2009. január 08., 22:242009. január 08., 22:24
A baj akkora, hogy az ágazat két mogulja, Larry Flynt, a Hustler pornómagazin kiadója és Joe Francis pornókirály, a Girls Gone Wild (Megvadult csajok) vetkőzősorozat kitalálója közös felhívással fordult a washingtoni kongresszushoz azt kérve, hogy nyújtsanak szövetségi segélycsomagot a kókadozó felnőttszórakoztató-iparnak a nehéz gazdasági idők átvészeléséhez. A két kiváló úriember szerint ötmilliárd dollár szükséges az XXX-ipar megmentéséhez, mivel az emberek túlságosan lehangoltak ahhoz, hogy szexuálisan aktívak legyenek, ez pedig nagyon egészségtelen a nemzet számára. Larry Flyntéknek tulajdonképpen igazuk van, hiszen ha amerikai, azaz politikailag korrekt terminusokban gondolkodunk, akkor el kell ismernünk: ha már az autóipar meg a bankok megmentésére hozzányúltak az állami tartalékokhoz, akkor utolsó, prűd diszkrimináció lenne a nyilvános altesti munkásokkal szemben, ha az ő megsegítésük érdekében nem nyúlna magához, illetve, elnézést, a zsebébe az állam.
Már el is képzelem, ahogy azt követően, hogy az állam is beszállt az iparágba, az amerikai pornófilmek főcímében – arra utalva, hogy immár a washingtoni költségvetés is a finanszírozók közé tartozik – feltűnik az állami címerben látható fehér fejű rétisas, de mivel mégiscsak a pornóiparról van szó, nem is egy, hanem mindjárt kettő, természetesen félreérthetetlen pozícióban. Az Állami Pornóipari Művek által jegyzett filmekben aztán feltűnnek a műfaj nagyágyúi – Jenna Jamesontól Tera Patrickig –, de természetesen nekik is jelezniük kell, hogy immár nem kizárólag a privát szféra jóvoltából űz(eked)hetik munkájukat, így aztán a jobb mellükön jól látható helyen az „Ez a produkció nem jöhetett volna létre az Egyesült Államok kormányának támogatása nélkül” tetoválás lesz olvasható. Ha pedig pályafutásuk végére érnek, természetesen bármely állami alkalmazotthoz hasonlóan rendszeres illetményben, állami nyögdíjban részesülhetnek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok