VEZÉRCIKK – Már sokan sokszor temették volna, mondván, hogy a vers is végső soron ugyanolyan divatfüggő, mint a mindennapjaink egyéb tartozéka, de a KÖLTÉSZET halhatatlan.
2017. április 11., 10:072017. április 11., 10:07
A divatfüggés természetesen igaz, olyan értelemben, hogy bizonyos korok jobban, mások kevésbé szeretik a költőket, ám a világ dolgainak érzelmi lereagálása emberileg kódolt, bár az a különbség is igaz, hogy vannak többé vagy kevésbé lírai alkatú népek, nyelvek. A mi irodalmunk stílusokban is, műfajokban is vitathatatlanul költészettúlsúlyú.
Talán ezért nem véletlen, hogy ünnepét épp annak a költőnek a születésnapján üljük, aki a legtágabban és legpontosabban írta körül a lírai alkotót: „Ha költenél s van rá költség, / azt a verset heten költsék. / Egy, ki márványból rak falut, / egy, ki mikor szülték, aludt, / egy, ki eget mér és bólint, / egy, kit a szó nevén szólít, / egy, ki lelkét üti nyélbe, / egy, ki patkányt boncol élve. / Kettő vitéz és tudós négy, / a hetedik te magad légy.”
Igen, mindezt József Attila írja az egyik legemblematikusabb hitvallásában, A hetedik című versében. Saját költőiségén túlmenően mindig foglalkoztatta a KÖLTŐ identitásának meghatározása, de feltehetőleg 1932-ben, az idézett vers keletkezésének évében lírai szempontból is nehezebbnek érezte a condition humaine-t, mert A hetedik közvetlen közelében keletkezett Mondd, mit érlel utolsó szakaszában nagyon keserűen fogalmaz, mondván, hogy „neve, ha van, csak áruvédjegy, / mint akármely mosóporé”. Ez a kiáltással is felérő, de belenyugvóan elfojtott megjegyzés nem a költészetet, hanem a vers fogadására és befogadására hivatott pillanatnyi környezetet minősíti. Nagyon hasonlóan a szintén április 11-én, de József Attilánál öt évvel korábban, 1900-ban és nem Budapesten, hanem
Kassán született Márai Sándor amerikai emigrációban, 1961-ben írja a Manhattani szonettek 1. darabjában. Nem panaszkodva, hisz a távozást szabad akaratából választotta, de nem tudván és nem is akarván eltitkolni a mindvégig megmaradt magányát: „Azt hittem, nem bírom tovább, elég – / New York forró belében, mint a vak / Élősdi kúsztam lenn, a föld alatt. / Akkor kinyílt a manhattani ég. / A Nyolcadik Sugárút peremén / Álltunk – én és még kilencmillió / Ember – s mert halni rossz és élni jó, / Szólani kezdett ez a költemény. / Azt hittem, nem bírom tovább, elég. / A négert néztem és az állami / Rendőröket, s nem bírtam állani, / De iszonyúan nagy volt ez az ég – / Ezért a földre ültem s állati / Szerényen felnéztem az égre még.”
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!