Vidáman visszaint a múlt – Nagy Béla váradi közíró kötetéről

Négy-öt évtizeddel ezelőtt pedig, a Guttenbergéhez még sokkal közelebb álló nyomdatechnika idején, készen kellett lennie a lapnak délutánra, amikor nyomáshoz készülődve dübörögtek a nyomdagépek, mintegy felrázva az esetleges lazsálókat.

A szoros időpontok mellett a napilap jelentős mennyiségű anyagot is elnyelt, különösen, hogy akkoriban nem lehetett oldalas reklámokkal mentesíteni a munka alól a szerkesztőség tagjait, igaz, a reklámokért járó pénzről sem hallottunk semmit. Természetes tehát, hogy

Az első kötet négy nagy témakört ölel fel: Fémbe merevített szép vonalak – 25-ösök, gyűjtők és egyebek – a kezdetekből; Arccal a város felé – Fürdők, falvak, emberek; Nehéz kenyér – Szalárd vonzásában, illetve a negyedik témakör, a szerző alapszakmájához, a történelemhez, különös tekintettel az akkoriban nem szívesen emlegetett Erdély történetéhez kötődő Összeszövődések – Tudósok társaságában témakör.

A második kötet első témaköre a megyei riportutak érdekességeit felölelő Küszöbök nélkül – Váradtól északra és délre fejezet, amit a művészetekhez kapcsolódó beszámolók és interjúk fejezete követ Az a bizonyos kilenc koffer – Művész(et)ek háza táján címmel, végezetül pedig a Válaszok – Család és társadalom – rövidre fogva érdekes rövid jegyzetek fejezete zárja a kötetet.

Sikerült az „éber elvtársak” figyelmét kijátszani

Külön kiemelni egyik vagy másik írást lehetetlen, mert a napilap már említett gyorstalpalása ellenére

Arra viszont mindenképpen kitérnék, hogy az előszó nagyon tárgyilagos, és őszinte hangvétele a két kötet egész anyagára jellemző.

Elsősorban azoknak ajánlom figyelmébe, akik egy legyintéssel elintézik az 1990 előtti világban (is) élők munkáját, a captatio benevolentiae jegyében említve azt a lapzárta után összehívott szerkesztőségi gyűlést, ami a hétvégi keresztrejtvényben szereplő orgia szónak a szocialista erkölcshöz „méltatlan” meghatározást adott, ugyanakkor sikerült az „éber elvtársak” figyelmét kijátszani egy Bocskai fejedelemről szóló beszélgetésben, illetve egy másik anyagban az egyik falu letiltott, eredeti nevét használva.

Ez utóbbi két esettel kapcsolatban utólag a Megjegyzésben maga a szerző vallja, hogy nem emlékszik, és nem is érti, miképpen jelenhettek meg olyan fogalmak és helynevek, amelyek tiltólistán szerepeltek. De ilyen volt az az időszak: a nagy szigorúság időnként abban és akkor enyhült, amikor és amivel kapcsolatban senki nem várta. A korszakban volt sok, a jegyzetekben említett túllihegési vagy ellenkezőleg, eltekintési malőr, és ezért az abszolút őszinteségért maradhatott az a kellemes érzése az olvasónak: vidáman visszaintett a múlt.