Gyenes Emánuel: nem fogom elfelejteni – beszélgetés az idei Dakar ralin sérülten versenyző szatmárnémeti motorossal

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2019. február 24., 15:19

Kevéssel az idei Dakar Rali előtt tört el Gyenes Emánuel karja, de a szatmárnémeti motoros a sérülése ellenére nekivágott a perui seregszemlének. A rutinos versenyző – leküzdve a fájdalmait – közel járt ahhoz, hogy ilyen körülmények között is teljesítse a világ egyik legnehezebb terepraliját, de a nyolcadik szakaszban elszenvedett esése feladásra késztette. A Maninak becézett sportolóval beszélgettünk.

Határokat feszegetve. Gyenes Mani nem bánta meg, hogy sérült kézzel is nekivágott a Dakar Ralinak Fotó: Facebook/ManiGyenes

– Hogy alakul a felépülésed?

– Alakul, de lassan. Gyógytornázom, masszázs. Próbálom erősíteni az izomzatomat. Még nem motorozok, azzal még kell várjak, de remélem, minél hamarabb fel tudok ülni ismét a motorra és elkezdhetem a szezont. Fájdalmas.

– Ugye idejekorán motorra ültél…

– Hát igen, nem volt más választásom sajnos. A feladással nem akartam számolni. Megtettem mindent a Dakar előtt, hogy el tudjak rajtolni, ezért úgy döntöttem, hogy ha már annyi erőfeszítést megtettem, akkor megpróbálom. Egyáltalán nem bántam meg, mert majdnem sikerült végigmenni. Azért, hogy nem mentem végig, megint csak én lehetek a hibás, már jobban éreztem magam és elkezdtem egy kicsit gyorsabban menni, de az esés során megütöttem a kezem. Ha maradtam volna ugyanabban a ritmusban, akkor valószínűleg végig mentem volna probléma nélkül. Voltak fájdalmaim, de tűrhető volt.

– Leküzdötted a fájdalmat…

– Nekem a Dakar Rali az év legfontosabb versenye, egész évben erre készülök. Nagyon sok áldozatot hozok azért, hogy ott legyek a versenyen és nagyon sokat dolgozok érte. És persze azért is, hogy jó eredményt elérjek.

De akkor, amikor már olyan közel voltam, jött a baleset. Addig szász százalékot adtam bele, a baleset után pedig próbáltam még többet rászánni, hogy ott lehessek.

Abban a hét hétben mindent elzártam az életemben, csak arra összpontosítottam, hogy tudjak elrajtolni. Meg kellett próbáljam. Amíg nem utaztam ki Limába, nem ültem motorra, ott próbáltam ki először, hogy menni fog-e. Izgultam is emiatt a repülőn, de amikor láttam, hogy valamennyire megy, muszáj volt megpróbáljam.

– És nagyon jó eredményeid is voltak…

– Pont ez volt a probléma. A kategóriámban, a Malle Motorban a második helyen voltam, és aznap, amikor kiestem, a 20-as kilométernél megelőztem azt, aki az összetettben első volt, és próbáltam növelni a tempón, hogy behozzam a lemaradást. Ezért is volt ez a bukás. Valószínűleg, ha nem előztem volna meg, akkor az én tempómban haladtam volna tovább, és lehet nem lett volna semmi probléma. De mindegy, ez egy verseny, a versenyzésről szól. Benne van a pakliban.

– Mennyire volt más ez a Dakar Rali számodra, miközben tudtad, hogy nem vagy teljesen ép, vigyázni is kellene magadra, ugyanakkor mégis egy versenyen vagy? Hogyan élted meg?

– Ez egy olyan Dakar marad számomra, amelyik ha nem is a legemlékezetesebb, de az egyik legemlékezetesebbek közé fog tartozni. Nem fogom elfelejteni, hogy milyen állapotban versenyeztem, hogy milyen volt a helyzetem verseny előtt és közben. Előtte kicsit pszichésen össze voltam esve, le is fogytam négy kilót. Kicsit más volt sajnos ez a felkészülés.

Az egész baleset utáni időszak azzal telt el, hogy a kezemet próbáljam olyan állapotba hozni, hogy tudjam fogni a kormányt. Valamennyire sikerült is, de amikor ott voltam a versenyen és első nap elrajtoltam, nagyon nagy fájdalmaim voltak. Kicsit le is voltam törve emiatt, de ahogy láttam, hogy napról napra enyhül a fájdalom és a kezem kezdi megszokni a terhelést, kezdtem szellemileg is jól érezi magam.”

Nyolcadik nap szerintem pont emiatt is volt az esés, mert kicsit többet vállaltam be a kelleténél. Nem egyből álltam ki, nagyon nagy akaraterő volt bennem, hogy továbbmenjek, de fizikailag egyszerűen képtelen voltam a kezemmel tartani a kormányt.

– Gondolom, a többi motoros is tudta, hogy sérülten versenyzel.

– Mindenki tudta. Az orvosok minden nap figyelték, hogy vagyok. Jöttek, kérdeztek. Engem szemmel követtek.

– És hogyan fogadták a döntésed?

– Mindenki mondta, hogy nem vagyok normális. Az orvosok is mielőtt elrajtoltam, azt mondták, hogy ne menjek, mert nem vagyok rá felkészülve. Nem akartam én bizonyítani abszolút senkinek azzal, hogy törött kézzel nekivágtam. Magamnak sem akartam bizonyítani, hanem én tényleg úgy éreztem, hogy ez menni fog és meg akartam próbálni.

– Szervizcsapat nélkül mentél, ami a legnehezebb kategória, ráadásul mindezt sérülten. Nem bántad meg?

– Dehogynem, de már nem volt mit csinálni. Nagyon rosszkor jött ez a baleset nekem. Három nappal azelőtt estem el, hogy a motort ki kellett küldeni Dél-Amerikába. Már nem volt lehetőségem változtatni, muszáj volt bevállalni. Emiatt a sérült kezemmel szerelnem is kellett. Voltak dolgok, amiket egyszerűen nem tudtam megcsinálni, és akkor más motorostársaktól kértem segítséget. Meglazítani egy csavart, vagy felemelni a motort a bakra. Ezeket nem tudtam egyedül megtenni. Külsős segítséget nem kaphattunk senkitől, de a kamionnál ahol voltam, volt két srác a szervezőktől, akiktől mindig segítséget kértem. Rájuk voltam szorulva, de szívesen jöttek segíteni. De voltak más apró dolgok is, amik nehezen mentek a sérülés miatt. Például reggel nekem kellett összeszedjem a sátram, a hálózsákot, ezek mind olyan dolgok, amik nehezen mentek, mert nem tudtam szorítani a kezemmel. Sokkal könnyebb lett volna, ha lett volna szervizcsapatom.

– Hagyott benned nyomot a baleset?

– Az a bajom, hogy lassan megy a regenerálódás. Le van ragadva a vállam, minden nap kell járnom gyógytornára. Már mindjárt három hónapja, hogy elestem és azóta mind fájdalmaim vannak, és nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. El fog-e múlni teljesen, vagy mindig is lesz maradandó nyoma. Tudom használni a kezem, de nem tudom, hogy például motorozásnál lesz-e olyan pozíció, amit nem tudok majd megcsinálni, vagy olyan rázós szakasz, ahol megint fogom érezni a törést.

– Az orvosok mit mondanak?

– Ők azt mondják, hogy helyre fog jönni teljesen. Regenerálódással telik az idő, erre figyelek oda, de most már dolgozom. Most már több időm van, hogy helyrejöjjek.

– Készülsz a következő Dakarra?

– Persze!

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat