Rivalda – Radnótiék nemzedékéről szóló musical Nagyváradon

de nem volt idő sokat bosszankodni, mert megkezdődött a játék, és az újonnan megszerzett, üresnek hitt lakásukra rácsodálkozó fiatal költő és felesége máris értelmet adott a furcsa környezetnek.

Megjelennek a barátaik, ismerőseik, illetve az előző lakók barátai és ismerősei, és a már nem is olyan furcsa tér is megkapja a maga jellegzetes időkeretét: a második világégést megelőző, egyre komoruló világot – minden szép és minden rút velejárójával. Igen, a fiatalság, a szerelem, a költészet mindenkor csakis szép lehet. Fegyverek árnyékában telik ugyan az idő, de szagához virágot társít az első nagy háború áldozata, Guillaume Appolinaire Búcsú című versében, amit a darabban a főszereplő fordít magyarra, a valóságban viszont az előadás énekszámainak írója, Vas István.

„Letéptem ezt a hangaszálat / Már tudhatod az ősz halott / E földön többé sose látlak / Ó idő szaga hangaszálak / És várlak téged tudhatod”. Ez az ötsoros vers tökéletesen visszaadja a kor hangulatát, és mivel örök érvényű érzést mond el, ma is ugyanúgy hat, mint hetvenöt-nyolcvan évvel ezelőtt.

De a szöveg örökérvényűségén túlmenően a hiteles színészi játéknak köszönhető az igazi színházi élmény, a teljes nézői átélés bekövetkezte: a színpadon kényelmetlenül fészkelődve is szellemileg-érzelmileg belehelyezkedhettünk a fiatalok hétköznapi gondokat felülíró szerelmébe, a gondok makacs fel-felbukkanásába, az ihlet áldásos pillanataiba és az alkotás döccenéseibe, halálfélelmekbe és büszkeségekbe.

A Radnótira és feleségére, Gyarmati Fannira erősen emlékeztető fiatal párt alakító Sebestyén Hunor és Tasnádi-Sáhy Noémi tökéletesen megoldotta feladatát, nemcsak a színészi alakítás, de a mozgástechnika, illetve a betétdalok előadása tekintetében is. Ugyanez mondható el a karakterüket komikus, ám a veszélyesség határát súroló mozgáselemekkel dúsító Kiss Csaba, Dimény Levente, Kocsis Gyula, illetve Szotyori József és Csatlós Loránd alakításáról is.

Külön kiemelendő a háború végén letűnt világ két remek epizódfigurája, dr. Szegilongi Lajos törvényszéki bíró és úrinő felesége, Melitta – vagyis ifj. Kovács Levente és Fábián Enikő. Mindkettőjük játéka iskolapéldája az adott alakok megformálásának, és ez elmondható Hajdu Géza alakításáról is: a házmester feljogosítva érzi magát, hogy beleszóljon a lakók ügyeibe, a háború idején pedig, épp a légoltalmi pincébe terelés révén, már mindenható sorsalakítónak érzi magát.

A már említett helycserére visszatérve: Novák Eszter rendező és Florina Bellinda Vasilatos díszlet- és jelmeztervező feltehetőleg közös ötlete tulajdonképpen bejött, különösen az elején, amikor az addig itt-ott megbújó fiatal pár megkezdi belakni a végre főbérlőmentes helyet. A játék során viszont – legalábbis én úgy éreztem – egy adott ponton a színészek számára már soknak tűnt a széksorok közti mászkálás és a veszélyes mozgások a nehéz terepen.

És az utóbbi évad visszatérő kifogása sem hagyható ki: a betétdalok fölöslegesen soknak tűntek, nem egyszer az volt a néző érzése, hogy csak az időhúzást szolgálják. Az előadást szerdán Nagyszalontán, Váradon pedig június 1-jén láthatják az érdeklődők.