• Vélemény

Még ha nem is állhat mindig mellette, egy szülő nem bújhat az ujja mögé, azt állítva, nem tehet arról, hogy csemetéje alkoholizál, kábítószert fogyaszt – ráadásul ezzel egy időben még volán mögé is ül.

Időzített bombák ketyegnek Románia településein, a lakóingatlanok közvetlen közelében – erre kellett rádöbbennünk a halálos áldozatokat és több tucatnyi sérültet követelő dél-romániai gáztöltőállomás-robbanás nyomán.

Ahogy az a Colectiv-ügy és a sorozatos kórháztüzek esetében is történt, most a kábítószer-fogyasztás ügyében is tragédiának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy ráirányítsa a figyelmet: Romániában adófizető polgárok élete folyamatosan veszélyben van.

Lehetetlen küldetést próbálnak teljesíteni a bukaresti kormánypártok: úgy szeretnék befoltozni az állami költségvetésen tátongó óriási lyukat, hogy a lehető legkevesebb fájdalmas megszorítást kelljen meglépniük.

Miközben Kína ellen gazdasági hidegháborúba bonyolódik, Oroszország ellen pedig Ukrajnában forró proxyháborút vív, az Egyesült Államok arra is tudott időt szakítani, hogy Magyarországot – illetve az összes magyar állampolgárt – vegzálja.

A napokban megtudhattuk, hogy Romániában a 80-as években a hírhedt kommunista titkosrendőrség, a Securitate nem volt a rendszerszintű elnyomás eszköze.

Akár dilettantizmus, akár a provokáció szándéka késztette a külügyet arra, hogy Orbán Viktor beszédét cenzúrázni akarja, két dolgot ért el: nevetségessé tette magát, és megmutatta a világnak, milyen hazug módon viszonyul Románia a kisebbségi jogokhoz.

A fontos az lenne, hogy a két fél próbáljon meg közös projektekben megállapodni, és aztán neki lehetne vágni ezek megvalósításának.

Felszínesen nézve a román kormány viszonylag gyorsan lépett a Bukarest környéki idősotthonokban alkalmazott embertelen bánásmód nyomán kirobbant botrányban, hiszen egyszerre két miniszternek is távoznia kellett tisztségéből.

Amint az várható volt, a héten lezajlott vilniusi NATO-csúcson eldőlt, hogy Ukrajna NATO-tagsága a józan ész jegyében továbbra is csupán elméleti síkon van napirenden.

Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.

Az rendben van, hogy belevizelnek a medencébe, de az Isten szerelmére, legalább ne a rajtkőről tegyék! – ezt a klasszikus poént idézi, ahogy a PNL visszavonta a saját törvénytervezetét.

Oroszországban súlyos belső problémák vannak, jelentős az instabilitásra való hajlam, a társadalom nagy része azonban jelenleg nem akar a Putyin-rendszer ellen fordulni – egyelőre ennyi szűrhető le a Wagner-lázadásból.

Hiába a korábbi hangzatos szólamok: a héten ismét csak bebizonyosodott, hogy Romániában a stabilitásnál és az adott szónál sokkal fontosabbak a pártok politikai és főleg anyagi érdekei.

Mostanra már szokásos ügymenetté vált, hogy Románia minden kínálkozó alkalmat elmulaszt a schengeni csatlakozásra.

Folyamatos „ionapotchivanokozás” (értsd: magyarellenes hergelés) zajlik a román politikai és médiatérben. „V. Orban (terület)darabokat akar a szomszédos országokból” – hirdeti a bukaresti hírtévé.

Még ha nem is szándékolt, nehéz nem szimbolikus jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Klaus Iohannis éppen a trianoni diktátum évfordulóján vehet át egy német kitüntetést a többek között a kisebbségek érdekében kifejtett „áldásos” tevékenységéért.

Nincs az a válsághelyzet, amelyet a romániai politikum ne tudna még tovább fokozni.