Budapest a csúcson?

Újbóli hivatalba kerülése óta tapasztalható, hogy a jelenlegi washingtoni adminisztráció igyekszik megkerülni, illetve ahol lehetséges, egyenesen háttérbe szorítani a balliberális és a woke irányzatnak hadat üzenő politikájával szemben álló hagyományos európai pártokat és politikusokat. A német AfD melletti kiállás, illetve a romániai államfőválasztás eredményének érvénytelenítése miatti bírálatok és szankciók is azt jelzik: Trump és kormánya a múlt részének tekinti a fősodratú, konzervatív vagy szociáldemokrata pártokat, amelyek közül sokan már a woke-izmust képviselik, és a szuverenista erőkkel keresi a szövetséget, azokat igyekszik erősíteni.

(Ezért sem várható, hogy záros határidőn belül felengednek az amerikai–román kapcsolatok,

Ugyanakkor az, hogy a lehetséges találkozó helyszíneként Budapestet jelölték ki, annak a magyar politikának is betudható, amely értelmében a magyar kormány – miközben nem kérdőjeleződik meg, hogy Magyarország a nyugati katonai szövetség és az EU része – nem hajlandó idegen geopolitikai vagy gazdasági érdekek miatt feláldozni nemzetközi diplomáciai kapcsolatait. Ennek a folyománya, hogy igyekszik jó kapcsolatot fenntartani a közép-ázsiai, közel-keleti, afrikai országokkal, Kínával, Törökországgal és persze Oroszországgal is.

Ennek eredménye, hogy most mind az amerikai, mind az orosz elnök megfelelő helyszínnek tartja Magyarországot a találkozóra. Nem kétséges, hogy Budapest kiválasztása Orbán Viktornak a közel-keleti békecsúcsra való meghívásával együtt óriási diplomáciai – és persze a közelgő választások előtt belpolitikai – siker mind a miniszterelnöknek, mind Magyarországnak. Függetlenül attól, hogy mikor valósul meg a találkozó, sőt valamelyest attól is, ha végül mégsem sikerül tető alá hozni, hiszen már az önmagában jelentős tény, hogy felmerült lehetséges helyszínként.

És abban is biztosak lehetünk, hogy a felszín alatt zajlanak olyan törekvések, amelyek célja a találkozó meghiúsítása – például előfordulhat, hogy az állítólagos romániai és lengyelországi orosz szabotázsakció leleplezéséről szóló bejelentés időzítése sem véletlen. Ez is csak azt a sajnálatos tényt jelzi, hogy miközben az ukrajnai üzleti lehetőségekre lecsapni akaró politikai és gazdasági vezetők mellett talán akadnak olyan politikusok is, akik valóban őszintén segíteni szeretnének Ukrajnának, Európa a saját gazdaságának észszerű alapokon történő fejlesztése helyett olyannyira belebonyolódott az ideológiai alapú, minden alapot nélkülöző, moralizáló politizálásba, hogy másodlagos tényezőként kezelik a világpolitikában.

(És persze a fentebbi megállapítást se felejtsük el, hogy Trump ezzel is fityiszt mutatott az őt pocskondiázó nyugati vezetőknek).

Hogy Moszkva most miért mutatott hirtelen ismét hajlandóságot a tárgyalásokra, abban nagy mértékben közrejátszhat Trump szándékosan kiszámíthatatlan viselkedése, a stratégiai bizonytalanság gerjesztése. Az, hogy egyik pillanatban még a Putyinnal való jó viszonyára és Ukrajna esélytelenségére hivatkozik, a másikban viszont már Ukrajnával megbirkózni képtelen papírtigrisnek nevezi Oroszországot, majd szankciókat jelent be az orosz olajcégek ellen. Ez utóbbi hozzáálláshoz köthető a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek esetleges eladása Ukrajnának, illetve az Ukrajnát támogatni akaró országoknak, amitől a jelek szerint Moszkvában megrettentek.

ahol nem csupán katonai célpontokat támadhat, hanem az orosz légierő ukrajnai ténykedéséhez hasonlóan a kulcsfontosságú infrastruktúrát, a hőerőműveket és az elektromos hálózatot is.

Bár Trump szerint a rendelkezésre álló Tomahawkok száma nem túl nagy, és a kezelésük elsajátítására nem szándékoznak más országok hadseregeit kiképezni, ráadásul használatuk esetén a várható orosz megtorlás is kemény lenne Ukrajnában, annak az eshetősége mégsem hiányzik Putyinéknak, hogy az ukránokhoz hasonlóan az orosz civilek is megtapasztalják, milyen az, amikor az ottani legendás teleken nincs áram és távhő, ez ugyanis hamar a kormányzat elleni elégedetlenség növekedésébe csaphat át.

Azt követően viszont, hogy Moszkvából ismét csak olyan jelek érkeztek, hogy semmit sem hajlandó korábbi követeléseiből engedni, ismét fordult a kocka, és a Tomahawkok helyett jöttek a Rosznyefty és a Lukoil elleni szankciók, amelyek az orosz olaj indiai vásárlásának esetleges csökkenéséről szóló hírek mellett komoly fejfájást okozhatnak Putyinéknak. A jövőben pedig az sem elképzelhetetlen, hogy ha Putyin az újabb szankciók ellenére tovább negligálja az amerikai elnök tűzszünet elérésére tett próbálkozásait, és húzni próbálja az időt, hogy a tél közeledtével minél jobban leamortizálja az ukrán energetikai rendszert, amit Trump egyre inkább a személye elleni cinikus packázásnak tekint,

Az ukránok pedig előbb-utóbb mégiscsak célba vesznek orosz energetikai célpontokat – ha nem Tomahawkokkal, akkor washingtoni jóváhagyás mellett a Tomahawkoknál kisebb hatótávolságú Storm Shadow-kkal és a saját fejlesztésű Flamingókkal. Azt ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy a Trump és Putyin közötti találkozó nem öncél. Az akkor lesz valóban történelmi, ha sikerül valamilyen formában megállapodni a tűzszünethez vezető első lépésekről.

Az eddigi információk szerint még mindig vitás pontot jelent, hogy a jelenlegi frontvonalakon „fagyasszák be” az ellenségeskedést, vagy legyen valamilyen területcsere: Putyin a jelek szerint Donyeck még meg nem szállt részét akarja, amiért cserében más régiókban adna vissza elfoglalt területeket. Ez azonban Kijev számára egyelőre elfogadhatatlan, hiszen az ottani megerősített, eddig bevenni nem tudott ukrán állások önkéntes feladása egyrészt pszichológiai szempontból járna negatív hatással, másrészt a stratégiai fontosságú terület átadása utat nyithatna egy későbbi orosz támadás előtt Ukrajna nyugatabbi részei irányába.

Az oroszok most persze igyekeznek az időnyerés céljával maximalista követelésekkel előállni,

Mindeközben figyelemre méltó, hogy a Trump által a harcoknak a jelenlegi frontvonalakon történő leállítására tett javaslata mellett felsorakozó nyugat-európai vezetők nyilatkozata azt jelzi: ők is belátták, hogy aligha valószínű az oroszok által elfoglalt területek visszaszerzése. Mindezek alapján egyelőre annyi állapítható meg, hogy a magyarok számára a csúcs budapesti helyszíne már önmagában is egyfajta siker – az igazi főnyeremény azonban az lenne, ha valóban sikerülne tető alá hozni, és egész Európa, sőt a világ is nyerne rajta azáltal, hogy azon sikerül közelebb kerülni a fegyverszünethez.