„Én vagyok az utolsó zsidó író Magyarországon”

Szántó T. Gábor munkásságát nagyban meghatározza zsidó identitása, bár arról, hogy ilyennel egyáltalán rendelkezik, egészen hatéves koráig, a hetvenes évekig nem is tudott. A szerző azt mesélte, mielőtt iskolába ment, szülei egy, a gyermek számára ijesztően komoly beszélgetésben közölték vele: ő zsidó, és ez azt jelenti, hogy a nagyszüleit emiatt ölték meg, családjából többeket deportáltak, és identitása számára is veszélyforrást jelenthet – s míg az óvodában ilyen kérdések nyilván nem vetődtek fel, jó esély van rá, hogy osztálytársai vagy tanárai kipellengérezzék emiatt. A közlés félelmet keltett benne, bár eltitkolni nem akarta. Tizenhat évesen, első verseiben már témaként felbukkant a zsidóság de ahhoz, hogy ezeket a verseket a többivel együtt felolvassa, tanára biztatására volt szükség.

„Én vagyok az utolsó zsidó író Magyarországon, de az első is” – vallotta a szerző a beszélgetésen. Szántó T. Gábor szerint a magyar irodalom asszimiláló ereje mindig igen nagy volt, s egyebek közt ez is az oka, hogy igen kevesen alkotnak jiddis nyelven. Másfelől egyfajta művészi szabadságot is megéltek a magyar irodalmi körökbe bekerült zsidószerzők: úgy érezték, elszakadhatnak a gyökereiktől, és ez felszabadítólag hatott rájuk, még akkor is, ha ennek az volt az ára, hogy lemondjanak saját identitásukról.

Az Édeshármas című regényből egy részletet fel is olvasott a szerző. A téma a szatmári zsidók kivándorlása volt, sok humorral és érzékenységgel tálalva – s bár a történet zsidó környezetben játszódott, az agg rabbival a középpontban, az elnyomottság, a megalázottság, a Szekuritáté kegyetlensége sokak számára ismerős – véli Szabó T. Gábor. A szerző a beszélgetés után a helyszínen dedikálta kötetét.