Nagyszalonta – mindörökké: a helyi kalendárium lelke és gerince a hagyományőrzés

Tizenötödik alkalommal szerkesztette és adta ki Tódor Albert a Nagyszalonta Kalendáriumot: ez már vitathatatlan hagyomány.

Molnár Judit

2018. január 03., 14:552018. január 03., 14:55

Nem csupán azért, mert egy vagy két próbálkozást ellankadni, hamvába halni épp eleget láttunk az eltelt két és fél évtizedben, hanem mert a szalontai kalendárium lelke és gerince éppen a hagyományőrzés. Biztosan vannak olyan gúnyolódó hangok, melyek szerint könnyű nekik, hiszen ott született Arany János. Így van, de sajnos nem ritkaság mostanában és régebben sem, hogy épp azok feledkeznek meg nagy szülötteikről, akikkel kertszomszédok vagy játszótársak lettek volna, ha egy időben élnek.

De az idei kalendárium talán nem véletlenül idézi Határ Győző gondolatát, miszerint „a mi Arany Jánosunk addig él, amíg mi éltetjük, idézzük, tartogatjuk emlékezetünkben. Nincs máshol túlélése. Mi az ő ujja vagyunk, mi írjuk a magunk hamvába az ő epitáfiumát, s csak az utánunk következők emlékezete ne legyen ennél romladékonyabb.”

Határ Győző már nem élte meg, hogy örvendjen az utókor gazdag, méltó, szép megemlékezéseinek, köztük természetesen a nagyszalontaiak rendezvényeinek is a költő 200. születésnapját megszentelő emlékév során.

Arany János életműve soha ki nem fogyó értéktár: az emlékévben felszínre kerülő sok érdekes újdonság dacára a kalendáriumba is jutott, illetve ha eddig már említették is, de számomra valahogy újdonságnak ható körülmény, ami a híres Családi kör első megjelenését kísérte. Dánielisz Endre, Nagyszalonta híres Arany-tudora adja közre, hogy a verset Arany Vahot Sándor felkérésére írta, a felperzselt Losonc város lakosságát megsegíteni akaró Phönix évkönyvbe, ám megjelenés előtt Vahot sürgősen kérte, a cenzúra miatt a 11. és 12. szakasz „javítását”. Arany teljesítette a kérést, enyhítve a forradalom dicsőségére, illetve a leverés utáni nyomorúságra való utalásokon, s majd csak később jelent meg az eredeti változat.

A kalendáriumban olvashatók még érdekességek Arany szalontai éveiről, fiáról, Arany Lászlóról, a bevezető naptárrészt minden hónaphoz Arany- vagy Arannyal kapcsolatos versek gazdagítják, de olyan írás is megjelenik, amely arra utal, hogy Arany és a helység többi hírességén kívül milyen mértékben biztosítják a város örök értékét a múltban, jelenben és jövőben ott élők.

Székely Ervin Mi vagyunk Szalonta című írását a következőképpen indítja: „Elgondolkodtam a múltkorában azon, hogy milyen lenne a világ Szalonta nélkül. Ha valamilyen szerencsétlenség miatt ez a város nem létezne. Természetesen először az jutott az eszembe, hogy mennyivel szegényebb lenne a magyar irodalom Arany János, Zilahy Lajos, Sinka István nélkül. Aztán az is eszembe jutott, hogy nem lenne az égbolton Szalonta nevű bolygó Kulin György csillagász nélkül, de szegényebb lenne az orvostudomány, az építészet is.” A zárógondolata pedig: „Szalonta akkor is velünk van, ha nem akarjuk. Nem tudunk elszakadni tőle. Benne van minden »félrecsúszott nyakkendőnkben és elvétett köszönésünkben«, hiszen egy kicsit mi mindannyian Szalonta vagyunk, pontosabban belőlünk áll össze a város. Mi vagyunk Szalonta. Vigyázzunk rá.”

Tódor Albert, a kalendárium szerkesztője és kiadója ebben az értelemben köszönti, illetve a kiadvány végén így vesz búcsút az olvasóktól, ezzel is gazdagítva a nagyszalontaiak legújabb keletű, tizenöt éves, kalendáriumkiadó hagyományát.