A „szélsőséges” Nagy-Magyarország

Vagy évekig semmit sem tenni a közúti és a vasúti infrastruktúra fejlesztése terén.

Az egyik legbiztosabb mód mindezek helyett arra, hogy Romániában kiverjük a biztosítékot, az, ha valahol kifeszítünk egy Nagy-Magyarországot ábrázoló molinót.

Sőt, igazából az is elegendő, ha csupán szóba hozzuk a témát.

Vélhetően alig akad olyan, akihez nem jutott el a hír, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség bejelentette: az UEFA állásfoglalását úgy értelmezi, hogy bizonyos megszorításokkal saját hatáskörben engedélyezheti a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat a válogatott meccsein.

Az ügy akkorát robbant Romániában, mintha Budapesten azt jelentették volna be, hogy a magyar Leopard harckocsik már valahol Kolozsvár környékén járnak, és meg sem állnak Bukarestig.

A sajtó, a politikum és egyéb közéleti szereplők hisztérikus reakciói oda vezettek, hogy a román szövetség az UEFA-tól kért állásfoglalást az ügyben.

Az őrületben némiképp meglepő volt néhány kormánypárti politikus megnyilvánulása, akik A sport nem politika jelszóval igyekeztek némiképp csillapítani a kedélyeket – igaz, mindezt úgy, hogy a magyar felet próbálták meg felelősnek kikiáltani a botrányért.

A jelenségre minden esetre érdemes odafigyelni, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy Romániában most éppen arra zajlik kísérlet, hogy egy történelmi tényként létező ország térképét szélsőséges jelképként állítsák be, hasonlatosan a náci horogkereszthez vagy a kommunista vörös csillaghoz, illetve sarló-kalapácshoz.

Sokakban merült fel, hogy a történelmi Magyarország nyilvános ábrázolása revizionista cselekedet.

Nos, ez ma már csak kevesek esetében van így. Bár valóban volt időszak, amikor a revizionizmus határozta meg a magyar politikát, ma ez már hivatalosan deklaráltan a múlt része, Magyarország kormánya többször is kijelentette, hogy a szomszédos országokkal való jó együttműködésben érdekelt.

A történelmi Magyarország nyilvános – nem történelmi atlaszban történő – ábrázolása így ma nem revizionizmus, legfeljebb a magyar nemzet egységének jelképe.

Persze elhisszük, hogy az utódállamok egyes illetékeseit ez zavarja, mivel a térkép arra a történelmi tényre emlékezteti őket, hogy az első világháborút lezáró, a győztes nyugati hatalmak által saját geopolitikai érdekeik alapján diktált, majd a második világégés után megerősített békeszerződésekig a magyar állam a jelenleginél jóval nagyobb formában létezett.

Márpedig ez kimondottan zavaró elem a még mindig zajló nemzetépítési folyamatukban, abban, hogy kizárólagos jogot formáljanak a nekik ajándékozott területekre. Amit az a tény is nehezít, hogy a jelenleg Romániában élő magyarok ősei nem bevándorlóként érkeztek Romániába, hanem őseik szülőföldjükkel együtt kerültek idegen uralom alá.

Ezért aztán azzal egy időben, hogy állami intézmények segítségével zajlik a magyar közösség ellehetetlenítését, asszimilálását célzó folyamat, szeretnék a történelmi tényeket is semmissé tenni – a történelmi mitológiák gyártásában oly gyakorlott román berkekben már meg is történtek az első kísérletek arra, hogy eleve kétségbe vonják a történelmi magyar állam létezését.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy magyar részről ne adjuk a lovat a magyarokat szélsőségesként beállítani akaró körök alá. A román Országos Diszkriminációellenes Tanács magyar elnöke, Asztalos Csaba sajnos éppen ebbe a hibába esett, amikor érthetetlen gesztusnak nevezte az MLSZ bejelentését, és a történelmi Magyarország ábrázolását minden árnyalat mellőzésével egyértelműen revizionizmusnak bélyegezte.

Persze elhisszük, hogy csábító az országos román médiumok felkínálta megszólalás lehetőségével élni, de ez esetben csak a történelmi Magyarország ábrázolását szélsőséges szimbólumként beállítani akaró román körök narratíváját erősítette. Természetesen mindenkinek joga van a saját véleményéhez, illetve ahhoz, hogy azt nyilvánosan hangoztassa, de ez esetben talán megfontolandó lett volna az árnyaltabb véleményalkotás.

Vagy akár vissza is utasíthatta volna, hogy nyilatkozzon.

Már csak azért is, mert – ha már a focinál és a diszkriminációnál tartunk – az illetékes román hatóságnak talán illőbb lenne a román szurkolók magyarellenes megnyilvánulásaival foglalkoznia, amelyek mára már mindennapossá, divatos kifejezéssel élve rendszerszintűvé váltak, és gyakorlatilag minden válogatott – és nem csak – mérkőzésen megjelennek.

Sokan egyébként valamilyen rosszul értelmezett tolerancia jegyében, a mások érzékenységének tiszteletben tartása jelszavával intenek arra, hogy nem kellene a Nagy-Magyarország-térképeket használni.

Ez az önfeladás egyik legfontosabb „érve”, hiszen a mi érzékenységünket valahogy sohasem tartják tiszteletben, úgyhogy ha mindig csak hátrálunk és engedünk, azzal csak egyet fogunk elérni: hogy a saját vélt erkölcsi fölényünk tudatában szorulunk ki, majd tűnünk el mindenhonnan.

A tiltással és a hisztériázással ráadásul amúgy is csak azt érik el, hogy még többen használjak majd a jelképet, mert dacból sok olyan magyar is kitűzi vagy a ruházatán viseli majd, akinek eddig eszébe sem jutott.

Pedig ez sem szerencsés. Nem feltétlenül kell lépten-nyomon ábrázolni, közszemlére tenni.

Jómagam sem tartom feltétlenül indokoltnak, ezért nem is jutna eszembe, hogy futball- vagy egyéb meccsre, vagy más jellegű rendezvényre nagy-magyarországos molinóval menjek be, de ha valaki számára ettől válik teljesebbé az élmény, ám tegye. (Csak arra kell vigyázni, hogy magyar közegben valóban ne sajátíthassák ki szélsőséges erők).

Viszont azt semmiképpen sem szabad eltűrni, hogy bárhol a világon megpróbálják kriminalizálni, és szélsőséges jelképként beállítani.