Ciolacu a porcelánboltban

Az erdélyi magyarok pedig megállapíthatják: újabb elefánt fordult meg a porcelánboltban, Marcel Ciolacutól sem lehet semmi jót remélni. Még annyit sem, mint Románia más vezetőitől.

Traian Băsescu, Victor Ponta, de még Klaus Iohannis is próbált legalább valami halvány gesztust tenni, amikor Székelyföldre látogatott. Próbált valami olyant is mondani, ami a remény pislákolását fenntartotta a magyar közösségben. Ciolacu nem. Ő a felhozott történelmi példáival is csak azt demonstrálta, hogy a helyzet megértése is távol áll tőle.

A tények rögzítése pedig elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy érdemi párbeszéd kezdődjék Székelyföld jövőjéről. A tények azt mutatják, hogy Románia közepén van egy régió, amelyik kulturális, nyelvi szempontból is különbözik a szomszédaitól. Ennek a régiónak a fejlődését pedig akadályozza a román állam által biztosított közigazgatási keret. Ennek a helyzetnek a következménye, hogy ez a régió voltaképpen semmiben sem képes kiemelkedni, szinte mindenben az országos statisztikák végén kullog.

Amikor Marcel Ciolacu azt mondja, hogy nem fog létezni semmilyen Székelyföld, a tényekkel megy látványosan szembe. Azt ugyanis még róla sem feltételezzük, hogy a régió eltüntetésének a szándékát fogalmazza meg. Képzeljék el ezt a kijelentést más romániai történelmi régiókra értelmezve. Itt nem lesz semmiféle Olténia, semmiféle Dobrudzsa, semmiféle Erdély.

Akkor is a tényekkel megy szembe a miniszterelnök, amikor a területi autonómiát a határok megváltoztatásával kapcsolja össze, és ostobaságnak minősíti. Hallott valaki arról, hogy Olaszországnak megváltoztak volna a határai, amikor autonómiát biztosított az osztrák többségű Dél-Tirolnak? Vagy esetleg arról, hogy Finnországból kiszakadtak volna az Aland szigetek, amikor a svéd többségű terület autonómiát kapott? Ezzel szemben a tény az, hogy az Európa Tanács javasolja az 1993/1201-es ajánlásában, hogy „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”. Igen, tudom: ez csak ajánlás, tehát nem kötelező. De akkor is ez az ajánlott európai megoldás.

Az autonómia tehát egy javasolt közigazgatási megoldás, mely segítené Romániát abban, hogy a különleges kultúrájú régió megerősödjön, gazdaságilag felzárkózzon.

Valóban, költséges és fölösleges is lenne például Olténiában is biztosítani a kétnyelvűséget.

A miniszterelnök azt is kijelentette: „soha nem fog olyan törvényeket támogatni, amelyek előnyben részesítenék valamely romániai etnikai közösség tagjait”. Ezt nem is kérte senki tőle. Székelyföldön nem kiváltságokra vágynak, hanem arra, hogy ne részesüljenek hátrányos megkülönböztetésben. Arra például, hogy – amiként a románok – úgy a magyarok is használhassák az anyanyelvüket az élet minden területén. Akkor is, amikor az adóbevallásukat töltik ki, de akkor is, ha céget alapítanak, vagy egyesületükkel fordulnak az önkormányzathoz, a bírósághoz. Nyilvánvalóan hátrányt jelent a nyelvi egyenlőtlenség.

A tény, hogy ilyen siralmasan sikerült a miniszterelnök székelyföldi látogatása, tulajdonképpen az RMDSZ malmára hajtja a vizet a választási évben. Lám, ilyenek a bukaresti politikusok. Őket akarjátok? Ezeknél még mi is jobbak vagyunk – mondhatják.