Sherlock Holmes, az akcióhős

 A zseniális nyomozó Robert Downey Jr. által életre keltett, teljesen zakkantra vett figurája és Watson doktor Jude Law megformálta alakja főszereplésével készült újabb kaland az év elején debütált a mozikban, azonban már így elöljáróban elmondható, hogy az első részhez képest megsokszorozott mennyiségű akciójelenet ellenére sem hat olyan elemi erővel, mint a nyitóepizód.

Persze akár még a mentségére is szolgálhat, hogy a meglepetés erejében már nem bízhat – míg az első részben még revelációs erővel hatott, hogy Holmes figurája nem az eddigi feldolgozásokból ismert, jól vasalt úriember, hanem a tévésorozatból ismert, morózus és antiszociális, de ugyanolyan zseniális nyomozó, doktor House karakterére hajaz, ez mostanra már alapértelmezett beállítás. Egyrészt már csak azért is, mert a Sir Arthur Conan Doyle-féle regényekben is valami hasonló, zseniális dedukciós képességgel rendelkező, de keményen antiszociális és kábítószerfüggő karakter szerepel, másrészt pedig azért, mert House figuráját kimondottan Holmes karaktere ihlette – ezért is szerepel a tévésorozatban társként Wilson doktor, aki Watson „reinkarnációja.”

Azonban Ritchie és a forgatókönyv szerzői túllőttek a célon, amikor úgy döntöttek, hogy ezt az akciójelenetek “túlszaporításával” próbálják meg ellensúlyozni. Ezzel ugyanis minden egyéb olyan elemet is kilúgoztak a történetből, ami az első részt sajátossá és szerethetővé tette, a jellegzetes, viktoriánus gótikától a steampunkig. Ehelyett egy Bogár László-i értelemben vett globális öszszeesküvés kellős közepébe csöppenünk, amelyben az ellenfél, a zseniális bűnöző, Moriarty professzor nem kevesebbet vállalt, mint azt, hogy saját üzelmeinek zavartalan folytatása és a gyors meggazdagodás érdekében világháborút robbant ki. Ehhez a nemrég véget ért háború miatt amúgy is ellenséges viszonyban lévő Németországot és Franciaországot próbálja meg összeugrasztani, így hát Holmesnak és csapatának az a feladat jut, hogy ezt megakadályozza.

Ezért aztán a film egy Londontól Párizson át Németországig tartó hajsza bemutatása, amelyben szinte ötpercenként lehetünk szemtanúi látványos kézitusáknak, tűzpárbajoknak vagy hatalmas robbanásoknak. Külön fekete pont jár azért, hogy az akciójelenetek – az első részben még jó ötletnek tűnő – lelassítását most több ízben is forszírozzák, ami az élmény színvonalát nem, kínossági faktorát azonban nagy mértékben emeli.

Ami megmaradt, az a két főszereplő, Holmes és Watson közötti csipkelődésből fakadó humor, valamint Robert Downey Jr. és Jude Law kitűnő játéka. A többi karakter azonban meglehetősen elnagyolt – talán a Holmes testvérét, Mycroftot játszó Stephen Fry játéka emelhető még ki –, hiába került be a filmbe egy cigány jósnő (Noomi Rapace), az egysíkú figura sem a hiányzó misztikumot, sem az egzotikumot nem tudja pótolni.

A Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték így a kevésbé sikerült folytatások sorát gyarapítja, ugyanakkor már az is biztosnak tűnik, hogy előbb-utóbb a harmadik rész is elkészül. Remélhetőleg addig Ritchie-nek sikerül kinyomoznia, hogyan lehet – ha nem is felülmúlni, de legalább reprodukálni az első rész eredeti és a másodikból igencsak hiányzó elemeit.

Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték (Sherlock Holmes: A Game of Shadows. Amerikai akciófilm, 129 perc, 2011). Rendezte: Guy Ritchie. Producer: Gary Goetzman, Lionel Wigram. Szereplők: Robert Downey Jr., Jude Law, Noomi Rapace, Jared Harris, Stephen Fry, Geraldine James, Kelly Reilly, Rachel McAdams. Írta: Michele Mulroney, Kieran Mulroney. Kép: Philippe Rousselot. Zene: Hans Zimmer. Értékelés az 1–10-es skálán: 7