
Anger Ferenc, Szép Gyula és Jankó Zsolt. Több erdélyi városban láthatja-hallhatja a közönség a Verdi-remekmű alapján készülő előadást
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
2026. május 27., 13:232026. május 27., 13:23
2026. május 27., 14:512026. május 27., 14:51
A Nabucco premierjét május 28-án, csütörtökön tartják a Kolozsvári Magyar Operában, majd június 2-án látható ismét az előadás. Szép Gyula intézményigazgató közölte: Verdi Nabuccója olyan opera, melynek minden operaház repertoárjában szerepelnie kell. Kolozsváron legutóbb 1999-ben mutatták be,
– idézte fel. Verdi művének fontosságát az is jelzi, hogy az 1842-es milánói ősbemutató után pár évvel később, 1858-ban színpadra állították Kolozsváron.
A mostani produkciót Jankó Zsolt vezénylésével, Anger Ferenc rendezésében láthatja a kincses város közönsége. A szegedi születésű rendező már a társulat állandó tagja. Szép Gyula közölte:
Eleve hordozható díszletben gondolkodtak,
– idézte az MTI az igazgatót. Anger Ferenc óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy állandó jelleggel dolgozhat Kolozsváron. Az a tény pedig, hogy első alkalommal megrendezheti a Nabuccót, minden várakozását felülmúlta - mondta.
A rendező szerint a fantasztikus szereposztás és a karnagy a biztosíték arra, hogy magas színvonalú előadás született. Anger Ferenc, aki az előadás díszlettervezője is, abban bízik, hogy a produkció vizualitásában és tartalmában is megállja a helyét. Elmondta: időtlen, univerzális nyelvet keresett a cselekmény tolmácsolására. Arra törekedett, hogy elvonatkoztasson az opera történelmi helyzetétől, de ne aktualizálja a történetet. A produkció „lélektani felhajtóereje”, hogy napjainkban a kommunikáció két részre szakadt, a digitális és valós, immár évezredek óta létező interperszonális kommunikációra. Anger Ferenc szerint a színházi nyelvet a virtuális kommunikációhoz sorolják, és a kétfajta kommunikáció közötti összeférhetetlenség késztette arra, hogy az előadásban a legegyszerűbb és legősibb megszólalási módot keresse. Ez jól illett a Nabucco ősi történetéhez, és az opera konfliktusai helyett inkább a szereplők érzelmeit igyekezett a legzsigeribb módon megjeleníteni – mondta. Jankó Zsolt karmester közölte: számára a Nabucco születésének körülményei voltak inspirálók. Felidézte, hogy
Verdi „felemelkedése” Nabuccóéval is párhuzamba állítható, aki zsarnokból válik Istent dicsérő emberré – mondta.
Rámutatott: a mű zenei megvalósítása a lehető legelemibb, legegyszerűbb. És bár a mű darabos, már benne van a szerző későbbi megoldásainak a csírája. És épp ez a „darabosság” garantálja, hogy az opera stabil lábakon áll – tette hozzá. Az előadásban Balla Sándor, Melody Moore, Szabó Bálint, Veress Orsolya, András Gábor-Róbert, Szilágyi János, Bardon Tony és Vígh Ibolya látható, többségük debütál szerepében.

Ősbemutatót tart a Kolozsvári Magyar Opera a 90. születésnapját ünneplő Bodor Ádám író tiszteletére, a Nikita című darabot opera-performansz formájában láthatja a közönség.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!