
Süsü, a sárkány ikonikus hangja, Bodrogi Gyula
Fotó: MTVA/Csukás Meserádió
Süsü, a sárkány ikonikus hangja, Bodrogi Gyula gyermekként szerzett, felnőttként őrzött kincsnek tartja a meséket. A Nemzet Színésze a Csukás Meserádió összeállításában osztotta meg gondolatait a mese örök érvényűségéről.
2024. szeptember 28., 12:452024. szeptember 28., 12:45
„A meséhez fantázia kell. Lassan érő gyümölcs: amikor egy gyerek megkóstolja, eszegeti, akkor még nem érzi az igazi ízét, mert ahhoz idő kell. Csak később jön rá az ember, mekkora jelentőségük van” – kezdte Bodrogi Gyula, akinek pályafutását merőben áthatja a mese műfaja.
illetve a hozzá kapcsolódó, Bergendy István által megalkotott ikonikus zenéről – írta a hirado.hu portál.
Talán ez a sláger mérője, hogy úgy érezzük, már réges-régen hallottuk” – tette hozzá a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló magyarországi művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A teljes videó elérhető a Csukás Meserádió weboldalán, amelyen az érdeklődők a nap 24 órájában követhetik az adást.

Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia.
Húsvéti maradékmentő ötleteket közölt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Terítéken az egészség címmel.
A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 5 óra 28 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Kigyulladt a forgalomban egy rendőrségi jelzéssel ellátott Dacia Logan autó Jászvásáron. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, senki sem sérült meg – írja a Ziarul de Iași. A lángoló autóról videófelvétel is készült.
Húsvét idején általában nagy a tojásbőség: az emberi kultúra egyik legősibb táplálékának ilyenkor értelemszerűen fontosabb szerep jut, mint az év többi időszakában. A tojásnak rendkívül gazdag a kultúrtörténete és szimbolikája.
Csaknem 150 gyermek élte át a Gyurgyóka Természetismereti Hétpróba – Fejér Ákos-emlékverseny izgalmait múlt hétvégén a Kolozs megyei Györgyfalván.
A hagyományos tojásírás mellett reneszánszát éli a növényi alapú tojásfestés. A természetes módszer nemcsak környezetkímélő, hanem a kreativitásnak is teret ad, különleges színárnyalatú tojásokat is kaphatunk.
Visszaszolgáltatták Romániának a coțofenești-i aranysisakot és a hollandiai Drents Múzeumból tavaly ellopott három dák aranykarperec közül kettőt – tájékoztatott csütörtökön honlapján a holland ügyészség.
A román állampolgárok több mint fele azt szeretné, ha megmaradna az óraátállítás, azaz a jelenlegi nyári és téli időszámítás.
A hónapokig tartó nehéz, tartósított, gyökérzöldségekre és húsokra épülő étrend után tavasszal a szervezet nagyon kívánja a friss zöldségeket, a roppanós, csípős ízű hónapos retket is.
Új zenék, arcok, kalandok és meglepetések várják a nézőket A dal összeköt című valóságshow második évadában, amelynek első három része már elérhető online. Az első évad fogadtatásáról, a folytatásról, az új epizódok érdekességéről Dobai Csaba beszélt.
szóljon hozzá!