Vers mint mozgás, történés, játék

– Immár tizenegy éves a Tamacisza Társulat. Mit jelent ez a különös név?
– A két gyerekünk, Tamás és Szabolcs nevének az első szótagjából és a maci szóból komponáltuk, akkoriban ugyanis még mindketten nagy macirajongók voltak. A kisebbik, tizennyolc éves fiunknak kétszázharminc mackója van most is. Mára már zsákba költöztek, de akkoriban mind az ágyában laktak.
– Honnan eredt a társulatalapítás ötlete?
– Sok pedagógusbarátunk élt az ország különböző tájain, akik folyton kérdezték, hogy nem hoznátok valami műsort, mert senki nem jön hozzánk. Világos volt, hogy az intézményes színházaknak nem hitvallásuk eljutni olyan helyekre, ahol nincs társulat, hanem inkább a művészszínjátszásra koncentrálnak. A bábszínházzal ugyan sokat turnéztunk, de csak városokban léptünk fel, és olyan helyeken, ahova szervezett közönség jött. A bábszínház is támogatott intézmény, nem a jegyárakból él, így számára sem létkérdés, hogy minél több nézője legyen. Együtt döntöttünk a társulatalapításról, és mivel mindketten versmondók vagyunk, versszínházat akartunk csinálni.
– Hogy néz ki egy versszínházi előadás?
– Ugyanúgy témája és követhető cselekménye van, mint más színházi előadásoknak, használunk világítást, zenét és díszletet is, de a szövegkönyv csak versekből áll össze. A megfelelő szövegek felkutatása elég időigényes munka. Az első előadásunk alapja egy játéklehetőség volt: egy színész, aki verseket, dalokat árul a gyerekeknek, akik ezért tapssal fizetnek. Aztán megjelenik egy bábu, aki szintén szereti a verseket, és szívesen énekel. Versengve mutatják be tudományukat, a gyerekeknek pedig dönteniük kell, akarják-e, hogy a bábu ott maradjon, vagy nem. Mindig visszaigazolódott, hogy a gyerekek a „közriogatás” ellenére akarnak verset mondani, verset hallgatni. Ez az előadásunk tizenegy éve él. Szlovákiától Magyarországig, Külsőrekecsintől Aradig szinte minden települést bejártunk. Különbség van a gyermek- és felnőttelőadások között. A gyerekeknek szánt előadásoknál elsődleges szempont a közönség bevonása. A gyerekek könnyen implikálódnak, részeseivé válnak az előadásnak, és közben mindig megtanulnak egy-két verset, anélkül, hogy bárkit feszélyezne az, hogy vers, jaj, meg kell tanulni.
– Hány emberből áll ez a társulat?
– Alapvetően mindig három ember a csapat, a szövegkönyvet, a rendezést, a díszletet, a jelmezt, a világosítást, bábokat – mindent mi csinálunk, ugyanis egyelőre nem tudtunk annyi pénzt előteremteni, hogy meghívhassunk egy rendezőt. Előadás közben is mi intézzük a világítást, a hangosítást, miközben játszunk. Előtte csomagolás és beépítés – egy óriási szervezési manőver az egész.
– A Tamaciszának is van nyári szünete?
– Sajnos, van. Nem szeretnénk a színházi évadhoz igazodni, de anyagi okokból időnként szünetelni kényszerülünk. Most augusztusban szeretnénk még négy-öt előadást közönség elé vinni. Kultúrházakban, torna- és osztálytermekben – mindenhol fellépünk. Nagyon egyszerű, és könnyen szállítható díszleteink és kellékeink vannak, egy személyautóval járjuk a településeket. A közönség pedig vár minket – olyan is volt, hogy egy nappal előtte jött el valaki taxival, mert elnézte a napot. Másfél év alatt nem tudunk visszatérni egy településre, anynyian várnak, és annyi helyre hívnak. Nem is tudjuk mindig ugyanazt az útvonalat követni, hiszen más társulatok is játszanak, és kisebb községekben, ahol szegényesen élnek, nem mindig tudják megengedni maguknak, hogy ismét eljöjjenek, ha azelőtti héten már volt ott valaki.
– Mennyibe kerül egy jegy?
– Legutóbb 4 lejt kértünk egy belépőért. Általában igazodni próbálunk más társulatok jegyáraihoz.
– Hány előadás van a repertoárjukon?
– Eddig még nem is számoltuk össze. Lássuk csak: volt Petőfi, Vörösmarty, Arany-balladák, József Attila, kortárs erdélyi költők, egy gyermekvers-válogatás, Méhes György-feldolgozás, a Krumpli és pityóka, Kovács András Ferenc és Mészöly József versei, Weöres Sándor Magyar etűdök-feldolgozás – olyan nyolc-tíz előadás jut most eszünkbe.
– Román gyerekek is voltak már az előadásokon?
– Ha egy magyar iskolában van egy román osztály, és úgy döntenek, hogy ők is eljönnek az előadásra, megdöbbennek, aztán rájönnek, hogy ők is értik, még ha nem is beszélik a nyelvet. Azt, ami a színpadon történik, és a játékosságot ők is élvezik, hiszen a játék summája van benne. Marosvásárhelyen néhány iskola vezetősége mondta, hogy hozzunk román műsort is, de mi ezt nem tudjuk vállalni. Szorgalmaztuk román közegben az ötletet, de nem volt, aki felkarolja.
– A tizenéveseket mennyire köti le egy színpadra vitt versválogatás?
– Az előadásaink kapcsán általában az utólagos reakciók érdekesek. Tíz évvel ezelőtt, épp egy unitárius világtalálkozón voltunk egy József Attila-előadással, amely éjjel fél kettőkor kezdődött, és vele párhuzamosan buli zajlott. Kétszázötven fiatal jött meghallgatni minket, leállt a diszkó, előadás után még fél ötig beszélgettünk arról, hogyan kerülnek a Judit-versek a Márta-versekhez. Sokszor odajönnek hozzánk, hogy „nem is tudtam, hogy ilyen szép verseket írt József Attila, nekünk csak azt mondták, hogy „döntsd a tőkét, ne siránkozz”. Mi – mintegy lehetséges útként – a versszeretetünket próbáljuk megmutatni a fiataloknak. Sajnos manapság is gyakori, hogy a pedagógusok verspártolása kimerül abban, hogy a verset meg kell tanulni, akadémikusan kell viszonyulni hozzá, pedig a gyerek valóban érzi a vers világát, még ha életkori tapasztalataiból adódóan nem is érti meg teljesen. Az előadásban különböző szövegekkel kezdünk párbeszédet, és ezt érdekesnek találják, ez nem szabály, hanem javaslat – ez már mozgás, történés, játék.
– Milyen zenével illusztrálják mindezt?
– Mindig élő zenét és saját dallamokat használunk az előadásokhoz. Jelenleg a fiunk dolgozik velünk, ő gitározik.
– Mi a következő téma vagy költői világ, amit színpadra szánnak?
– Kovács András Ferenc köteteiből válogattunk egy anyagot, de még nincs véglegesítve. A téma sincs még teljesen leszűkítve, tovább akarjuk bontani. Ez esetben az jelent nagy kihívást, hogy ezeket a csodálatos verseket, könnyen érthetővé tegyük.