A magyarellenességben egymással versenyző ellenzéki pártok ott „tartanak be”, ahol tudnak: például a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezetének elnöke, Cristian Chirteş szenátor a nép ügyvédjéhez, az ombudsmanhoz fordulva próbálja megakadályozni az iskola újraindítását.

Szerinte a katolikus gimnázium helyzetét megoldani hivatott miniszteri rendelet törvénytelen, mert „átnyúl” egy alkotmánybírósági és egy törvényszéki határozaton. A Maros megyei törvényszék által korábban jogerősen érvénytelenített iskolaalapításról az ellenzéki politikus azt állítja, hogy a gimnázium újraindítása „feszültségeket keltene a megyében”.

Micsoda perverz megfogalmazás ez egy politikus részéről. Érdemes eljátszani a gondolattal: ha a román szenátort valaki kipakolná a házából bútorostól az utcára, ő pedig minden elérhető fórumon az igazát keresné, azt vágnák az arcába, ne keltsen feszültséget a házfoglalóval szemben.

Dióhéjban ugyanis ma ugyanez történik az 1702-ben a jezsuiták által alapított iskolával, amelynek mai épületegyüttesét az egyház az 1900-as évek elején építtette, ahova az 1948-as államosításkor telepítették a ma is ott működő, román nyelvű Unirea líceumot. Hosszas huzavona után a római katolikus egyház a 2004-ben visszakapott épületeiben akarta újraindítani régi iskoláját, de erre is tíz évet kellett várnia. Amióta a magyar gimnázium a 2014–2015-ös tanévben régi ingatlanába költözhetett, folyamatos a cirkusz. A román iskola tanárai arról sírtak a helyi román sajtóban, hogy túl kevés a két iskola működtetetéshez szükséges tanterem.

Tetszik-e érteni ezt a bonyolult és az európai jogrendben szinte egyedülálló román mentalitást? Valaki jogtalanul beköltözik a házadba, ott kényelmesen berendezkedik, és mire hosszú évek pereskedése után te is bebocsátást nyersz, és a társbérlőtől el szeretnél foglalni néhány szobát, a szemedbe vágják, hogy zavarsz, és jobban teszed, ha eltűnsz.

Magyarán: a tulajdonos nem rendelkezhet saját ingatlana felől – pedig még csak ki sem akarja költöztetni az ott lakót, hanem társbérletet képzel el annak reményében, hogy saját házában őt is megtűrik. Persze, hogy téved, mert Romániában nem csak jogállam, hanem jóérzés sem létezik. A helyi és az országos hivatalosságok a siránkozó román félnek adnak igazat, hogy a szenátor szavaival élve, ne legyen feszültség a megyében.

Ez a szappanoperává nyúló iskolatörténet megjárt már minden szintet, a két ország legmagasabb diplomáciai egyezkedéseinek színtereit is. A mostani, újabb állomáson még mindig nincs eldőlve a sorsa, mert Damoklész kardjaként ott lebeg fölötte valamiféle újabb megsemmisítő határozat.

Egyértelmű, hogy a marosvásárhelyi magyarságra rájár a rúd, itt lehet a legnehezebben elérni bármit. Miközben Kolozsváron már a kilencvenes években 4-5 színmagyar kollégium működött, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumból hosszas huzavona után 2005-re távozott az utolsó román osztály.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye még ennél is súlyosabb, ahol minden eddigi próbálkozás indulásból elakadt. Elég, ha a 2012-es kormányválságra gondolunk, amikor a 78 napig fungáló Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök zömében demokrata-liberális (PDL-es) kabinetje egy bizalmatlansági szavazáson bukott bele abba, hogy kormányhatározattal különálló kart alapított a magyar nyelvű orvosképzés számára. Akkor éppen a ma kormányzó szociáldemokraták buktatták meg hazaárulás címszó alatt. Valószínű, hogyha a mai ellenzék lenne hatalmon, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium körüli cirkusz hasonló forgatókönyv szerint ismétlődne meg. Mert a román politikai elit színezettől függetlenül egy brancsból való.