Hirdetés

Ördögi körgyűrű Kolozsváron: bizonyítékokkal állt elő a csalást kiáltó cég

A kolozsvári körgyűrű második szakaszának nyomvonala •  Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

A kolozsvári körgyűrű második szakaszának nyomvonala

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Tovább dagad a kolozsvári körgyűrűbotrány: a csalást kiáltó bosnyák útépítő bemutatta bizonyítékait és kérte a kivitelezési szerződés felbontását. Miközben Emil Boc polgármester „mossa kezeit”, a román útépítő fővállalkozó más ügyekben is „sáros” lehet. Belépett a képbe a DNA is.

Páva Adorján

2026. február 13., 07:572026. február 13., 07:57

A fejleményekről ismét a Pro Infrastruktúra Egyesület számolt be, amely korábban felfedte: a több romániai, erdélyi útépítési versenytárgyaláson a nyertes konzorciumok tagjaként szereplő Integral Inženjering bosnyák cég most azt állítja, senkit nem hatalmazott fel arra, hogy vállalkozásuk részt vegyen bármiféle romániai közbeszerzési eljáráson. Ehhez képest a többek között a kolozsvári körgyűrű megépítésében – elvileg – érintett bosnyák cég papíron összesen 3 milliárd eurós értékű projektben szerepel társult kivitelezőként.

A romániai infrastrukturális nagyberuházásokat kritikusan figyelő civil szervezet közölte: az Integral Inženjering által számukra elküldött dokumentumok egyértelműen azt mutatják, hogy

Hirdetés

a bosnyákok „fekete-fehéren közölték” a társulási felkérés elutasítását a Dimex román fővállalkozóval 2024. október 2-án, egy nappal a kolozsvári metropoliszövezeti körgyűrű versenytárgyalására benyújtandó ajánlat leadása előtt.

Sőt a boszniai cég 2024. október 15-én keltezett levelében megerősítette az elutasítás tényét.

„A hozzánk eljuttatott közleményben az Integral Inženjering képviselői ismertetik a 2024. 10. 02-ai elutasítás okait, egy nappal a benyújtási határidő előtt. A Dimex részéről nem kapták meg a teljes dokumentációt, ezzel szemben viszont egy teljesen irreális, 3 napos határidőt kértek tőlük az ajánlattételhez. A boszniai fél egyértelműen leírja, hogy fennáll a félrevezetés kockázata mindaddig, amíg a román fél nyomást gyakorol a dokumentáció visszamenőleges aláírására; semmilyen módon nem kívánnak részt venni csalásban vagy az európai jogszabályokba ütköző cselekményekben, és elutasítanak bármiféle felelősséget az esetleges károkért” – olvasható a Pro Infrastruktúra Egyesület Facebook-oldalán közölt tájékoztatóban.

A civilek szerint ennél is súlyosabb, hogy az első elutasítást követően a Dimex előbb egy aláíratlan, majd egy aláírt megállapodást is továbbított. A 2024. 10. 15-én az Integraltól a Dimexnek küldött e-mailben a boszniai fél megismétli kategorikus elutasítását, és azt állítja, hogy megpróbálják őket bevonni egy konstrukcióba, említést téve nyomásgyakorló telefonhívásokról is.

„Következésképpen nem egy később kialakult konfliktusról van szó, hanem a részvétel világos, ismételt és indokolt elutasításáról a közbeszerzésben. A boszniai partner valós hozzájárulása nélkül a lényegi alkalmassági feltétel – az alagútépítési kivitelezési tapasztalat – nem teljesült a Dimex által vezetett társulás esetében. A sajtóban nyilvánosan hivatkozott részvételi arány (1% vagy bármely más) irreleváns: az Integral szerepe az ajánlat alkalmasságának kritikus eleme volt.

Idézet
Az Integral Inženjering nélkül a Dimex nem nyerhette volna el a szerződést”

– állapítják meg a Pro Infrastruktúra képviselői. Akik szerint ilyen körülmények között Emil Boc kolozsvári polgármester azon kijelentése, miszerint „10 napot ad a társulás tagjainak, hogy kibéküljenek”, jogilag teljesen téves. A közbeszerzési részvételi dokumentáció hitelességét nem utólagos tárgyalásokkal lehet „helyrehozni”, hanem szigorú ellenőrzésekkel és a közbeszerzési jog alkalmazásával.

„Álláspontunk szerint az Integral Inženjering jogosult arra, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatalnál a szerződés semmisségének megállapítását kérje. A Dimex által vezetett társulás nem rendelkezett a boszniai partner valós hozzájárulásával, ami az ajánlatot elfogadhatatlanná tenné” – szögezték le.

Hozzátették: csak az ellenőrző szervek tanúsíthatják az Integral Inženjering által rendelkezésükre bocsátott dokumentumok hitelességét. Ám komoly jelek utalnak lehetséges, rendkívül súlyos büntetőjogi cselekményekre, amelyek mind a román korrupcióellenes ügyosztály (DNA), mind az Európai Ügyészség (EPPO) hatáskörébe tartozhatnak:

okirat-hamisítás, hamis okirat felhasználása, a szerződő hatóság megtévesztése, esetleges bűnszervezet létrehozása (ha több szereplő érintett), valamint uniós forrásokat érintő bűncselekmények.

„Végül felhívjuk az illetékes hatóságok figyelmét arra, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal felelősségét is a lehető legnagyobb odafigyeléssel vizsgálják: ha nem ellenőrzött megfelelően, és nem végezte el helyesen és teljes körűen a szükséges eljárási lépéseket, tisztázni kell, hogy súlyos gondatlanságról van-e szó, vagy nem megfelelő dokumentumok tudatos elfogadásáról” – zárul a Pro Infrastruktúra Egyesület állásfoglalása.

korábban írtuk

Szürreális identitáslopási ügy? Erdély is vastagon benne van, 3 milliárd euró a tét
Szürreális identitáslopási ügy? Erdély is vastagon benne van, 3 milliárd euró a tét

A több romániai, erdélyi útépítési versenytárgyaláson a nyertes konzorciumok tagjaként szereplő Integral Inženjering bosnyák cég azt állítja, senkit nem hatalmazott fel arra, hogy vállalkozásuk részt vegyen bármiféle romániai közbeszerzési eljáráson.

Körgyűrű: mossa kezeit Emil Boc, másban is sáros lehet a Dimex

A mostani botrányt Emil Boc polgármester eddig úgy kezelte, hogy a konzorcium két vállalatának „belügye”, amit maguk között kell megoldaniuk. Viszont a jelek szerint ennél jóval súlyosabb ügyről van szó – főleg annak tudatában, hogy a Dimex más közbeszerzési eljárásokba is „berángatta” a bosnyák vállalatot, utóbbi szerint engedélyük nélkül.

Ugyanis „papíron” az Integral Inženjering a kolozsvári körgyűrűn kívül a Bákó–Piatra Neamț gyorsforgalmi út, a târgoviștei bekötőút, a medgyesi körgyűrű megépítésében, illetve a Curtea de Argeș–Tigveni közötti főút felújításában is érdekelt a Pro Infrastruktúra Egyesület első összesítése szerint.

Egyébként a kolozsvári polgármesteri hivatalnak már tavaly ősszel jelezte a bosnyák cég, hogy valami nincs rendben: hamis iratokat használhattak az ő nevükben. Állítólag a városháza ezek után az országos korrupcióellenes ügyosztályhoz fordult, és folyamatban van egy bűnvádi eljárás az ügyben. Egy héttel ezelőtt a polgármesteri hivatal közleményt adott ki, melyben hosszasan ecseteli, hogy – álláspontja szerint – a maga részéről minden tekintetben törvényesen járt el.

Eljárást folytat a korrupcióellenes ügyészség
Korrupciós és a korrupcióval összefüggő bűncselekmények gyanúja miatt hivatalból eljárást indítottak a DNA ügyészei a kolozsvári körgyűrű tervezési és kivitelezési munkálatainak közbeszerzési eljárása kapcsán – értesült a Cluj24. A nyomozó hatóság a portál megkeresésére közölte: az eddig lefolytatott vizsgálatok alapján felmerült a gyanú, hogy a közbeszerzési eljárás során felhasznált egyes iratokat meghamisították. A tényállás teljes körű tisztázása érdekében nemzetközi jogsegélykérelmeket és több európai államra kiterjedő nyomozásról szóló határozatokat rendeltek el. Mivel fennáll a gyanú, hogy a bűncselekmény egy része más államok területén valósulhatott meg, mindez szükségessé teszi az együttműködést ezen államok igazságügyi hatóságaival.

A Dimex szintén azt állította, hogy jogilag minden rendben volt a bosnyák cég nevében eljáró képviselővel kötött együttműködés során. A besztercei székhelyű vállalat egyébként már több kivitelezési szerződést kötött a kolozsvári polgármesteri hivatallal. Többek között ők építik a körgyűrű első szakaszát, mely alig több, mint két kilométeres, viszont az ország legforgalmasabb útszakaszának hatsávossá bővítését jelenti Kolozsvár és Szászfenes, a leendő regionális sürgősségi kórház között. Ugyanakkor a Dimex építette a tordatúri gyorsforgalmi utat is, a DEx4-es tavaly átadott 5 kilométeres szakaszát.

kolozsvári körgyűrű gyorsforgalmi út dex4 Galéria

A Dimex építette a tordatúri gyorsforgalmi utat

Fotó: Facebook/Cristian Pistol

Az a Dimex, amelynek egyik tulajdonosa, Ioan Scurtu és a cég ellen korábban már vádat emeltek egy korrupciós ügyben.

Az ügyészek szerint a Dimex hamis dokumentumokat állított ki a Beszterce-Naszód megyei erdészeti utak modernizálásához használt zúzott kő eredetéről, pontosabban illegálisan bányászták ki a Borgóprund községben található bányából. A bírósági ügy 2022 óta húzódik. Az uniós forrásokból megvalósított útfelújítások 1,5 millió eurós támogatásból valósultak meg – emlékeztet a Public Record oknyomozó portál.

Amely azt is felelevenítette, hogy 2015-ben Ioan Scurtut már elítélték befolyásvásárlásért: két év börtönbüntetést kapott, amelyet négy év próbaidőre felfüggesztettek. A probléma akkor merült fel, amikor Scurtu hidat épített egy ügyész villája felé. A térítésmentes munkáért cserébe a bíró segített Scurtunak kedvező ítéletet elérni egy, a környéken található földterületet érintő polgári perben.

Egymilliárd euró vesztegel

Amint arról beszámoltunk, tavaly májusban írták alá Bukarestben a kolozsvári körgyűrű második szakaszának megépítésére vonatkozó szerződést (harmadik nekifutásra). A közlekedési minisztérium által finanszírozott nagyberuházás, a kincses városi közlekedést „levegőhöz juttató” körgyűrű a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság, illetve az érintett önkormányzatok – Kolozsvár, Szászfenes, Gyalu, Kisbács és Apahida – által létrehozott társulás régóta várt közös projektje.

A körgyűrűszerződés 40,67 kilométernyi út megtervezését és kivitelezését írja elő 48 hónap alatt.

Az Európai Unió 2021-2027-es szállításügyi programja révén finanszírozott, áfa nélkül 4,72 milliárd lejes (áfával együtt több mint 1 milliárd eurós) beruházás lebonyolítója Kolozsvár polgármesteri hivatala.

Az agglomerációs körgyűrű most érintett 2. szakasza

  • 23,67 km új, 4 sávos (menetirányonként 2 sáv) országútból,
  • valamint mintegy 17 km bekötőútból áll,
  • és a szászfenesi, illetve a Tordai úti csomópontot köti össze a Kolozsvár keleti kijáratánál, Apahidánál található csomóponttal, ahová a már meglévő terelőút „fut be”.
  • A bekötőutak lehetővé teszik a körgyűrű új szakaszának összekötését a Kolozsvár környéki településekkel, beleértve Szászfenes községet is.

Emil Boc kolozsvári polgármester a besztercei Dimex útépítő által vezetett konzorciummal kötött szerződés aláírása után emlékeztetett: az egyik legfontosabb kolozsvári infrastrukturális projektről van szó, a munkálatok értékét tekintve a második legfontosabbról a metró után, de az elöljáró szerint a hatását tekintve legalább akkora változást fog hozni a kolozsváriak életében, mint a földalatti.

Az első közbeszerzési eljárást még 2023 júliusában írták ki a kolozsvári körgyűrű megépítésére, de sem az, sem a következő nem járt sikerrel. Most pedig az eddig befutónak vélt harmadik is eltűnhet a süllyesztőben, újabb hosszú hónapokkal meghosszabbítva a kincses városban és környékén lakó százezrek által várva várt terelőút projektjének vesztegelését. Melyről Emil Boc polgármester továbbra is azt állítja: meglesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés