra is azon országokban húzódik, amelyekben élnek. Persze a brüsszeli hivatalokat is bombázni kell a igényekkel, ám az önrendelkezést Bukarestben, Pozsonyban és Belgrádban kell kikövetelnünk, kikényszerítenünk. A mostani, a magyar intézményvezetők leváltását és az államfő arrogáns autonómiaellenes kijelentését követő felzúdulás megadhatja az alaphangot. A többségi társadalom, a hatalom képviselőit az igények pontos megfogalmazása, az igényelt önrendelkezés kereteinek kidolgozása, ismételt elutasításuk, illetve a szerzett jogok további megnyirbálása esetén pedig az utcai demonstrációk, sőt polgári engedetlenség döbbentheti rá: az ország társadalmi békéjét, a nyugodt egymás mellett élést épp az elszakadni nem kívánó kisebbségek önrendelkezési igényeinek teljesítése szavatolja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok