A kódolt instabilitás kormánya

Végül a jelek szerint az eredetileg szándékolt formában jön létre a kormány, de nem lesz könnyű dolga.

Főleg ha már a megalakulási folyamat során kígyót-békát kiabálnak egymásra a pártok egymás gazdasági ügyekkel kapcsolatos álláspontja miatt, vagy azért, mert elégedetlenek a nekik jutott tárcák súlyával.

Azzal pedig, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizsarolta, hogy a két legnagyobb kormánypárt, vagyis ő és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a korábbi ciklushoz hasonlóan rotációs alapon töltse be a miniszterelnöki tisztséget, még tovább növeli az instabilitási faktort.

Hiszen az ország gazdasága a hitelből való gátlástalan túlköltekezés miatti költségvetési hiány következtében igencsak nehéz helyzetben van, ezért sürgős és fontos lett volna a lehető leghamarabb egy teljes jogú kormány felállítása, hogy minél gyorsabban hozzá lehessen kezdeni a szükséges gazdasági intézkedések megvalósításához.

Mindez, illetve

Különösen igaz ez a PSD-re, amely annak ellenére, hogy jelentősen vesztett a támogatottságából, mégiscsak első helyen végzett a parlamenti választáson, és továbbra is királycsináló szerepben van – vagyis nélküle nem jöhet létre életképes kormánytöbbség.

Ennek tudatában – borzasztó gazdasági helyzet ide, szélsőjobb oda – olyan feltételeket támasztott a kormányra lépéshez, amelyek révén garantáltnak véli, hogy a következő választásokon a lehető legjobban jön ki az egész kormányzási hercehurcából.

Persze hivatkozhat arra, hogy a legnagyobb frakcióval rendelkező párt, és már csak a szokásjog alapján is neki járna a miniszterelnöki tisztség, amelynek feladásáért cserében gesztusokat vár el a koalíciós partnerektől,

Éppen ezért valójában még jól is jön számára, hogy miután az elmúlt másfél évben a PSD-é volt a miniszterelnöki poszt, most, amikor a legsúlyosabb, a lakosság számára legfájdalmasabb megszorító intézkedéseket kell majd elfogadni a deficit csökkentése érdekében, nem egy szociáldemokrata párti miniszterelnökre zúdulnak majd a bírálatok.

Másfél-két év múlva aztán, amikor már a fájdalmas lépéseket megtették, és elkezd megmutatkozni a hatásuk, már hálásabb feladat lesz a választások előtt átvenni a kormány irányítását, hogy azzal dicsekedjenek: ők vezették ki az országot a válságból.

Aztán ha mégsem sikerült rendbe tenni addig a gazdaságot, legfeljebb nagyvonalúan bejelentik, hogy inkább mégsem szeretnék megfosztani a liberálisokat attól a megtiszteltetéstől, hogy ők irányíthatják a kormányt.

És hogy a klientúra nem panaszkodjon annyira, a párt ugyan fél szájjal támogatja a költségvetési kiadások részleges lefaragását, ami egyes pótlékok lefaragásával, sőt egyes esetekben elbocsátásokkal jár, de azért inkább a baloldal régi rögeszméjét, a progresszív adózást erőlteti, nehogy már ne nőjön a teljesítmény büntetésével az adócsalás mértéke, és

A rotációs miniszterelnöki mandátum erőltetésével sem azt mozdítja elő, hogy a kormány stabilan és hatékonyan tudjon működni, hiszen legutóbb is beigazolódott: hiába adnak valamit írásba, az egyszerű kormányfőcsere végül hosszú hetekig húzódó kormányátalakítási vitákat eredményezett, amely végül az RMDSZ kormányból való kipaterolásához vezetett, miután a román pártok szemet vetettek az általa birtokolt pénzes tárcákra.

Ez most is könnyen előfordulhat, sőt mivel az USR kormányzati szereplésével a PSD-nek és a PNL-nek így is megvan a többsége, alapvetően

Persze az USR kormányzati szereplése is olyan tényező, amely inkább az instabilitást valószínűsíti a stabilitás helyett, már az előző koalíciós részvétele is az után ért véget, hogy a neoliberális-progresszív hübrisz jegyében meggyőződése volt, hogy mindeninél jobban tud mindent is, ezért folyamatosak voltak a konfliktusok, és a mostani koalíciós tárgyalások során tapasztalható előjelek is azt vetítik előre, hogy ez most sem lesz másként.

Így aztán

A PNL közben hiába kapja meg a miniszterelnöki tisztséget, szorult helyzetben van, hiszen a már említett megszorító intézkedések szükségessége miatt ő lesz az a párt, amely végig kirakatban lesz, amikor a lakossági elégedetlenség a tetőfokára hág.

Ez ugyan a tapasztalatok alapján Ilie Bolojan ügyvivő pártelnököt, a miniszterelnöki tisztség várományosát a legkevésbé sem hatja meg, és ha sikerül rendezni az államfővel az áfaemelés miatt kirobbant vitát, a korábbi, a nagyváradi és a bihari önkormányzat, majd a szenátus élén alkalmazott gyakorlatot folytatva bizonyára mindent megtesz majd, hogy a szükséges lefaragásokat a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban vigye majd véghez, szokás szerint nem törődve azzal, hogy ezzel mennyit árt a saját és a pártja imázsának.

A leküzdendő gazdasági akadályok, az egyre forróbb geopolitikai környezet és a pártok közötti torzsalkodások tehát igencsak nehézzé és kétségessé teszik a leendő kabinet sorsát.

Küzdelmes út lesz, várhatóan sok konfliktussal, és valószínűleg a koalíció nem a most megalakuló formában éri majd meg a következő választásokat.

De nem is ez a fontos, hanem az, hogy sikerüljön a lehető legkisebb megrázkódtatást okozva legalább részben helyreállítani az ország gazdasági egyensúlyát.