2009. január 08., 10:452009. január 08., 10:45
Ily módon az, hogy Moszkva az Ukrajnával fennálló mesterségesen felfújt vita miatt ízelítőt adott Európának, milyen is lenne az élet az orosz földgáz nélkül, akár még kontraproduktív is lehet, hiszen a behódolás helyett azzal épp ellentétes eredménnyel járna. Persze ez még messze van, az Európai Unió kemény hangú figyelmeztetése jelenleg nem igazán tekinthető komoly fenyegetésnek, hiszen a brüsszeli uniós vezetés ma az ingerült ökölrázásnál többre nemigen képes. Az orosz energetikai „önkénytől” való szabadulást szolgáló, közép- és hosszú távú tervek kidolgozásának azonban épp most érkezett el az ideje. Az orosz földgázt kazah energiahordozóval kiváltó Nabucco-vezeték csupán félmegoldás, hiszen a kazah földgázmezők sem kimeríthetetlenek, ráadásul Moszkvának még ma is megvannak az eszközei arra, hogy megnehezítse az üzletelést az egykori szovjet tagköztársasággal. Más irányba kell elmozdulni – ami jelenleg egyetlen utat hagy szabadon: az atomenergiáét. Egy tegnap nyilvánosságra került nemzetközi kutatás ugyanis rámutat: a megújuló energiahordozók felhasználását szolgáló technológiák még hosszú ideig nem érnek el olyan szintű fejlődést, hogy reális alternatívaként vehessük számba őket. Az atomenergia viszont rendelkezésre áll, és még mindig az egyik leghatékonyabb, legkörnyezetkímélőbb és – Csernobil ide vagy oda – megfelelő óvintézkedések mellett a legbiztonságosabb. Egy ilyen energetikai rendszer európai uniós – és azon túlmutató – szintű kidolgozása megoldást jelenthet. Az „atom” szóra reflexből acsargó Greenpeace-aktivisták meg nyugodtan megmaradhatnak a földgáz mellett. Ezúton is kellemes olvasást kívánunk a 15 év múlva kézbesítendő gázszámlájukhoz.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.