2008. december 03., 09:532008. december 03., 09:53
Az elviek közé sorolta, hogy a csapat már csak a nevében demokrata, ha a hatalomról, a vezetők személyes ambícióiról van szó, semmitől sem riad vissza. Az is bosszantotta, hogy olyanok állnak az élen, akikről nem érzi, hogy képviselnék az általa fontosnak tartott célokat. Ráadásul mintha odaragadtak volna a székhez, légkalapáccsal sem lehet lefejteni őket. Hiába van egészen normálisnak tűnő jelölt az ő szavazókörzetében, amíg a lejárt szavatosságúak határozzák meg a csapatot, ez is csak az ő szekerüket tolja. A személyes okok is eszébe jutottak. Az, hogy mint próbáltak többször is ártani neki, csak azért, mert más a véleménye. „Ezekre már nem; másra pedig még nem” – ismételgette magában.
Baráti körben el is dicsekedte, a diszkriminációelleneség jegyében készül a szavazásra. A részvétel számára kötelező, mert van véleménye, és azt ki is akarja fejezni, de mert nincs kire szavaznia, hát mindenkit megszavaz. Diszkriminációmentesen. Még büszke is volt a megoldásra. Azt gondolta, bárki is győzne, jó lelkiismerettel mondhatja majd neki utólag, hogy rá szavazott. Aztán, amikor az egyik közutálatnak örvendő szélsőségesen nacionalista jelölt is szórólapot dobott a postaládájába, a szabályt mégis módosította: ezt azért mégis kihagyja.
A választás napján nem siette el a dolgokat. Többször is bekapcsolta a tévét, hogy megnézze a híreket, de nem hagyta ki a kommentárokat sem. Ekkor tudta meg, hogy az új választójogi törvény a fehér szavazat fogalmát is bevezeti. Sőt ezt tekinti a tiltakozás jelének. „Ez hát a megoldás” – született meg benne az elhatározás. Igaz, az is azonnal megfordult a fejében: mi a garancia arra, hogy az urnába dobott fehér szavazólap az összeszámláláskor is pecsét nélkül marad. Ezt a legkönnyebb ugyanis meghamisítani.
Már besötétedett, amikor elment szavazni. Ott állt a szavazólapokkal és a pecséttel a kezében, a függöny belebbent mögötte. Kísértő vágyat érzett arra, hogy mégis abba a kockába pecsételjen, amelyikbe korábban annyiszor. „Most utoljára, de többé soha” – próbálta megnyugtatni magát, de nem sikerült. Érezte, ha hazaér, le kell vennie a pálinkásüveget a felső polcról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok