
RIVALDA – Csehov nem egy könnyű eset. A Három nővér pláne. Főleg akkor, ha a rendező nem akarja „kímélni” sem a nézőt, sem a színészeket, és nem húzza két és fél órásra az előadást, hanem gyakorlatilag teljes egészében színpadra viszi a szöveget.
2016. március 23., 14:582016. március 23., 14:58
Hiszen jó négy órán keresztül kell fenntartani a feszültséget, a rendezőnek és a színészeknek ennyi időn keresztül kell koncentrálniuk, hogy a közönség ne érezze úgy már a „félidőben”, hogy jobb lesz neki máshol.
Nos a nagyváradi Szigligeti Színház legújabb, pénteki premierje esetében mindez részben valósult meg: a veretes, klasszikus mű négyórás előadása során megvannak azok az időszakok, amikor nagyon átjön az, mit is akart Csehov mondani a darabbal, de azért akad olyan is, amikor sehogy sem akar összeállni az egész, a néző pedig kényelmetlenül fészkelődik a székében.
Balogh Attila rendezése mindenek előtt szimpatikus: nem csupán felmondja a régi szöveget, hanem értelmezi is azt. Ezt már a minimalista – az első két felvonásban jóformán nem is létező – díszlet is jelzi: a vidéki kisvárosban élő, nagypolgári családból származó három nővér és ismerőseik sivár, valódi, mély emberi kapcsolatokat nélkülöző életét kitűnően adja vissza a szikár berendezésű közeg, amelyben még egy szék sincs – csak az ünnepi vacsora kedvéért tolnak be két oldalról két asztalt.
Ez egy kis gegnek is megalapoz, mivel a háttérben zajló vacsora résztvevői egy adott pillanatban a fényképész kedvéért Leonardo híres, Az utolsó vacsora című festményének beállítását idézik – bár a három főszereplőről nehéz lenne azt állítani, hogy bármilyen áldozatot hoznának. Ha áldozatokként tekintünk rájuk, csakis a saját tehetetlenségük áldozatai, hiszen alapvetően senki és semmi sem akadályozza, hogy gyermekkoruk helyszínére, a csodálatosnak képzelt Moszkvába költözzenek, ők mégis tovább vergődnek a poros kisvárosban, vágyakozva a nagyvárosi élet után.
Csehov ezen darabja nem csupán azért nagyszerű, mert ráébreszt: minden ember a saját szerencsétlensége kovácsa, hanem azért is, mert szinte váteszi erővel jósolja meg a hamarosan – a darab megírása után csupán 17 évvel – bekövetkező történelmi eseményeket. A kisváros gyakorlatilag egyetlen „értelmiségi” szalonjában, a három nővér, Olga, Mása és Irina, illetve fivérük, Andrej házában találkozik a helyi garnizon tiszti kara és az orvos, hogy üres filozofálgatással üssék el az időt, és közben elhangzik, hogy ez az életforma már nem folytatható tovább, hamarosan eljön az a történelmi fordulat, amely kifordítja sarkaiból az egész addig ismert világot.
A Három nővér pedig úgy tárja elénk ezt a megsemmisülésre ítélt közeget, hogy egy csöppet sem sajnáljuk, ha nem lesz többé. A jobb sorsra hivatott szereplők folyamatosan szenvelegnek, miközben képtelenek igazi, emberi kapcsolatokat létrehozni – mindezt jól érzékelteti a koncepció, amelyben a karakterek a halk háttérzene akkordjai közepette egymástól távol, magányos emberszigetekként, hol kimért mozdulatokkal gesztikulálva, hol a zene ritmusára mozogva állnak, és jóformán végig monologizálnak – az igazán fontos mondatokat gyakran nem a többi szereplő, hanem a közönség felé fordulva mondják el. A karaktereket néha már átviszik a groteszk területére, ami egyáltalán nem idegen a darab szellemiségétől, sőt éppen hogy ráerősít.
És ez jórészt működik is – Dimény Levente Versinyinje és Hunyadi István Szoljonija egyszerűen kitűnő –, olyan időszakok is vannak azonban, amikor nem. Ez talán a két szünettel is igencsak hosszúnak számító játékidő miatt van, vagy azért, mert néhány rendezői elképzelés célja talányos, illetve azért, mert egyes, fajsúlyosnak szánt karakterek nem sikerültek annyira erősre. Esetleg mindez együtt.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Szigligeti Színház új, Három nővér-előadása problémás lenne, sőt. A klasszikus darabot számos eredeti ötlet hozza közelebb a mához, és több erős színészi alakítás is látható. Mindent összevetve tehát megéri végigülni a négyórás játékidőt.
A három nővér – Szigligeti Színház, Nagyvárad, 2016. Szerző: Anton Pavlovics Csehov. Rendezte: Balogh Attilla. Szereplők: Szilágyi Kata, Tasnádi-Sáhy Noémi, Ababi Csilla, Kocsis Gyula, Gajai Ágnes, ifj, Kovács Levente, Dimény Levente, Szotyori József, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Hajdu Géza, Csatlós Lóránt, Dobos Imre, Csíky Ibolya. Dramaturg: Benedek Zsolt. Díszlet: Golicza Előd. Jelmez: Hotykai Evelin. Zene: Daniel Aga.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
szóljon hozzá!