Ausztria-szerte jól teljesít a turizmus, a vendéglátás egyik sajátos színvilágát a gazdafarmok jelentik. A Wagner család biofarmként működő tejtermelő gazdasága három évtizede fogad vendégeket az alsó-ausztriai Waidhofen an der Ybbs városka határában.
Tizenhetedszer szervezik meg a Csávossy Györgyről elnevezett Kárpát-medencei borversenyt. A szakmai megmérettetés egyik főszervezője, Balla Géza ménesi borász a Krónikának elmondta, hogy a borversenyeknek köszönhetően fejlődik az erdélyi borászat is.
A Máltai Szeretetszolgálat idén is gyűjtőakciót szervezett a szegények napjára, az adományozók elsősorban zöldséget, gyümölcsöt és tartós élelmiszert ajánlottak fel a rászorulóknak.
Kalotaszegi falvakba látogattak a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem teológiai hallgatói. A diákokat vezető egyetemi lelkészt és több hallgatót is megszólaltattunk tapasztalataikról.
Aranydiplomát kaptak az ötven éve végzett lelkipásztorok a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézettől. Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkipásztorral az elmúlt öt évtized kihívásairól beszélgettünk.
Százöt évvel ezelőtt született Erdély egyik legidősebb embere, a Bágyonban élő Székely Ida. Az aranyosszéki idősotthon lakója 103 éves koráig főzött, mosott, takarított otthonában, rokonai végül rábeszélték, hogy költözzön be az öregotthonba.
Senki nem várja jobban a medvék téli álmát, mint az erdélyi állattartó gazdák. Miközben a környezetvédők és a politikusok egy része cinkosan hallgat az Erdély-szerte egyre nagyobb károkat okozó medvejárásról.
Lassan halad a 2015-ben nyolcéves időszakra meghirdetett országos kataszteri és telekkönyvezési program, országos viszonylatban mindössze a felével végeztek eddig. Kolozs megyei községek tapasztalatai alapján jártuk körül, mi akadályozza a programot.
A Kolozs megyei Várfalván is medvetámadásokról érkeztek hírek: a nagyvad két gazdaságban öt kecskét megölt, majd egy kecskenyájat több kilométernyi távolságra elhajtott. A Krónika környezetvédelmi szakembert is megkérdezett a kártérítés igényléséről.
Újabb régiókat vesz birtokba a túlszaporodott medveállomány Erdélyben, kalotaszegi falvak környékén is láttak már ragadozót. Magyarfenes egyik állattartó gazdája a Krónikának elmondta, a környezetvédelmi hatóság nem hajlandó megtéríteni a vadkárt.
Guttmann Szabolcs Erdély egyik legismertebb műépítésze; Nagyszeben volt főépítészének nevéhez fűződik a szász település történelmi belvárosának felújítása. A jeles szakemberrel folytatott beszélgetés során egy igen gazdag életút állomásait vettük számba.
Katalónia fővárosa, Barcelona az év minden szakában turisztikai nagyüzem. A rengeteg látnivaló a világ minden részéből idecsalogatja a vendégeket. Látogatásunk ugyan rövid volt, de arra elegendő, hogy belekóstolhassunk a világváros lüktetésébe.
Vége az almaszüretnek, azonban a négyszázezer tonnás romániai almaterméssel komoly értékesítési gondok vannak, a helyi termesztésű gyümölcsök nehezen jutnak be az áruházláncok polcaira. A mezőgazdasági szakemberek szerint az ok a hiányzó tárolókapacitás.
Az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség Strasbourgban tartotta kongresszusát. Szilágyi Zsoltot az őshonos európai népcsoportok autonómiaküzdelméről kérdeztük.
Az uniós mezőgazdasági miniszterek luxemburgi tanácskozásán parázs vita övezte az ukrajnai mezőgazdasági importot. Vincze Loránt EP-képviselő szerint Ukrajna európai uniós tagsága jelenleg nem több egy politikai állásfoglalásnál.
Műépítész végzettség nélkül tíz évig tervezett családi házakat, vállalati épületeket és oktatási intézményeket a Györgyfalván élő Sz. Lóránt, aki diplomát hamisított magának. Ügyfeleket, építészt és helyi önkormányzatot is megkerestünk az ügyben.
A helyi közösségeket nem lehet matematikai, könyvelői szempontok szerint megközelíteni – jelentette ki a Krónikának Antal Árpád szentgyörgyi polgármester a közigazgatási átszervezés szükségességéről elhangzó román politikusi nyilatkozatok kapcsán.
Csűri-csavarja az Alexandru Rafila vezette egészségügyi minisztérium az országos rákellenes terv alkalmazását. Szakorvosok szerint a romániai daganatos betegségek gyógyításában jelentős változást hozhatna a szűrővizsgálatok kiterjesztése.