Versek különböző időszakokból

– Eddig is elsősorban költő volt, csak nem tudtunk róla, vagy már elfelejtettük?

– Ez a „feledékenység” jobbára az én felelősségem, hiszen az utóbbi években az újságíró, a lapszerkesztő meglehetősen erőszakosan a háttérbe szorította a költőt, keveset írtam, még kevesebbet publikáltam. A Váradban, melynek főszerkesztője vagyok, ezt nem is tartanám ildomosnak, legalábbis nem túl gyakran. Azért teljes amnéziáról nincs szó, olykor-olykor erős lelkiismeret-furdalásom támadt költői énem háttérbe szorításával kapcsolatban, persze ez nem volt elég, kellett a barátok, elsősorban Kinde Annamária biztatása is ahhoz, hogy a második verseskötetemen elkezdjünk gondolkodni.

–Az első verseskötete megjelenése óta több mint egy évtized telt el. Az, hogy „gondolkodni”, azt jelenti, hogy újrakezdte a versírást?

– Igazából soha nem hagytam abba, de valóban kevesebbet írok, mint mondjuk a nyolcvanas években, amikor az Ady Kör szervezése mellett számomra ez volt a legfontosabb, illetve a kilencvenes években, amikor még többé-kevésbé rendszeresen publikáltam. Az igazi törést azok az évek hozták, amikor a Bihari Napló főszerkesztője voltam, akkoriban valóban telt el olyan esztendő, hogy nem írtam egy sort sem. Újabban annak a kísértésnek is engedek olykor, hogy a prózával próbálkozzam, de addig még nem jutottam el, hogy ezeket a szövegkezdeményezéseket közöljem, hagyom őket érni a fiókban. Talán ez a könyv most fellelkesít annyira, hogy újabb versek szülessenek, még nem tudom, hogyan tovább. Az biztos, hogy az utóbbi másfél évtized meg nem írt könyveit mai fejjel szívesen elcserélném a szerkesztői, kiadói kínlódások éveivel. A legjobban sikerült lapszámokat is elfelejtik, a sajtótermékek szavatossági ideje rövid. Hogy újságíróként nagyjából hol a helyem, azt meg tudom ítélni, ha a vers mellett tartok ki, nem tudom, ma hol tartanék. Ha 90-ben nem jövök vissza Budapestről, akkor bizonyosan más utat jártam volna be. Persze, ez nem siránkozás, jól van így, ahogy alakult.

– A Bolondok a parton versei hoszszú évek termése, az élete különböző időszakaiból származnak. Tekinthetjük ezt egyfajta lenyomatnak, amelyet a háttérbe szorult költői én rajzolt az önnel történő hétköznapi eseményekről, vagy teljesen más szemléletet tükröznek, mint Szűcs László, az újságíró írásai?

– Is-is. Nyilván ott van ezekben a szövegekben maga a kor is, különösen a nyolcvanas évek Váradja, s persze én magam is, illetve a számomra fontos emberek. Ugyanakkor ezek nem naplóversek, s legkevésbé van közük újságírói minőségemhez. A jelen annyiban egyféle habarcsa ennek a válogatásnak, hogy több szövegemhez hozzányúltam a kötet összerakása idején, volt olyan vers, amit lerövidítettem, esetleg részben átírtam. Sokat segített ebben a könyv mentora, kezdeményezője, a már említett Kinde Annamária, illetve a szerkesztő, Balázs Imre József, aki nagyon hasznos javaslatokkal segített, valamint a kiadó, Böszörményi Zoltán, akinek a bizalmát ezúttal is köszönöm.