2009. január 20., 10:162009. január 20., 10:16
Az Oszama bin Laden által elkövetett, s az azóta is sorra kerülő újabb merényletek kitervelői és végrehajtói ellen folytatott hajtóvadászat a világ számos országának bűnüldöző szerveit késztette arra, hogy ne válogasson az eszközökben, amikor a terroristák felkutatása vagy a terrorcselekmények megelőzése a cél. E tekintetben Amerika szolgáltatja a legeklatánsabb példákat: a washingtoni törvényhozás által is megszavazott Patriot Act (hazafias törvény) alapján a titkosszolgálatok például korlátlanul betekintést nyerhetnek a gyanúsnak kikiáltott magánszemélyek banki pénzmozgásába, ugyanezeket a személyeket mindennemű törvényes eljárás nélkül hosszabb időre őrizetbe vehetik, telefonbeszélgetéseiket lehallgathatják.
Ezekben az esetekben nyilvánvalóan sérülnek a személyiségi, magánéleti jogok, de hát mindez egyáltalán nem érdekli azt az Amerikát, amely a vízumigénylő külföldi állampolgárokról egyebek mellett azt is tudni akarja: milyen országokba utazott az elmúlt tíz évben. Az európai biztonságpolitikát a 2003-as madridi terrortámadás taszította ugyanebbe az irányba, és az EU 2006-ban fogadta el azt az egységes szabályozást, miszerint fél évig meg kell őrizni, súlyos bűncselekmények felderítése érdekében pedig a hatóságoknak ki kell szolgáltatni az állampolgárok ún. forgalmi adatait. Így kötelesek rögzíteni immár a romániai szolgáltatók is, hogy ki, kinek és mikor telefonált, írt elektronikus levelet vagy SMS-t.
A tagállamokra kényszerített brüsszeli direktíva egyértelmű adatvédelmi aggályokat vet fel, senki sem garantálhatja ugyanis, hogy beszélgetéseink, üzeneteink tartalma nem jut illetéktelenek birtokába. Leginkább viszont a jogszabály hatékonysága kérdéses. Napjainkban már egy kezdő autótolvaj sem értekezik üzletről telefonon vagy interneten nyíltan, az még nem bizonyít semmit, ha valakinek egy bűncselekmény elkövetésének helyszínén mérték be a mobiltelefonját, amely sokszor nem ugyanott van, ahol a gazdája. A mértéktelen adatgyűjtés ellenben egy dologra kiváló: még gyanakvóbbá tenni a polgárokat a Nagy Testvér szerepében tetszelgő hatóságokkal szemben.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.