Hirdetés
Balogh Levente

Balogh Levente

Budapest a csúcson?

2025. október 24., 20:232025. október 24., 20:23

2025. október 24., 22:262025. október 24., 22:26

Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja igencsak bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump amerikai elnök akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.

Részben ennek a hálának tudható be, hogy az amerikai elnök Budapestet javasolta egy orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai fegyverszünet és békemegállapodás lehetőségéről folytatandó tárgyalás helyszínéül. Trump nem felejtette el, hogy a magyar miniszterelnök az elmúlt években végig kiállt mellette, és akkor is támogatásáról biztosította, amikor ki kellett költöznie a Fehér Házból, Európában pedig az volt a sikk, hogy az EU, valamint az egyes tagállamok vezetői egymással versengve köszörülték a nyelvüket rajta.

A magyar kormányfő töretlen kiállása ugyanakkor vélhetően csak az egyik ok – Trump saját geopolitikai számításainak is betudható, hogy Budapestet választotta.

Újbóli hivatalba kerülése óta tapasztalható, hogy a jelenlegi washingtoni adminisztráció igyekszik megkerülni, illetve ahol lehetséges, egyenesen háttérbe szorítani a balliberális és a woke irányzatnak hadat üzenő politikájával szemben álló hagyományos európai pártokat és politikusokat. A német AfD melletti kiállás, illetve a romániai államfőválasztás eredményének érvénytelenítése miatti bírálatok és szankciók is azt jelzik: Trump és kormánya a múlt részének tekinti a fősodratú, konzervatív vagy szociáldemokrata pártokat, amelyek közül sokan már a woke-izmust képviselik, és a szuverenista erőkkel keresi a szövetséget, azokat igyekszik erősíteni.

(Ezért sem várható, hogy záros határidőn belül felengednek az amerikai–román kapcsolatok,

ami csak fokozza a magyarokkal szembeni irigységet és frusztrációt Bukarestben).

Ugyanakkor az, hogy a lehetséges találkozó helyszíneként Budapestet jelölték ki, annak a magyar politikának is betudható, amely értelmében a magyar kormány – miközben nem kérdőjeleződik meg, hogy Magyarország a nyugati katonai szövetség és az EU része – nem hajlandó idegen geopolitikai vagy gazdasági érdekek miatt feláldozni nemzetközi diplomáciai kapcsolatait. Ennek a folyománya, hogy igyekszik jó kapcsolatot fenntartani a közép-ázsiai, közel-keleti, afrikai országokkal, Kínával, Törökországgal és persze Oroszországgal is.

A konnektivitás stratégiájának is nevezett doktrína lényege az, hogy Magyarország összekötő kapocs, egyfajta csomópont kíván lenni Kelet és Nyugat között, ami emlékeztet a Szingapúr világra szóló gazdasági sikerét megalapozó egykori elnök, Li Kuan-jü alapvetésére.

Ennek eredménye, hogy most mind az amerikai, mind az orosz elnök megfelelő helyszínnek tartja Magyarországot a találkozóra. Nem kétséges, hogy Budapest kiválasztása Orbán Viktornak a közel-keleti békecsúcsra való meghívásával együtt óriási diplomáciai – és persze a közelgő választások előtt belpolitikai – siker mind a miniszterelnöknek, mind Magyarországnak. Függetlenül attól, hogy mikor valósul meg a találkozó, sőt valamelyest attól is, ha végül mégsem sikerül tető alá hozni, hiszen már az önmagában jelentős tény, hogy felmerült lehetséges helyszínként.

Az ugyanis látható, hogy miközben az érintett felek – Washington, Moszkva és Kijev – álláspontjai is meglehetősen távoliak, rengeteg az ellendrukker is, az EU illetékesei és a fősodorbeli uniós tagállami politikusok képtelenek leplezni azzal kapcsolatos frusztrációjukat, hogy nélkülük valósulhat meg a csúcstalálkozó.

És abban is biztosak lehetünk, hogy a felszín alatt zajlanak olyan törekvések, amelyek célja a találkozó meghiúsítása – például előfordulhat, hogy az állítólagos romániai és lengyelországi orosz szabotázsakció leleplezéséről szóló bejelentés időzítése sem véletlen. Ez is csak azt a sajnálatos tényt jelzi, hogy miközben az ukrajnai üzleti lehetőségekre lecsapni akaró politikai és gazdasági vezetők mellett talán akadnak olyan politikusok is, akik valóban őszintén segíteni szeretnének Ukrajnának, Európa a saját gazdaságának észszerű alapokon történő fejlesztése helyett olyannyira belebonyolódott az ideológiai alapú, minden alapot nélkülöző, moralizáló politizálásba, hogy másodlagos tényezőként kezelik a világpolitikában.

(És persze a fentebbi megállapítást se felejtsük el, hogy Trump ezzel is fityiszt mutatott az őt pocskondiázó nyugati vezetőknek).

Mindemellett az esetleges ukrajnai rendezésben és a fegyverszünet biztosításában nem lehet megkerülni az európai országokat, elvégre európai konfliktusról van szó.

Hogy Moszkva most miért mutatott hirtelen ismét hajlandóságot a tárgyalásokra, abban nagy mértékben közrejátszhat Trump szándékosan kiszámíthatatlan viselkedése, a stratégiai bizonytalanság gerjesztése. Az, hogy egyik pillanatban még a Putyinnal való jó viszonyára és Ukrajna esélytelenségére hivatkozik, a másikban viszont már Ukrajnával megbirkózni képtelen papírtigrisnek nevezi Oroszországot, majd szankciókat jelent be az orosz olajcégek ellen. Ez utóbbi hozzáálláshoz köthető a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek esetleges eladása Ukrajnának, illetve az Ukrajnát támogatni akaró országoknak, amitől a jelek szerint Moszkvában megrettentek.

Azt nem kalkulálták bele ugyanis, hogy Ukrajna vissza is lő – vagyis hogy a kisebb hatótávolságú ellencsapások mellett több ezer kilométeres mélységben, orosz területen is képes lehet csapást mérni,

ahol nem csupán katonai célpontokat támadhat, hanem az orosz légierő ukrajnai ténykedéséhez hasonlóan a kulcsfontosságú infrastruktúrát, a hőerőműveket és az elektromos hálózatot is.

Bár Trump szerint a rendelkezésre álló Tomahawkok száma nem túl nagy, és a kezelésük elsajátítására nem szándékoznak más országok hadseregeit kiképezni, ráadásul használatuk esetén a várható orosz megtorlás is kemény lenne Ukrajnában, annak az eshetősége mégsem hiányzik Putyinéknak, hogy az ukránokhoz hasonlóan az orosz civilek is megtapasztalják, milyen az, amikor az ottani legendás teleken nincs áram és távhő, ez ugyanis hamar a kormányzat elleni elégedetlenség növekedésébe csaphat át.

Trump a Putyinnal a Tomahawk-biznisz meglebegtetése nyomán folytatott beszélgetés után ismét arról beszélt, hogy Ukrajna a háborút nem tudja megnyerni – vagyis igyekezett gesztust gyakorolni az orosz elnök felé.

Azt követően viszont, hogy Moszkvából ismét csak olyan jelek érkeztek, hogy semmit sem hajlandó korábbi követeléseiből engedni, ismét fordult a kocka, és a Tomahawkok helyett jöttek a Rosznyefty és a Lukoil elleni szankciók, amelyek az orosz olaj indiai vásárlásának esetleges csökkenéséről szóló hírek mellett komoly fejfájást okozhatnak Putyinéknak. A jövőben pedig az sem elképzelhetetlen, hogy ha Putyin az újabb szankciók ellenére tovább negligálja az amerikai elnök tűzszünet elérésére tett próbálkozásait, és húzni próbálja az időt, hogy a tél közeledtével minél jobban leamortizálja az ukrán energetikai rendszert, amit Trump egyre inkább a személye elleni cinikus packázásnak tekint,

jöhetnek az újabb washingtoni retorziók és még több, még hatékonyabb fegyver Ukrajnának.

Az ukránok pedig előbb-utóbb mégiscsak célba vesznek orosz energetikai célpontokat – ha nem Tomahawkokkal, akkor washingtoni jóváhagyás mellett a Tomahawkoknál kisebb hatótávolságú Storm Shadow-kkal és a saját fejlesztésű Flamingókkal. Azt ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy a Trump és Putyin közötti találkozó nem öncél. Az akkor lesz valóban történelmi, ha sikerül valamilyen formában megállapodni a tűzszünethez vezető első lépésekről.

Eleve, egyáltalán el kell jutni addig, hogy a két elnök találkozóját sikerüljön tető alá hozni, hiszen az álláspontok egyelőre legfeljebb annyiban egyeznek, hogy szükséges tárgyalni.

Az eddigi információk szerint még mindig vitás pontot jelent, hogy a jelenlegi frontvonalakon „fagyasszák be” az ellenségeskedést, vagy legyen valamilyen területcsere: Putyin a jelek szerint Donyeck még meg nem szállt részét akarja, amiért cserében más régiókban adna vissza elfoglalt területeket. Ez azonban Kijev számára egyelőre elfogadhatatlan, hiszen az ottani megerősített, eddig bevenni nem tudott ukrán állások önkéntes feladása egyrészt pszichológiai szempontból járna negatív hatással, másrészt a stratégiai fontosságú terület átadása utat nyithatna egy későbbi orosz támadás előtt Ukrajna nyugatabbi részei irányába.

Az oroszok most persze igyekeznek az időnyerés céljával maximalista követelésekkel előállni,

a keményebb amerikai fellépés ugyanakkor magában hordozza annak a lehetőségét, hogy előbb-utóbb hajlandóak lesznek tárgyalási alapul elfogadni a harcok befagyasztását az aktuális frontvonalon – persze addig még igyekeznek területeket szerezni.

Mindeközben figyelemre méltó, hogy a Trump által a harcoknak a jelenlegi frontvonalakon történő leállítására tett javaslata mellett felsorakozó nyugat-európai vezetők nyilatkozata azt jelzi: ők is belátták, hogy aligha valószínű az oroszok által elfoglalt területek visszaszerzése. Mindezek alapján egyelőre annyi állapítható meg, hogy a magyarok számára a csúcs budapesti helyszíne már önmagában is egyfajta siker – az igazi főnyeremény azonban az lenne, ha valóban sikerülne tető alá hozni, és egész Európa, sőt a világ is nyerne rajta azáltal, hogy azon sikerül közelebb kerülni a fegyverszünethez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajna, a magyar közösség jogai és a továbbra is homályba vesző béke

Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.

Páva Adorján

Páva Adorján

A legfőbb ellenségünk mégiscsak az a fránya romántanulás – de vajon ki győzi le?

Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?

Makkay József

Makkay József

Hazajönnek Nyugatról – de itthon is maradnak?

Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.

Balogh Levente

Balogh Levente

Szakadékok, egy új kormány esélye és az AUR jelentette fenyegetés

Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.

Páva Adorján

Páva Adorján

Közpénzből lőtt illúziók: a romániai futball csapdája és az erdélyi valóság

Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.

Balogh Levente

Balogh Levente

Anyaország-külhoniak ellentét, támogatások és az árokbetemetés felelőssége

Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A külhoniak szavazati joga, a Tisza-kormány és a kommentszekció dühe

Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.

Hirdetés